2011. január 4.

Hét nyelven beszélő fokhagyma-krémleves


"Anyu, olyan fokhagymalevest főzzél, mint régen...amiben volt egy kis pálinka, meg nagyon sok fokhagyma!" - kérlelt szombat este a - már felnőtt - fiam (ideírom, nehogy valaki megvádoljon, hogy rontom az ifjúságot...) No meg annak a két kortynyi pálinkának egyébként is kiforr a szeszfoka, mire készen lesz a leves;)

Így hát nem volt mit gondolkozni, elkészült vasárnapra a leves, amely eredetileg Schäffer Erzsébet receptje a Nők Lapjából. És nagyon finom! (A pálinkát pedig ki lehet hagyni belőle.) Néhány apróság azért természetesen megváltozott benne, de hát nem tudok kibújni a bőrömből, de tán nem is akarok:)

Hozzávalók:

4 dkg vaj vagy margarin
4 dkg liszt
10 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 l víz
1 l tej
2 dl tejszín
2 húsleveskocka
10 dkg kék sajt
csipet frissen reszelt szerecsendió
fél mokkáskanál őrölt fehér bors
fél mokkáskanál morzsolt majoránna
2 cent(iliter) szilvapálinka vagy konyak (elhagyható)
(aprított petrezselyemlevél - majd legközelebb)

A vajat megolvasztottam, beleszórtam a lisztet, és 1-2 percig közepes lángon buzgón kevergettem, hogy ne kapjon színt vajas liszt. Hozzátettem a fokhagymát, és kb. 1 percig együtt kavartam, amíg az illata intenzív lett. Akkor további kavarás közepette felöntöttem először a vízzel, két részletben (nehogy csomós maradjon a rántás), majd a tejjel és a tejszínnel is. Belemorzsoltam a húsleveskockákat és a sajtot, beleszórtam a fűszereket, végül a pálinka is belekerült. Felforraltam, majd kb. 20 percig lassan főztem kis lángon. Só nekem abszolút nem kellett bele, de gondolom, ez függ a kék sajttól is, hogy milyen fajta és mennyi kerül bele.

Pirított kenyérkockával tálaltam. Jó lett volna - ha lett volna itthon - friss petrezselyemlevél a tetejére...

11 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Ezt nagyon szeretem :-)

Meg a hozzá kapcsolódó írást, ahogy elvitte Esterházy Péterhez, Závada Pálhoz, stb.

Bianka írta...

Én is nagyon szeretném

családi tűzhely írta...

Nyelek nagyokat:)

Anikó írta...

Imádom én is, gyakran készítem hol így, hol úgy, szerencsére százféleképpen lehet és mind finom:-))))

Gizi írta...

Köszi Kata!!!! Éppen azon gondolkodtam, holnap milyen levest főzzek, na de már meg is van.:))

http://www.panda-online.hu írta...

Nagyon ínycsiklandozóan néz ki, szerintem hétvégén meg is csinálom magamnak és a családnak

http://www.nod32-antivirus.hu írta...

Emlékszem régen a nagymamám is ilyet csinált (isten nyugosztalja) nagyon finoman el tudta készíteni

Thrini írta...

Gizike mondta, hogy tegnap mindkettőnknél fokhagyma nap volt. Jöttem nézelődni. :)
Az enyém a minimál kategória, a tied a luxus kivitel. :)

Kata írta...

Viki:))

Bianka, rajta!:)

Családi tűzhely, hidd el, nem is olyan sok idő, és máris kanalazhatod a kész levest...

Anikó, igen, ez is jól variálható étel.

Gizi, már láttam is nálad!

.hu tulajdonosok, bátran készítsétek el ti is

Thrini, fokhagymás ételből szerintem még a minimálos kivitel is ütős; mi nagyon szeretjük. Láttam egyébként a tiedet is, az is finom biztosan!

Sophie írta...

Sosem próbáltam sajttal. Nem érződik ki az íze? Intenzív ízű sajt?

Kata írta...

Sophie, örülök, hogy itt vagy!:) A kéksajt elég intenzív ízű, sőt kissé megosztó sajt, van, aki imádja, és van, aki nem szereti. És igen, kiérződik az íze a levesben, pont ez a lényege jelen esetben. Ha még nem kóstoltad, előtte tégy egy próbát vele, kóstold meg magában. És keressél olyan kéksajtot, ami nem annyira érett: ha dekára veszed (vagy átlátszó fóliába van csomagolva), akkor látod, hogy sok-e a sajtban a "szín" vagy nem; válassz olyan darabkát, ahol kevesebb. Jó ízlelést kívánok!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin