2009. február 19.

Készen vannak a húsos szalonnák!


Több héttel ezelőtt kezdtünk hozzá, és a múlt hétvégén érkeztek haza a szalonnáink a füstről. Jó, jó, nem a mienk mind, csak egy része, mert van benne az öcséméknek 1 nagy darab, és az anyukámnak is annyi, amennyit majd elhasznál belőle.
Tavaly is készítettünk, csak akkor kisebb disznók hasaalja részéből. Finom volt az is, csak miután vékony volt, nem igazán lehetett tekerni-csavarni; bízok benne, hogy ezek, amik nagyobb súlyú sertések alkatrészei és vastagabbak is, nem fognak annyira kiszáradni. Tulajdonképpen ez lesz a bolti bacon szalonna helyettesítője.

A férjem volt a kivitelező, én a fűszerezési projektet kerestem ki hozzá. 10 napig gondosan minden nap egy adag normál konyhasóval lettek besózva, megforgatva. Ezután 10 liter páclé készült:

Páclé 10 liter vízhez (nagyjából erdélyi pác, kiegészítve néhány fűszerrel):

1 kg só, 6 dkg kristálycukor, 1,5 fej fokhagyma, 3 db babérlevél, fél citrom apró kockára vágva, 1 csapott evőkanál őrölt koriander, 1 csapott evőkanál őrölt bors, 3 összetört szárított cseresznyepaprika, 1 evőkanál durvára összetört szemesbors, 5 szem törött szegfűbors, 1-1 lapos evőkanál majoranna és bazsalikom (+ a végén 3 ek pirospaprika)
A fokhagymát összezúztuk, mindent fűszert beletettünk a vízbe, felforraltuk majd kihűtöttük és belekevertük még a pirospaprikát.

Laza letörlés után ebbe kerültek bele a szalonnák. Itt is naponta átforgatta férjuram, 1 hétig pácolódtak. A füstre kerülésük előtt 1 nappal kiszedte a szalonnákat a léből, és felakasztva lecsorgatta róluk a felesleges páclevet. 1 hetet töltöttek a füstön, ilyenek lettek.
Jelen pillanatban a padláson lógnak, ott szellőznek, ha megvágjuk, megmutatom akkor is!

18 megjegyzés:

chriesi írta...

Mmm szinte érzem az illatát. :D

duende írta...

Húúú de gyönyörűek!!!!!
Ez már igen. Ez szalonna!

Nem ám gyorpácos-vizes-seízű bóti!

Ezek a disznók nem hiába haltak meg.

"saját levében" írta...

Figyelemre méltó család vagytok! :)

VKOrsi írta...

húúúúúúú ezek hihetetlen jól néznek ki!!!

Kata írta...

Köszönöm szépen a dícséreteket!

Duende, ezt az utolsó megjegyzésedet ugye csak nagyon halkan írtad, mert mit szólnak hozzá a vega lányok...így is laposkúszásban vagyok előttük ilyenkor...
Nekem is volt egy rövidebb vegás korszakom, csak aztán kiderült, hogy a vércsoportom nem alkalmas ehhez az életmódhoz. Azóta viszont sokkal kevesebb húst eszünk, mint előtte. Van mégis 2 dolog, amit nagyon szeretek: a kolbász és a szalonna...

Gabojsza írta...

Nagyon szép látvány...:-)))
(az ízéről nem is beszélve!)

duende írta...

Hát Kata, ha már meg kellett halniuk, így méltó módon meg vannak becsülve legalább. Erre gondoltam. :)

Kata írta...

Gabojsza, köszi:)

Duende: Értem, értem, igazad van:)) Csak mostanában sűrűn járkálok az említett blogokon, és mindig fejet hajtok azok előtt az emberek előtt, akik ilyen meggyőződéssel tudják tartani az irányt... és sajnos nem vagyok ilyen. Sokszor fellángolok, azután találok valami mást magamnak... C'est la vie! (legalábbis az enyém).

Mónika írta...

Csodálatosak!!!
Egy kérdés? Hány hétig tartjátok a pácban? Mónika

Kata írta...

Móni, megírtam mail-ben és javítottam is: két hétig
Minden jót, sikeres szalonnázást kívánok!

Névtelen írta...

Kata, nagyon finomak lettek. Az első adagot több majdnem négy hétig pácoltam, de nem lett semmi baj, kellemes íze van. Csodálatosan lehet szeletelni, a fűszerezés diszkrét,nem tolakodó, nincs vele semmi gond. Még 2x készítettem egy-egy adagot, a férjem nem hiszi el hogy a sonka+ 3 lapocka melett van 3 császárszalonnánk is, fél hogy ránk szárad. Ha lehet, nem vennék "bolti" felvágottat a családomnak. Amit elkészítettem az csak sót, fűszereket tartalmaz+ a füstőlés.
Köszönöm még egyszer a receptet és a tanácsokat.

Névtelen írta...

Kata, nagyon finomak lettek. Az első adagot majdnem négy hétig pácoltam, de nem lett semmi baj, kellemes íze van. Csodálatosan lehet szeletelni, a fűszerezés diszkrét, nem tolakodó, nincs vele semmi gond. Még 2x készítettem egy-egy adagot, a férjem nem hiszi el hogy a sonka+ 3 lapocka melett van 3 császárszalonnánk is, fél hogy ránk szárad. Ha lehet, nem vennék "bolti" felvágottat a családomnak. Amit elkészítettem az csak sót, fűszereket tartalmaz+ a füstőlés.
Köszönöm még egyszer a receptet és a tanácsokat.
Mónika

Névtelen írta...

I like the valuable info you provide in your articles. I'll bookmark your blog and check again here frequently. I am quite certain I'll
learn lots of new stuff right here! Good luck for the next!


my webpage; cellulite treatment

Unknown írta...

Ez nem nekem való egy operált szível nem lehet étkezni ahogy szertnék sajnálom nagyon finom lehet.

robertokomaromi írta...

amikor elindítottátok,már akkor jeleztem,hogy hibátlan,most csak ismételni tudom magam.ide érzem az illatát.szép munkát végeztetek.Gratulálok!!!
ui:most üresedett egy kampó a kamrában??????✌

Kata írta...

😍😍😍 Köszi szépen, Roberto! :) Az idén még nem indult a projekt, mert van még a tavalyiból valamennyi. Ez az, amit sosem hagyunk ki, mert ilyet nem lehet készen kapni :)

Zsuzsa írta...

Jól néz ki! Én kíváncsi lennék a naponta rászórt egy adag só mennyiségére!

Kata írta...

Kedves Zsuzsa, nagyjából összesen 1 kiló só (esetleg kicsivel kevesebb) fogy el erre a mennyiségre összesen. Nem fog az összes beleolvadni, egy része majd ott marad az edény alján.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin