A Kifőztük utolsó számában jelent meg a recept, az újság ingyenesen letölthető az oldalról. És a tészta pedig isteni finom!
Használjuk ki, hogy még van szabadföldi padlizsán, remek ételeket lehet főzni belőle. Gorgonzola helyett használhatjuk kedvenc sajtunkat, a zöldfűszerek helyett szárítottat is morzsolhatunk az ételbe.
Én most paradicsomos ízesítésű spagettivel tálaltam, de természetesen sima durum spagetti is jó hozzá.
Hozzávalók 3-4 személyre
2 kisebb padlizsán
1 közepes vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
35-40 dkg paradicsom
8-10 dkg gorgonzola (vagy valamilyen karakteres ízű sajt)
só
bors,
csilipor
friss bazsalikom- és zsályalevelek
3 kanál olaj
25 dkg (paradicsomos ízesítésű) spagetti
Centis karikákra vágjuk a padlizsánt, sózzuk, 1-2 órát állni hagyjuk. Lehúzzuk a paradicsomok héját, apróra vágjuk a húsukat, a fokhagymát összezúzzuk, fölaprítjuk a vöröshagymát.
A padlizsán levét leitatjuk, a szeleteket hasábokra vágjuk. Serpenyőben 1 kanál olajat forrósítunk, és a padlizsánhasábok felét barnásra sütjük. Annyit tegyünk egyszerre a serpenyőbe, hogy nagyjából egy sorban férjenek el, és piruljanak, ne csak párolódjanak. Amikor kész, kivesszük egy tányérra. Ezt a műveletet újabb kanál olajjal és a többi padlizsánnal megismételjük.
Az üres serpenyőbe újabb kanál olajat öntünk, a lángot kisebbre vesszük, és üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Beleszórjuk a fokhagymát, majd a paradicsomot, picit sózzuk, bővebben borsozzuk, csilizzük, pár perc alatt összefőzzük. Beletesszük a pirított padlizsánt, majd kisebb lángon kb. 10-12 percig főzzük. Végül belekeverjük a fölcsíkozott zöld fűszereket meg a sajtdarabkákat, és melegen tarjuk.
Közben felforraljuk a vizet, sózzuk, és a spagettit megfőzzük benne. A leszűrt tésztát a padlizsános raguhoz keverjük, kevés főzőlével hígítjuk.

Nagyon jól hangzik:) És nagyon guszta:)
VálaszTörlésNagyon finom tésztás ételeket készítesz, ez is nagyon jól hangzik:) Szinta mindig van otthon padlizsán, nagyon szeretjük mindenféle formában.
VálaszTörlésNagyon finom
VálaszTörlésGorgonzolás??Jaj,akkor isteni finom!!
VálaszTörlésEz a tésztás ételed is nagyon guszta, recept mentve!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!:)
VálaszTörlésTrollanyu, ha oldalt a "tészta" címkére kattintasz, jó sok tésztát találsz, mert nagyon szeretjük mi is!
meg a gorgonzolát is, Edó;)