Néha muszáj valami egészen újat kipróbálni! Így voltam vele, amikor egyik barátunk kezünkbe nyomott néhány darab kecskehúst. Hazavittük, megsütöttük, és jóízűen megettük:) Mondjuk sokkal egyszerűbb lett volna pörköltet főzni belőle, de az nem lett volna kihívás... Sőt, fotózni is egyszerűbb lett volna:) Viszont használhattam hozzá az egyik új, kedvenc Berghoff-sütőtálamat; szépen sül benne minden, gyönyörű, és még fedele is van – imádom!
A recept eredetileg a januári Kifőztükben jelent meg.
Hozzávalók 4 személyre
kb. 1,5 kg fiatal kecskehús (comb, nyak, borda)
2 vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2-3 rozmaringág
só
őrölt bors
3 szem borókabogyó
1 dl száraz fehérbor
5 dkg zsírszalonna
A szalonnát felkockázzuk, és kisebb lángon kiolvasztjuk a zsírját. Ha szükséges, a húsról eltávolítjuk a faggyút, majd sóval, borssal fűszerezzük. A tepsit zsírral enyhén kikenjük, ráfektetjük a húsdarabokat. Közé dobjuk a cikkekre vágott vöröshagymát, a fokhagymát, a borókabogyót és a rozmaringot. Aláöntjük a bort, a húst meglocsoljuk a maradék szalonnazsírral. A tepsit lefedjük, és az ételt 180 fokra melegített, légkeveréses sütőben kb. 1,5-2 óra alatt puhára pároljuk. Ha szükséges, közben a folyadékot vízzel pótoljuk. A sütés végén a húst fedetlenül addig pirítjuk, amíg kis színt nem kap.
Tipp: a kecskehúsnak kissé édeskés íze van, ezért fűszerezzük bátrabban! Lehetőleg annyit süssünk belőle, amennyi elfogy, mert másnap már kevésbé élvezhető az íze.
Kedves Kata!
VálaszTörlésEgy játékra szeretnélek meghívni, ha van időd, és van kedved hozzá, nézz be hozzám!
http://www.fozzunk-egyutt.blogspot.hu/2014/01/ismerjuk-meg-egymast.html