2010. július 17.

Hogyan lehet lefényképezni egy mélybarna csokiszószt? mert elkészíteni nagyon egyszerű!


Huhh.... Rengeteg fotó-próbálkozás; ideteszem-odateszem az üveget, átöntöm valamibe, stb. stb. Ééééés mégsem látszik rajta semmi... Azután felmérgelem magamat, meglátok az erkélyen egy majdnem érett epret, belemártom a csokisüvegbe, és voilá! készen van!:)

Persze nem ez az egy sötétbarna étel volt már, amit számomra képtelenség lefényképezni; biztosan van valami trükk, ami segítene a dolgon. Ha valaki megosztaná velem, és az én kis buta gépemmel is megvalósítható lenne, nagyon örülnék neki!

Ennyi bevezető után persze jöjjön recept is, mert az megér egy posztot. Jókajánál fedeztem fel az eredetit karácsony körül, és nagyon megörültem neki. Nincs benne semmi romlandó dolog, sokáig eláll - ez tapasztalat. Már a 3. széria készült belőle, igaz, fél adagokat gyártok magunknak, mert nagyon tömény, kevés is elég egyszerre belőle.
Az 1. adag abszolút az eredeti recept alapján készült, csak nekem egy kicsit sűrű volt, úgyhogy hígítottam rajta, így már a hűtőből elővett üvegből is lehet önteni a szószt; királyság!

Hozzávalók kb. 4 dl öntethez:

2,5 dl víz
25 dkg kristálycukor
10 dkg sötét holland kakaópor
1 rúd vanília
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet (Himalaya) só

A vizet, a cukrot, a fahéjat és a sót egy lábosba öntöttem; belekapartam a vanília kikapart magjait és magát a héját is beledobtam. Felforraltam, majd kézi habverővel hozzákevertem a szitált kakaóport is. Folyamatosan kevertem még nagyjából 5 percig nem túl magas lángon

Szélesebb szájú üvegbe öntöttem, kihűtöttem. A hűtőszekrényben tartom, desszertekre édességekre locsoljuk, de szerintem forró csokinak is jó lenne, csak azt még nem próbáltam, de mostanság nem is annyira aktuális...
Meg van úgy, hogy minden különösebb indok nélkül is megkóstolom, hogy jó-e még, nem romlott-e meg véletlenül?:DD

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Jó ötlet, figyelni fogom, mit írnak, mert tök béna vagyok ilyen téren :))
Nagyon jó a kép

Chef Viki írta...

Nem mondod, hogy még van epred???

Csoda ez a kép...

Ilyesmi csokiszószt én is csináltam tavasszal, kitettem egy kanálba, hogy normálisan tudjam fotózni :-DDD

Judith írta...

Marpedig ez egy csodaszep foto!
Irom ezt annak kapcsan, amirol mult heten beszeltunk... :D

Moha írta...

Fotó szuper lett, és ez a csokiszósz is jó ötlet! Készítek egy adagot én is.
Nálunk a lányok a karamellszószt szokták sűrűn ellenőrizni, hogy jó-e még?

szemirámisz írta...

Gratulálok a fotóhoz, végül is szerintem jó lett,ötletesen megoldottad!
Én is elkészítettem már hónapokkal ezelőtt, de én sem tudtam rendesen lefényképezni, ezért még nem is raktam fel a blogomra.
De nagyon finom, az biztos! :))

Ami írta...

Már többször visszatértem megcsodálni a fotódat! Nagyon jól sikerült! :) Gratulálok!

Kata írta...

Bianka, köszi!

Viki, igen van, most érik a második adag; októberben lehet jelentkezni majd palántáért nálam:)

Judith, te tündér vagy...szívesen beszélgetnék most is veled...

Moha, akkor majd megyek hozzád karamellszószért!

Szemirámisz, köszi! akkor nosza keressél alanyt a szószhoz:)

Ami, volt időd bőven visszatérni a fotóhoz, elég sokáig ez volt szem előtt:DD de majd igyekszem, hogy más is legyen a blogon.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin