2020. szeptember 6.

Cukkinis-csirkehúsos bulgur

Újra "támad" a cukkiniszezon, és a maradék árválkodó példány felhasználására kerestem ötletet az interneten. A Nosalty oldalán találtam is egy receptet, kissé alakítottam rajta, és a végeredmény annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, itt a helye, ismétlendő lesz.




Hozzávalók 3 személyre:
1 közepes fej vöröshagyma
60 dkg csirkecombfilé
12 dkg bulgur
1 közepes cukkini (tisztítva 35-40 dkg)
3 nagyobb paradicsom
2 színesebb zöldpaprika
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors
2-3 szál oregánó lecsipkedett levelei
3-4 szál kakukkfű lecsipkedett levelei
csilipaprika (elhagyható)
olaj


A csirkehúst felkockázzuk. Olajat hevítünk, belereszeljük a vöröshagymát, enyhén dinszteljük, majd a csirkehúst hozzátéve először fedő nélkül, majd lefedve készre pirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk. Ha megpuhult, a nagyja levét fedő nélkül elpárologtatjuk.
Másik edényben, a térfogata duplájának megfelelő mennyiségű, enyhén sós-borsos vízben megfőzzük a bulgurt..
Közben egészen kicsi darabokra vágjuk a cukkinit, kisebb kockákra a zöldpaprikát. Széles serpenyőbe olajat teszünk, beletesszük a zúzott fokhagymát, majd a cukkinit megpirítjuk benne. Amikor barnulni kezd, hozzáadjuk a zöldpaprikát. Sózzuk, borsozzuk, 2-3 perc múlva a húst tesszük bele, végül a meghámozott, felaprított paradicsomot is. Fűszerezzük csilipaprikával, kakukkfűvel és oregánóval. Végül a bulgurt is belekeverjük, az egészet átmelegítjük, majd tálaljuk.

2020. március 28.

Kovászos kenyér maradék zöldségkörettel




Ebédre majoránnás-hagymás-sárgarépás krumpli köret volt a húshoz, és az utolsó 2 evőkanálnyit hirtelen ötlettől vezérelve félretettem, hogy jó lesz majd a délután dagasztandó kenyérbe. Jó döntés volt! 😀 Ezzel a kenyérrel igazán elégedett vagyok!

Hozzávalók kb. 78 dkg-os kenyérhez:
45 dkg liszt (20 dkg Szabó Malom BL112, 20 dkg Tótkomlósi Malom BL80, 5 dkg Szabó Malom teljes kiőrlésű tönköly)
12 dkg komlós kovász
340 ml víz
2 evőkanál maradék répás krumpliköret pürésítve - ezeket 2 perc alatt lassú fokozaton összekevertem dagasztógéppel, majd 45 percet pihent.
5 perc dagasztás következett, majd 12 g sóval újabb 5 perc. Enyhén vizezett tálba tettem, 50 percet pihent.
Ekkor volt egy laminálás, megszórtam egy kis maroknyi chia- és napraforgómaggal, majd 45 perc pihi következett.
4 coil hajtás következett, 40-45 percenként, a végén kb. ugyanennyi pihenés még a kelesztőtálban.
5,5 óra bulk volt összesen, a formázás után szakajtóba került, majd letakarva azonnal 6 fokos hűtőbe költöztettem.
16 órát hűtőzött. 
250 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben, forró vasedényben sült 30 percet, utána a gőzt kiszellőztetve, de még mindig lefedve 210 fokon 10 percet, majd a fedőt levéve, alsó-felső fokozaton, még mindig 210 fokon újabb 10 percet.
Rácsra téve hagytam kihűlni.

2020. március 20.

Kovászos kenyér kacsazsírral készítve




E hónap végén lesz egy éve, hogy megsütöttem életem első kovászos kenyerét. Az elmúlt évben rengeteg segítséget kaptam erre specializálódott facebook-csoportokban, nevezetesen a "Kovászos kenyér, élesztő nélkül" csoportban, de volt szerencsém olvasgatni a vérprofikat  a "Kovászlabor " csoportban, ahol ugyancsak rengeteg tippet, trükköt kaptam a kenyérsütéshez. Így a tavalyi év közepén már egészen elfogadható külsejű-belsejű kenyereket sütöttem. Azt gondolom, most már elértem oda, hogy ugyan nem mindig egyforma, de megbízható minőség jön ki a sütőmből. 
Sokáig jénai edényben sültek a kenyerek, de többszörös nyomásra nemrég vettem egy vaslábost, amiről tudtam/olvastam, hogy jó, de immár meg is győződtem róla, hogy tényleg hozzáadott még egy kis pluszt a végeredményhez.

Nagyon sokáig gondolkoztem, mit kell ahhoz tegyek, hogy a kenyereim is felkerülhessenek a blogomra. Kicsit bonyolult az elkészítésük, valamint érteni kell hozzá a szakkifejezéseket és a speciális hajtásokat. Akit a leírtak után is komolyan érdekel a dolog, bejelentkezik egy erre szakosodott fb-csoportba, ahol fogják az ember kezét, amíg meg nem tanulja a "leckét".

Több fajta módszer van arra is, hogy kezeljük a tésztát, amíg a sütőbe nem kerül. Amit leírok, nem az egyetlen, de nekem ez jött be, ezt alkalmazom.

A kenyér sarkallatos pontja a jól karbantartott kovász. Mostanában, hogy nem igazán lehet élesztőt kapni, sokan kezdtek el kovászt nevelni. Jónéhányan a fb-on keresztül kezdtek segíteni, valós időben mutatják a kovásznevelést, csatlakozzatok ezekhez a kezdeményzésekhez! Több általam ismert csoportban készülnek ilyenre. Ha valaki kész kovászt szeretne, szóljon nekem, szívesen adok a környékünkön a sajátomból.

És akkor jöjjön az a bizonyos, faceookon megígért recept! 😀

Hozzávalók egy kb. 80 dkg-os kenyérhez:
1. fázis:
40 dkg BL80 kenyérliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
320-340 ml langyos víz
11 dkg (komlós) kovász
2. fázis:
12 g só
15 g (kacsa)zsír - elhagyható, de segít, hogy tovább puha maradjon a kenyér
különbőző magok: chia-, len -, napraforgó-, tök-, szezámmag (elhagyható)


A vizet a kovásszal elkeverjük, majd hozzászitáljuk a lisztet. Robotgéppel vagy villával/spatulával 2-3 perc alatt összedolgozzuk. Ezt az időpontot feljegyezzük magunknak, ugyanis ez lesz az úgynevezett "bulk" kezdete. Ezután letakarva 45 percre félretesszük a tésztát pihenni - ezt hívják "fermentolízisnek".
Dagasztani kezdjük robotgéppel, 5 perc után beledolgozzuk előbb a sót, majd a zsírt. Összesen 10-12 perc munka után szép, fényes, ruganyos tésztát kapunk, Enyhén vizezett, lehetőleg négyzet alakú, átlátszó tálba tesszük (hogy szemmel tudjuk tartani a növekedését), letakarjuk, 1 órát pihentetjük.

Ezután következik a "laminálás", amikor a tésztát vzzel megnedvesített felületen (legalább 50x50 cm-es felületen, de jobb, ha ennél is nagyobb) kézzel, rétes módjára óvatosan vékonyra húzogatjuk. Ezután mint a pogácsát, fentről és lentről, valamint balról és jobbról háromba hajtjuk, a tészta végeivel lefelé visszatesszük a kelsztőedénybe, letakarjuk.

45-50 perc múlva - valamint mindezt még 2-szer ismételve - coil hajtást végzünk, majd újból letakarva pihentetjük a kenyértésztát. Ez azt jelenti, hogy a tálban középen óvatosan a tészta alá nyúlun, felhúzzuk, és a végét maga alá hajtjuk.

A végén még egy hosszabb pihentetést beiktatva - amikor már minimum 70-80%-ot nőtt a tészta - megformázzuk, és szakajtóba tesszük. Itt van a bulk vége, aminek az összideje 4-6 óra, ez is sok mindentől függ - ilyen tájban, fűtött helységben 5-6 óra szokott lenni.
20-30 percet még konyhapulton tartjuk, majd 5-6 fokos hűtőben tovább érleljük. Ezzel érjük el, hogy egészségesebb, jobban emészthető legyen a kenyér. Ennek az időtartama a 2 órától akár 20-24 óráig is terjedhet, a kovász mennyisége, a hőmérséklet, az évszak (és a gyakorlat :)) segít majd ennek az eldőntésében.

A kenyér sütése jénai edényben:
Az edényt a sütőbe téve 20-25 percig melegítjük, 250 fokra állított sütőben. (Ha valakinek az enyémhez hasonlóan gyenge sütője van, addig, amíg fedett az edény, lehet légkeverést használni.) A tésztát óvatosan sütőpapírra borítjuk, bemetsszük, majd ismét óvatosan a forró edénybe emeljük. Letakarjuk, és fél órát sütjük, majd a jénai tetejét levéve, a sütőt alsó-felső fokozaton 210 fokra állírtva , a kenyeret újabb 20-30 percig pirítjuk.

A kenyér sütése vaslábosban:
Az edényt a sütőbe téve 30-35 percig melegítjük, 250-260 fokra állított sütőben. (Ha valakinek az enyémhez hasonlóan gyenge sütője van, addig, amíg fedett az edény, lehet légkeverést használni.) A tésztát óvatosan sütőpapírra borítjuk, bemetsszük, majd ismét nagyon-nagyon óvatosan! a tűzforró edénybe emeljük. Letakarjuk, és fél órát sütjük, majd a lábos tetejét levéve, a sütőt alsó-felső fokozaton 210 fokra állírtva , a kenyeret újabb 20-25 percig pirítjuk.

Rácsra téve hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat kívánok hozzá!



2020. március 16.

Zöldfűszeres póréhagymaleves kölessel

Ez egy tartalmasabb leves, mint az előző, a kölesnek köszönhetően. Nekünk nagyon ízlett!

Update: ha kihagyjuk a kókuszzsírt, és kevés vízben pároljuk meg a hagymát, akkor a leves a TÉNÉ diétába is beilleszthető.



Hozzávalók 4 személyre
25 dkg tisztított póréhagyma (lehet benne a zöldes részéből is)
1 csapott evőkanál Szafi Reform kókuszzsír
2 gerezd fokhagyma
Szafi Reform himalája só
frissen őrölt fekete bors
1 kávéskanál Szafi Reform paleo kakukkfű
Szafi Reform őrölt csilipaprika
3 dkg Szafi Free hántolt köles
kb. 1 l zöldségalaplé
a tálaláshoz:
friss zöldfűszerek: snidling és/vagy petrezselyemzöld és/vagy kakukkfű

A pórét keresztben 4 felé vágjuk, vékonyra szeleteljük. A kölest szűrőbe téve alaposan átöblítjük, hagyjuk lecsöpögni.
A felolvasztott zsíron a póréhagymát átforgatjuk, majd kevés sóval és borssal ízesítve, kis lángon puhára dinszteljük. Belekeverjük a zúzott fokhagymát, majd felengedjük az alaplével. Amikor felforrt a leves, hozzáadjuk a kölest, kakukkfűvel és csilipaprikával ízesítjük, valamint ha szükséges, sózzuk, borsozzuk. Lefedve kb. 10 percig főzzük, amíg a köles meg nem puhul. Tálalás előtt friss zöldfűszereket keverünk bele.

A Szafi termékeket ITT lehet a legjobb áron megvásárolni.

2020. március 14.

Zöldséges póréhagyma-krémleves


Tök egyszerű, mégis nagyon finom leves 😋



Hozzávalók 4 személyre
1 közepes póréhagyma
1 kicsi krumpli
2 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér
1 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj
1,5 dl tejszín
1,2 l (zöldség)alaplé

őrölt bors
őrölt gyömbér
csilipaprika ízlés szerint
a díszítéshez:
csiliszálak

A póréhagymát alaposan megmossuk, a zöldes részéből is teszünk a főzéshez. Keresztben kettévágjuk, felszeleteljük. A felhevített zsiradékon megdinszteljük, keveset kiveszünk belőle a tálaláshoz.
Közben a többi zöldséget is megpucoljuk, feldaraboljuk. A hagymára dobjuk, és kevergetve pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, gyömbérrel és csilivel ízesítjük. 1 dl vizet aláöntve, lefedve félpuhára pároljuk. Turmixoljuk, felöntjük a tejszínnel, elkeverjük, majd beleöntjük az alaplét is. Felforraljuk, és készre főzzük a levest; közben - ha szükséges - utánaízesítjük.
Forrón tálaljuk, a félretett pirított hagymával, valamint csiliszállal díszítjük.

2020. március 13.

Csirkecombfilé gombás-karfiolos hajdinával





Hozzávalók 2 személyre
1 csapott evőkanál kolbászzsír
25-30 dkg csirkecombfilé
1 kis vöröshagyma
1 kávéskanál őrölt római kömény

őrölt bors
a körethez:
1 csapott evőkanál kókuszzsír
1 dl hajdina (6,5 dkg)
25-30 dkg karfiol
1 evőkanál szárított gomba
2 dl víz

őrölt bors
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
néhány szál petrezselyemzöld

A hajdinát szűrőbe téve alaposan lemossuk, lecsöpögtetjük. A hagymát és a petrezselyemzöldet felaprítjuk, a gombát kávédarálóban porrá őröljük, a húst felkockázzuk. A karfiolt egészen kis rózsákra szedjük, a szárát külön feldaraboljuk.
A felhevített kolbászzsíron a hagymát kissé megdinszteljük, rádobjuk a húst, és addig pirítjuk, amíg ki nem fehéredik. Fűszerezzük, ha szükséges, vizet öntünk alá, majd lefedve, kis lángon megpuhítjuk, 
Közben a körethez a felforrósított zsiradékon a hajdinát addig kevergetjük, amíg a szemek szétperegnek. Hozzáadjuk a karfiolszárat és a gombaport, majd felengedjük a vízzel. Sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítjük. Elkeverjük, a tetejére szórjuk a karfiolt, a lábost lefedjük, és egészen kis lángon 25-30 perc alatt puhára főzzük.

Tipp: ha nincs kolbászzsír, 3-4 dkg elmorzsolt füstölt kolbászt kisebb lángon addig kevergetünk, amíg a zsírját ki nem engedi. Erre az alapra szórjuk a hagymát, és a recept szerint folytatjuk.

2020. március 11.

Cajun csirkecomb vegyes zöldségekkel





Hozzávalók 4 személyre
8 nagyobb csirkefelsőcomb
60 dkg krumpli
2-3 sárgarépa
1-2 vöröshagyma
zsiradék
friss petrezselyemzöld

A húst alaposan megtisztítjuk. A zöldségeket megpucoljuk, felszeleteljük. 
Közepes tepsit vékonyan kikenünk zsírral, beleszórjuk a zöldségeket. Gazdagon megszórjuk a zöldségkeverékkel, közben meg-megrázzuk a tepsit, hogy mindenhová egyenletesen jusson belőle. A húsokat egyenként fűszerezzük, majd a zöldségek tetejére tesszük. Aláöntünk 1-1,5 dl vizet, és a sütőedényt lefedjük. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 50-60 percig pároljuk az ételt. Ha már minden puha lett, a hőfokot magasabbra téve, fedő nélkül megpirítjuk a tetején lévő húsokat. Tálalás előtt petrezselyemzölddel díszíthetjük.

2020. március 1.

Csirkemellrolád medvehagymás rizottóval



Hozzávalók 2 személyre
1 egész csirkemellfilé (40–45 dkg)
6 hajszálvékony szelet füstölt, húsos szalonna
1 teáskanál szárnyasfűszer-keverék
1 csapott kávéskanál borneói vaníliás zöld bors
1 evőkanál száraz fehérbor
a rizottóhoz:
10 dkg rizottórizs
3–4 dl húsleves vagy húsalaplé
1/2 dl száraz fehérbor
1 darabka piros húsú kaliforniai paprika
1 kisebb csokor medvehagyma
1 dkg vaj
1 evőkanál olaj

frissen őrölt fekete bors
1/2 kávéskanál tört zöld jalapeño csili
1 kis marék reszelt parmezán
1 evőkanál tejszín
a díszítéshez:
csiliszálak

A medvehagymát megmossuk, szikkadni hagyjuk.
A húst előbb 2 filére, majd lapjában 3-3 szeletre vágjuk, egymás mellé tányérra fektetjük. A tetejüket megszórjuk a fűszerkeverékkel és a zöld borssal. Külön-külön mindet feltekerjük, szalonnával körbefogjuk, és megtűzzük fogvájóval. Kis tepsibe rakosgatjuk, 1 evőkanálnyi bort öntünk alájuk, és lefedjük. 160 fokos, légkeveréses sütőben 25 percig sütjük. A fóliát eltávolítjuk, 200 fokra emeljük a sütő hőmérsékletét, és a tekercseket világosbarnára pirítjuk.
Közben a vaj és az olaj keverékén 2-3 percig kevergetjük a rizst, majd a borral felöntjük. Innentől gyakorlatilag végig kevergetjük a rizottót, amíg készen nem lesz. Amint a bort felszívja a rizs, a húslevessel merőkanalanként pótoljuk a folyadékot addig, amíg a rizs meg nem puhul. Közben hozzáadjuk a kockákra vágott paprikát, a tört csilivel ízesítjük, valamint sózzuk, borsozzuk. Végül hozzáforgatjuk a szélesebb csíkokra vágott medvehagymát, a sajtot, további 3-4 percet kevergetjük, majd a tejszínnel krémesítjük.
A roládokat a medvehagymás rizottóval tálaljuk, csiliszálakkal díszítjük.

2020. február 1.

Vegán sós ostya



Hozzávalók kb. 16 db-hoz
3,5 dkg Szafi Free csökkentett szénhidráttartalmú bagett/zsömle lisztkeverék 
1,5 dkg Szafi Reform szénhidrát-csökkentő rostkeverék
1 dkg Szafi Free gluténmentes sörélesztőpehely
1 kávéskanál só
1 csapott kávéskanál egész kömény mozsárban megtörve
1/2 kávéskanál Szafi Reform paleo őrölt csilipaprika
10 dkg kézmeleg víz
a sütéshez:
kevés kókuszzsír

A száraz hozzávalókat elvegyítjük, hozzáöntjük a vizet, és összegyúrjuk. 8-9 g-os golyókat gömbölyítünk belőle. 
A felmelegített ostyasütőt zsírral leheletvékonyan kikenjük, majd a golyókat belehelyezve összecsukjuk. Addig hagyjuk benne a tésztát, amíg a közepüket óvatosan megkopogtatva ropogósnak nem érezzük. Ezt a műveletsort addig folytatjuk, amíg az összes ostya meg nem sült. 
Lezárt dobozban napokig eláll.

A Szafi termékeket ITT lehet a legjobb áron megvásárolni. 

Csirkehúsos-mozzarellás tészta

Az ételhez használt krétai vad fűszerkeverék a Fűszerész webshopból van, nagyon szeretem, erőteljesen mediterrán ízű. Hasonlóan finom még a krétai vad bazsalikom, oregánó és kakukkfű is, szívesen ajánlom kipróbásásra.




Hozzávalók 2 személyre
12 dkg szénhidrátcsökkentett tészta
5 dkg füstölt, húsos szalonna
10-15 cm póréhagyma
1/2 piros színű kaliforniai paprika
25 dkg csirkemellfilé
1 púpozott teáskanál krétai vad fűszerkeverék
1 kávéskanál őrölt gyömbér
tört piros jalapeno csilipaprika ízlés szerint
1 dl tejszín
10 dkg mozzarella

frissen őrölt fekete bors
zsír

A tésztát a csomagoláson feltüntetett módon megfőzzük, leszűrjük, melegen tartjuk; a főzőléből 1 csészényit félreteszünk.
Közben a vékony csíkokra vágott szalonnát kevés zsíron kiolvasztjuk. Beletesszük a felkarikázott pórét, ezután a csirkemellcsíkok következnek. Amikor a hús kifehéredett, hozzáadjuk a paprikakockákat. Néhány keverés után fűszerezzük, majd a tejszínnel felöntve, az edényt lefedve puhára pároljuk a ragut. Ha szükséges, adunk hozzá a főzőléből. Végül beleolvasztjuk az összetépkedett mozzarellát, összeforgatjuk a tésztával, és azonnal tálaljuk.

Zöldséges hajdinaköret

Az egyik legújabb "kattanásom" a hajdina. Van, aki szereti, és van, aki meg nem enné. Szerintem igazán finom, az utóbbi időben gyakori vendég az asztalunkon. Ajánlom, hogy tegyetek vele próbát, mert olcsó és ízletesen, sokféleképpen elkészíthető.

Update: ha kihagyjuk a zsiradékot, és kevés vízben pároljuk meg a hagymát, akkor az étel vegán/TÉNÉ diétába is illeszthető.



Hozzávalók 4 személyre
2 dl hajdina (13 dkg)
1 kisebb vöröshagyma
2 kisebb sárgarépa
1 evőkanál kókuszzsír
4 dl víz

őrölt bors
1 kávéskanál őrölt gyömbér
zöld csilipaprika (ízlés szerint)
1 csokor petrezselyemzöld

A hajdinát szűrőbe téve alaposan lemossuk, lecsöpögtetjük. A hagymát felaprítjuk, a sárgarépát apró darabokra vágjuk.
A felhevített zsiradékon a hagymát kissé megdinszteljük, rádobjuk a répát, és addig kevergetjük (3-4 perc), amíg a színét engedni kezdi. A hajdinát beleborítva az egészet átforgatjuk néhányszor, majd felengedjük a vízzel. Sóval, borssal, gyömbérrel és csilipaprikával ízesítjük. Lefedjük, és kis lángon 25-30 perc alatt puhára főzzük. Mielőtt elzárnánk alatta a lángot, belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet. Hús mellé köretként ajánlom.

Szilvalekváros sütemény




Hozzávalók 18 db-hoz
10 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidrát-tartalmú kenyér és péksütemény lisztkeverék + kevés a nyújtáshoz
4 dkg Szafi Reform eritrit
1/4 kávéskanál só
1/4 kávéskanál Szafi Reform őrölt szegfűszeg
1 késhegynyi Szafi Reform paleo bourbon vanília
3 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
1,2 dkg kókuszkrém
1  L-es tojás
1 L-es tojássárgája
1,5 dkg frissen facsart citromlé
továbbá:
18 kávéskanál cukormentes sütésálló szilvalekvár
a tetejére:
felvert tojásfehérje
durvára vágott dió
a díszítéshez:
porrá őrölt eritrit

A tészta száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd egybegyúrjuk. Fél órára félretesszük. 24x18 cm-es téglalappá nyújtjuk, és 18 részre osztjuk. Mindegyik közepére teszünk egy kiskanálnyi lekvárt, majd félbehajtjuk, és az ujjainkkal összenyomkodjuk.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. Tojásfehérjével megkenjük, kevés dióval megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Teljesen kihűtjük, majd kevés édesítővel meghintjük.


A Szafi Reform termékeket ITT tudod a legjobb áron megvásárolni.


Kakaós-narancsos keksz



Hozzávalók 10-12 darabhoz
17 dkg Szafi Free narancsos-csoki ízű hajdina kása/keksz alap
12 dkg cukormentes növényi tej
2 teáskanál Szafi Reform negyedannyi édesítő
1/2 kávéskanál Szafi Reform őrölt fahéj
1 narancs reszelt héja
1 kis marék dióbél durvára aprítva
1 csipet só
a sütéshez:
olajspray

A hozzávalókat összekeverjük, kisebb golyókat formázunk belőle. Olajspray-vel lefújt, sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, majd vizezett pohár aljával lelapítjuk, és olajspray-vel fújjuk le a tetejüket is. 180 fokra melegített sütőben, alsó-felső sütésmódban 30 perc alatt.megsütjük. Lezárt dobozban tároljuk.


A Szafi termékeket ITT tudod a legjobb áron megvásárolni.

Juhtúrós rakott fusilli




Hozzávalók
12 dkg juhtúró
25 dkg tejföl
1 lila hagyma
1 csokor snidling
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
3 közepes paradicsom
20 dkg szezámfusilli

őrölt bors
olaj

A lila- és fokhagymát, valamint a snidlinget felaprítjuk. A tésztát a csomagoláson feltüntetett módon feltesszük főni. A sütőtálat zsiradékkal kikenjük.
A tejfölt 1 evőkanál olajjal és a juhtúróval összekeverjük. Beleszórjuk a hagymákat és a zöldeket, sóval, borssal ízesítjük. A paradicsomot felkockázzuk.
Amikor a tészta roppanósan puha, leszűrjük, majd a fűszeres krémbe kavarjuk. A sütőtálba borítjuk, a tetejére tesszük a paradicsomdarabokat. Némi sózás és borsozás után 200 fokos sütőben 35 perc alatt megpirítjuk.

Gombás göngyölt csirkecomb

Imádom, ha a tányéron sok szín van - ez most pont ilyen 😀 és ráadásul finom is!



Hozzávalók 4 db-hoz
4 nagyobb csirkefelsőcomb

frissen őrölt fekete bors
csirkefűszer-keverék
20 dkg barna csiperkegomba
2 evőkanál vaj
1 kis vöröshagyma
3-4 szál petrezselyemzöld
a körethez:
10 dkg basmati rizs
1 evőkanál vaj
1/2 piros színű kaliforniai paprika
15 dkg (fagyasztott) zöldborsó
2 kávéskanál só
frissen őrölt fekete bors
1 teáskanál rózsabors

A gombát megtisztítjuk, egészen vékonyra szeleteljük. 1 evőkanál vajon a finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük, rádobjuk a gombát, és tovább kevergetjük. Sózzuk, borsozzuk, és addig pirítjuk, amíg az összes folyadék el nem párolog alóla. Belekeverjük a petrezselyemzöldet, és hűlni hagyjuk.
A húsból a csontot eltávolítjuk, a bőrt felfejtjük róla úgy, hogy az egyik rövidebb szélén egy csíkban rajta maradjon. A húst enyhén klopfoljuk, hogy könnyebben formázható legyen. Sózzuk, borsozzuk mindkét oldalán. A kihűlt tölteléket a húsokra osztjuk, majd felgöngyöljük, és a bőrt köréje igazítva hústűvel megtűzzük. A maradék vajjal kikent tepsibe rakjuk, a tetejüket kevés csirkefűszer-keverékkel megszórjuk. 1/2 dl vizet öntünk alá, alufóliával szorosan lefedjük. 180 fokos, légkeveréses sütőben 30-40 perc alatt puhára pároljuk, majd a fóliát levéve a húst pirosra sütjük.
Közben a megmosott, lecsöpögtetett rizst a felforrósított vajon addig kevergetjük, amíg a szemek szétperegnek. Beletesszük a felkockázott paprikát, és további 1 percig pirítjuk. 2,5 dl vízzel felengedjük, sózzuk, a kétféle borssal ízesítjük, és megkeverjük. A tetejére szórjuk a borsót, az edényt lefedjük. Ha felforrt, kis lángra tesszük. és még 10 percig pároljuk. Az edényt továbbra is lefedve hagyjuk, hogy az összes vizet felszívja a rizs.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin