2010. november 19.

Kezelt citrom (narancs) héja...


Eredetileg nem óhajtottam erről külön bejegyzést írni, de mégis rászántam magamat. Leírták már nagyon sokan, hogy miért káros a nem bio citrusok héját reszelni és bármibe beletenni. Most a héten 2 posztba is belefutottam, az egyiket Selectfood, a másikat Trinity írta.

Az fogott most meg, hogy más is hasonlóan gondolkozott eddig, mint én, mondván, hogy annyi mérget megetetnek velünk, ez a kicsi már nem számít...
De amikor igenis nap mint nap törekszem arra, hogy ne vásároljak agyonfeldolgozott termékeket, mindenféle E-vel megturbózott felvágottakat, konzerveket és egyéb élelmiszereket, akkor hogy mehetek el szó nélkül a mérgezőanyagokkal kezelt citrushéj alkalmazása mellett? Már legalábbis amellett, amit én használok, mert mindenki eldöntheti saját maga, hogy mit tart egészségtelennek és mit nem. Nem gerjeszteni akarok ugyanis senkit, csak megírni a véleményemet; és pont most, karácsony előtt egy hónappal, amikor az én citrushéj fogyasztásom az egekbe szokott szökni.

Annyira bekavartak nekem az említett két bejegyzésben (ezt most abszolút jó értelemben írom), hogy mentem a "mélyhűtőmbe", és kidobtam az összes összegyűjtött fél citrom- és narancshéjakat, amiket sütibe akartam lereszelni. Nem is bánom abszolút, hogy megtettem, csak ma reggel szembesültem a hiányával, amikor elindultam megsütni Judith citromos legyezőjét. Abba pedig jó sok kell... De Amerikában valószínűleg árulnak zacskóban megfelelőt hozzá.

Kommentben írták Trinitynél a lányok, hogy lehet kapni természetes citromhéj-kivonatot, legközelebb azzal fogok próbálkozni. Most pár csepp sütőaromát használtam helyette; lehet, hogy az sem teljesen tiszta, de ugyancsak egy komment szerint a márkás termékeket bevizsgálják időről időre, ezért hátha mégis jót tettem a májunknak. A sütemény pedig isteni lett, bővebbet a következő bejegyzésben írok róla.

/A képet innen kölcsönöztem/

6 megjegyzés:

trinity írta...

Kata,
köszi a bejegyzést,így még több emberhez eljut.

Ugyanakkor tényleg facsarodik a szívem, hogy milyen kifordult világban élünk, ahol egyrészt ilyen mérgekkel kerülünk kapcsolatba és keveseknek adatik meg egyáltalán, hogy a tények birtokában dönthessen, másrészt pedig az alternatív megoldást ilyen nehéz megtalálni.
Hiszen egyenlőre tényleg sajnos nem egyszerű kezeletlen citrust találni, másfelől ha igen, azt nem mindenki tudja megfizetni. A kivonathoz hozzájutni pedig megintcsak korlátokba ütközik.

Szóval nehéz ügy ez, nehéz:(((((((

Lilla írta...

azt hiszem nekem van a legkönnyebb dolgom ezzel kapcsolatban. nem szeretem a reszelt citromhéjat (a narancsot végképp utálom) .-) plusz utálok ilyeneket reszelni, mert mindig az a vége h vérzik a kezem. én a reszelt citromhéjat mindig lecserélem egy teáskanál házi vanília kivonatra a túrós és hasonló dolgokban :-)
ez a citrus-kivonat dolog tök jól hangzik. mert a fő ellenérzésem a citromhéjjal szemben az állaga, nem az íze. olyan hosszú kemény kis szálak brrrrrr

egycsipet írta...

Nálunk citrusból nincs bio. Ha bármilyen "extrát" akarok, sok-sok kilométert kell utazni hozzá - legyen az csak egy darabka friss gyömbér és a bio citrus ennél jóval nehezebb ügy. Sajnos. :( Azért az elgondolkodtató, hogy vannak országok, ahol az organikus az alap és nem elhanyagolható, hogy elérhető áron.

Tavasszal láttam "citromfát" az egyik virágosnál, komolyan fontolgattam, hogy venni kellene egyet... :)

Selectfood írta...

Sziasztok!
Most néztem, hogy a biobarlang.hu wepshopban van bio citrom 800 Ft/kg, bio cukrozott citromhéj 100g-os csomag 705Ft-ért, és 4 kg liszthez elegendő 100%-os citromolaj 1080Ft-ért.
Találtam sima és teljes kiőrlésű liszteket is 320Ft/kg-ért, és sok-sok megszokott és nehezen beszerezhető bio fűszert is. Érdemes benézni. ;-)

Kata írta...

Trinity, tényleg vacak dolog, hogy nehéz alternatívát találni; de a mérgek említése bennem akkora elutasítást keltett, hogy tán inkább nem is akarom az ízt, ha ilyen ára van.

Lilla, akkor neked könnyebb dolgod van; én sajnos rajongok az illatáért és az ízéért is...

Csipet, nálunk lassan már sok minden elérhető lett, csak ha nem figyelek oda, akkor dupla vagy tripla áron, mintha Pestre mennék érte; de résen vagyok;)

Selectfood, köszi az infót! Aki kicsit messzebb van a "tűztől", annak jó megoldás a webshop!

Névtelen írta...

Mi egy ideje lemondtunk a citrusfélék héjáról, de nagyon hiányzik. Vidéki vagyok, nálunk nincsenek bioboltok.
Viszont mikor utoljára Budapesten jártam, találtam egy ilyen boltot és rögtön vettem egy marék biocitromot. Otthon lereszeltem a héját, és annyi kristálycukorral összekevertem, hogy felvegye a nedvességét. Egy kis üvegcsében ment a hűtőbe. Azóta többször használtuk már. Nagyon örülök neki. Így hónapokig eláll.

kisrigo

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin