2012. június 27.

Juhtúrós polenta



Múlt héten juhtúrós ennivalóra vágytam, és eszembe jutott, hogy Hegyi Barbaránál olvastam valami érdekeset. Rögtön fel is csaptam a könyvet, majdnem ott nyílt ki, ahol kellett... Persze nem sikerült most sem teljesen úgy prezentálni, ahogy le volt írva, de azért néhány dolog megmaradt az eredetiből is;)

Azt nem mondom, hogy diétás darab lett, mert a szalonnából elég szép mennyiségű zsír olvadt ki, de szerintem pont ez mentette meg attól, hogy az egyébként a kukoricadarár nem kifejezetten kedvelő férjem is jóízűen megette. Laktató leves után simán jó főételnek, de köret is lehet valamilyen szaftos húshoz.

Hozzávalók 2 személyre:

10 dkg (nem húsos) füstölt szalonna
25 dkg kukoricadara
1 zöldségleveskocka
5-6 dl víz
12,5 dkg juhtúró
kevés csilipaprika
1 csokor petrezselyemzöld

a tálaláshoz:
tejföl

A szalonnát apró kockákra vágjuk, a zsírját kiolvasztjuk, a pörcöt lapátkanállal kiszedjük, félretesszük. A visszamaradt zsírjába szórjuk a kukoricadarát, megkavargatjuk, hogy kis színt kapjon, majd - óvatosan, folyamatos keverés közben - felengedjük a vízzel. Sózzuk és belemorzsoljuk a leveskockát, hozzáadjuk az apróra vágott csilipaprikát is. Kb. 10 perc alatt a dara beszívja a vizet és puha lesz. Ekkor belekeverjük a juhtúrót és a petrezselyemzöld nagy részét, és néhány kavarás után elzárjuk alatta a lángot. A polentát viszonylagosan belenyomkodjuk a serpenyőbe, hogy egyben legyen, rászórjuk a szalonnapörcöt és a maradék petrezselymet. Kb. 10 percet állni hagyjuk.

A tányérra nagyobb kanállal galuskákat szaggatunk belőle, és meglocsoljuk kevés tejföllel (erről már sajnos nem készült fotó).


1 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Egyre jár az agyunk :-)

Tanúsítom, hogy a jól elkészített polentát a férfiak is örömmel megeszik! Sőt :-) Repetáznak is :-)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin