Nem is értem, miért nem próbáltam ki eddig? olyan egyszerű, mint a pofon!:)
Limara receptjét vettem elő, amely megjelent tavaly augusztusban a Kifőztük kenyeres különszámában. A különszám a weboldalról még letölthető, érdemes, mert rengeteg jó kenyér- és péksütemény recept van benne.
Szóval pita!:) mondom, ha követi valaki a leírtakat, szerintem nem lehet elrontani, nekem nyolcból nyolc tökéletesre sikerült. Pedig a kelesztési időkből kicsit lecsíptem - ide azért a normál időket írom -, mert szokás szerint kicsit sietni kellett vele, de így is szépen felfújódtak. A lisztet szokásom szerint kevertem, de az csak jót szokott tenni a kelt tésztáknak.
Hozzávalók nálam:
45 dkg kenyérliszt (BL 80)
5 dkg Graham-liszt
3 dl langyos víz
3 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
2 kávéskanál só
2 evőkanál olaj
1 dl langyos, cukros tejben fölfuttatjuk az élesztőt, hozzátesszük a kimért liszthez. A többi hozzávalóval együtt robotgéppel puha tésztát dagasztunk, majd hagyjuk, hogy letakarva duplájára keljen.
Kicsit átgyúrjuk, 8 részre osztjuk, majd mindegyikből kerek gombócot formázunk, és 10 percre letakarjuk őket. A gombócokat 2-3 mm vékonyra kinyújtjuk, majd azokat még 30 percig konyharuha alatt kelesztjük.
Forró - 220 fokos légkeveréses - sütőben, a rácson (nekem 3 fért el rajta egyszerre) 6-7 perc alatt világos barnára sütjük.
5 megjegyzés:
Imádom ezt a receptet, mindig!! működik!
Gyönyörűek lettek :-))
De szuper:) Kifogom próbálni:)
Tényleg nagyon szépek lettek, nyolcból nyolc, jó arány! :D
Gyönyörűek, köszönöm! :)
Köszönöm mindenkinek, Limara, neked külön is:))
Megjegyzés küldése