2016. február 2.

Fokhagymás-pirosparikás tarja

Gyakorlatilag abált hús – abált szalonna helyett, azoknak, akik zsírossága miatt az utóbbit nem szeretik vagy nem fogyaszthatják. Ugyanolyan finom – vagy még jobb, mint az ismertebb formája, nálunk télen gyakran van felvágott helyett. A recept eredetileg a Kifőztük 2015/2. számában jelent meg.



50-70 dkg csont nélküli tarja (egyben)

szemes fekete bors
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 szál zellerzöld
a kenéshez:
4-5 gerezd fokhagyma
1 evőkanál őrölt pirospaprika
kevés főzőlé

A tarját körben besózzuk, és 1 órát állni hagyjuk. Egy közepes fazékban kb. annyi vizet teszünk fel forrni, amennyi a húst majd ellepi. Ízesítjük a megtisztított, kettévágott vöröshagymával és fokhagymagerezdekkel, 2 kávéskanál sóval, 8-10 szem fekete borssal és a zellerzölddel. Amikor a víz felforrt, a húst beletesszük, és kisebb lángon addig főzzük, amíg puha nem lesz; nagyjából 1,5 óra alatt fő meg. Közben a levét megkóstolva sósnak kell érezzük, ellenkező esetben pótoljuk. Amikor kész, a levében hagyjuk langyosra hűlni.
A kenéshez a fokhagymát finomra aprítjuk, beleszórjuk a paprikát, és annyi főzőlével keverjük össze, hogy kenhető állagú legyen. Kanállal körbesimítjuk vele a főtt hús tetejét és oldalait, majd letakarva hűtőben kifagyasztjuk.

Tipp: a hús leszűrt levét kihűtjük, a megdermedt zsírt leszedjük róla; ezután – vízzel a kétszeresére hígítva – alaplének használhatjuk tejfölös levesekhez vagy rizottó készítéséhez. (Nem olyan szép a színe, mint a húslevesnek, de ízre finom.)


2 megjegyzés:

Anikó írta...

Hát ez nagyon tetszik, 2015-ben elkerülte a figyelmemet, holott minden egyes számot átolvasok, letöltöm, mindegyik megvan a kezdetektől. Ez valami isteni recept, vittem is, el fogom készíteni feltétlenül :-)

Kata írta...

Anikó, köszi, remélem, nektek is ízleni fog :) Jah, és működik ugyanez császárvéggel, oldalassal - azokból is ki lehet húzni a csontokat, miután megpuhultak :) És húsos hasaalja szalonnából is csináltam már. Jó étvágyat hozzá! :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin