2008. május 27.

Farsangi fánk

Hozzávalók:
60+5 dkg liszt (ha van, egy kis rétesliszt is kerülhet bele)
6 tojás sárgája
8 dkg olvasztott margarin
3 dkg élesztő
kb. 3,5 dl tej
5 dkg porcukor
1 evőkanál rum
citromhéj, pici só

1 dl langyos tejben 2 dkg cukorral, az élesztővel és 5 dkg liszttel kovászt készítünk. A tojássárgákat 3 dkg cukorral kikeverjük, hozzáöntjük a rumot, belereszeljük egy citrom sárga héját. A liszthez adjuk a sót, a megkelt kovászt, először kb 2 dl tejet és a tojásos masszát. Jól összekeverjük, fokozatosan hozzáadjuk az olvasztott( de nem forró!) margarint, majd alaposan megdagasztjuk, kidolgozzuk, hogy jó fényes tésztát kapjunk, elváljon az edény falától. (A jó fánktésztának nem kell keménynek lenni, úgyhogy ha keménynek érzitek, mehet még bele 1/2 dl tej közben, de általában nekem már nem szokott hiányozni bele. ) Betakarjuk, langyos helyen kelesztjük. Ha kb kétszeresére kelt, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, kb 10 cm-es szaggatóval kiszúrjuk, letakarjuk, ismét kelni hagyjuk 25-30 percig. Olajat forrósítunk, egy pici tésztadarabot beledobunk az olajba - ha enyhén sistereg, jó a hőmérséklete, megpróbáljuk az adott hőfokon tartani, hogy túl hamar ne süljenek meg a fánkok, mert a közepe nyers marad! A tészta közepét ujjunkkal benyomjuk és a benyomott oldalával tesszük az olajba. Előbb fedő alatt sütjük 1, 5 percig, megfordítjuk, készre sütjük fedő nélkül.

/Lajos Mari receptje nyomán/

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

NEM ÉRDEMES SPÓROLNI A RUMMAL ÉS A CITROMHÉJJAL -- EZEKBŐL LEHET AZ ÁTLAGNÁL TÖBBET IS.

Kata írta...

Kedves Anonymus: teljesen nem tudok veled egyetérteni, ugyanis a rumból azért nem lehet sokkal többet, mert elviszi a tészta állagát. A citromhéj az más "tészta", mert abból mehet jóval több is, csak nem mindenki szereti, ha túlzottan citromos-kesernyés lesz. Én a magam részéről inkább a töménytelen mennyiségű házi baracklekvár hozzáadására szavazok:)

Ez a tészta nálam egyébként viszi a prímet, mert kipróbáltam már számtalan variációját, de mégis maradtam a sok tojásos változatnál -klasszikus fánknak ez az igazi!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin