2011. március 25.

Kéksajtos focaccia


Remélem, nem baj, hogy hoztam egy másik változatot, az előző már sokszor bizonyított nálunk. A tészta ugyanaz, csak egy olvasott ötlet alapján - amit nem tudtam megvalósítani - kicsit újítottam rajta. Nem lett rossz!:)

Tehát konkrétan azt tettem, hogy dagasztottam tésztát az előző focacciás posztban lévő alapanyagokból. Azt azonnal kettéválasztottam, mindkettőt a forma nagyságának megfelelő méretre kinyújtottam (én most is 30 cm átmérőjű formába tettem, amit előzőleg kikentem kevés olajjal). Az egyik lapot belehelyeztem. Rámorzsoltam 15 dkg kéksajtot, majd rátettem a másik lapot; picit ujjaimmal rátapogattam, erőltetés nélkül. A forma szélén két ujjammal összedolgoztam a lapokat, majd 45 percre letakarva kelni hagytam.
A megkelt tésztába ujjammal mélyedéseket nyomtam, megkentem a tetejét olajjal. Megszórtam lila hagyma szeletekkel, kicsit megsóztam. A tésztát jó néhány helyen hústűvel megszurkáltam, hogy ne nagyon púposodjon fel, majd 200 fokos légkeveréses sütőben 18 percig sütöttem.

Arra gondoltam, hogy legközelebb kipróbálom a kedvenc csípős paprikás ömlesztett sajtommal. Azzal is biztosan jó lesz!

9 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon jól néz ki először nem vettem észre hogy az hagyma a tetején!Biztos nagyon finom!

Chef Viki írta...

Hogy ez mekkora nagy királyság! Fantasztikus!

Bianka írta...

Olyan mint egy modern festmény

Anazar írta...

Milyen kiraly rajta a hagyma! Elso pillantasra azt hittem egy dekoralt torta ;-)

Raindrop írta...

A kis képen azt hittem, hogy festve van. Csodásat sütöttél! :)

Ottis írta...

Nagyon szeretném!

Szemi írta...

Isteni lehetett!

dorkacsekme írta...

Hű Kata, baziéhes vagyok...és ez a látvány nem segít :))) ez lesz a holnapi vacsi, ez már biztos...

Kata írta...

Éva, szépen rásült, ugye?:)

Viki, szerintem nektek is ízlene:)

Bianka, köszi:)

Anazar, látod, hogy bejött nálunk is? A hagyma lehet, hogy azért lett ilyen, mert most rá került a só, nem alatta volt.

Raindrop, köszi:)

Ottis, biztosan:)

Szemiramisz, szerintem át lehetne költeni más lisztre is, és akkor neked is jó lenne.

Igorka, csak rajta, de megmutatod, ugye? És ez 2 személyes adag, ha többen vagytok rá, akkor kettőt süssél, hogy össze ne vesszetek rajta:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin