2011. december 5.

Citromborsos halfilé


...akár karácsonyra is! és nagyon egyszerű, nagyon finom, hamar elkészül:) A köret pedig a képen gesztenyés paszternákkrokett, amiről ugyancsak jókat tudok mondani.

A recept a novemberi Kifőztükben jelent meg, az a szám és azóta már a decemberi kiadvány is letölthető az újság weboldaláról.

Ha a pácolás idejét nem számoljuk, akkor tényleg villámgyors étel; főzés előtt 4-5 órával előkészítjük, majd 15-20 perc alatt készen is van. Citromborsot ma már minden nagyobb élelmiszerboltban lehet kapni, a halhoz különösen jól illik, érdemes kipróbálni.
Most pontyfiléből készítettem, harcsából talán még finomabb:)

Hozzávalók 4 személyre

60 dkg bőrös (ponty)filé
1 kisebb citrom
citrombors
frissen őrölt fekete bors

a sütéshez:
olaj

A halfiléből szeleteket vágunk. A húsos részét keresztben fél centiméterenként majdnem a bőréig bevagdossuk, ezzel az Y szálkákat felaprítjuk. Sózzuk úgy, hogy a vágatokba is kerüljön belőle, és meglocsoljuk a citrom levével. Fóliával letakarva hűtőbe tesszük és állni hagyjuk néhány órát.
Elkészítés előtt megszórjuk kicsit bővebben citromborssal, tekerünk rá kevés fekete borsot. Kevés forró olajon, erősen közepes lángon kb. 10 perc alatt mindkét oldalát szép pirosra sütjük.
Krokettel, sült burgonyával vagy sült zöldségekkel tálaljuk.

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom

trollanyu írta...

Guszta nagyon:)szeretem a citromborsot, hallal, csirkével, isteni aromát ad neki.

Roza írta...

Nem ismerem a citromborsot, de úgy döntöttem beszerzem és kipróbálom:)

Kata írta...

Bianka, köszi

Trollanyu, ugye, milyen finom a citrombors?:)

Roza, szerintem jól döntöttél;)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin