2012. augusztus 18.

Cukkinilepény




Az augusztusi Kifőztükbe készült a lepény, jelentem, nagyon jó lett! Főzés előtt körbejártam a kis kertemet egy ollóval a kezemben, és amelyik zöld fűszerről azt gondoltam, hogy jó lehet benne, vágtam valamennyit. A legnagyobb meglepetést a menta jelentette benne, amit régebben nem igazán kedveltem. Mivel nagyon burjánzik, abból is vágtam két szálat a zöldfűszer-szüret közben, és igazán nyerők voltak a levelek benne.
Szerencsére lesz még egy jó ideig cukkini!:)

80 dkg cukkini
1 nagyobb tojás
12 dkg liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor
őrölt bors
1 nagy marék snidling
1 nagy marék egyéb zöld fűszer: oregánó, menta, majoránna, kakukkfű

a mártogatóshoz:
2,5 dl tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
apróra vágott csilipaprika (elhagyható)

A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeljük, kicsit sózzuk, 10 percet állni hagyjuk. Közben megmossuk, leszárítjuk és felaprítjuk a zöld fűszereket. Nagyobb serpenyőben ujjnyi olajat melegítünk. A cukkinit kicsavarjuk, hozzátesszük a sütőporral elvegyített lisztet, a tojást meg a zöld fűszereket, és sózzuk, borsozzuk. Evőkanállal lepényeket szaggatunk a forró olajba, kicsit ellapítjuk őket, majd közepes lángon mindkét oldalukat pirosra sütjük.
A mártogatóshoz a tejfölt elkeverjük a sóval és a zúzott fokhagymával; ha szeretjük, tehetünk bele csilipaprikát is.

A kisült lepényeket a mártogatóssal tálaljuk.

1 megjegyzés:

Roza írta...

Kétségtelenül guszta lett!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin