2013. február 27.

Diós almatorta Citromhabtól

Meglátni és megszeretni pillanatok műve volt. Nem vártam sokáig az elkészítésével, és nem is bántam meg, mert nagyon finom! Annyit változtattam rajta, hogy csökkentettem picit a cukor mennyiségét, a töltelékbe tettem pluszban citromlevet, és nekem kellett még egy kis tejföl a tésztába. Az itthon lévő alma csak 75 dekát tett ki, így kicsivel nyilván alacsonyabb lett a sütemény, de ez nekünk nem okozott problémát.



Hozzávalók nálam 23 cm-es formához:


a tésztához:
25 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
7 dkg cukor
12,5 dkg vaj
1 tojás
reszelt citromhéj
csipet só
1 evőkanál tejföl (ha szükséges)
a töltelékhez:
75 dkg savanykás alma (tisztítva mérve)
3 evőkanál barna cukor
1/2 kávéskanál fahéj
1/2 citrom leve
1 csomag főzős vaníliás pudingpor
2 dl víz
1 evőkanál búzadara
a tetejére:
kis marék durvára tört dió
1 evőkanál méz

A tortaforma alját sütőpapírral borítjuk.
Az almát meghámozzuk, eltávolítjuk a magházát, a húsát kis kockákra vágjuk. A cukorral, a citromlével és a fahéjjal félpuhára pároljuk. Közben kis tálkában a pudingporhoz - folyamatos keverés közben - fokozatosan hozzátöltjük a vizet, az almára öntjük, kevergetve besűrítjük, majd a tűzről levéve langyosra hűtjük.
A tésztához a lisztet, a sütőport, a sót és a cukrot elvegyítjük, elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, majd összegyúrjuk a tojással. Ha nem állna össze, teszünk hozzá kevés tejfölt. Kerek lapot nyújtunk belőle, és kibéleljük vele a forma alját és az oldalát. Az alját villával megszurkáljuk, a búzadarát egyenletesen a tésztára szórjuk, ráöntjük az almatölteléket és elsimítjuk. (Oldalról a felesleges tésztát - nekem az is lett... - késsel körben levágtam róla; ebből lehet kekszet sütni.)
180 fokra előmelegített, légkeveréses fokozaton 35-40 perc alatt megsütjük a tortát.
Ezalatt a diót száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A mézet felforrósítjuk, és a sütőből kivett, forró torta tetejére kenjük, majd megszórjuk a pirított dióval.
Rácsra téve kihűtjük, majd szeleteljük.



2013. február 25.

Retró melegszendvics


December végén retrós hangulatban eszembe jutott az a melegszendvics, amit régen sokszor készítettünk, és szerettük is nagyon. Leteszteltük, és arra jutottunk, hogy nem volt az olyan rossz;) Így azután a recept bekerült a januári Kifőztük újságba. Persze némi plusz anyag is került a tetejére a régihez képest, de nem vált kárára...




Hozzávalók személyenként

1 zsömle
5 dkg párizsi
3-4 dkg reszelt sajt
1 evőkanál tejföl
csipet só
frissen őrölt bors
1 teáskanál aprított petrezselyemzöld
kevés friss vagy szárított kakukkfű
1 teáskanál napraforgómag (elhagyható)

A párizsit pici kockákra vágjuk, és összekeverjük a sajttal, a tejföllel meg a fűszerekkel. A zsömlét kettévágjuk, rákenjük a masszát. Megszórhatjuk kevés napraforgómaggal is.
200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajt kissé meg nem pirul.

2013. február 23.

Lencsével rakott zeller


Nem vagyok vegetáriánus, mégis szívesen ajánlom mindenkinek! húsevőknek böjtös fogásként, vagy ha valaki egyszerűen csak valami könnyedebb, finom ételre vágyik.A vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy üde, világos színű zellert vegyünk hozzá, ami nem fás, összesen ez a titka az ételnek.
A recept eredetileg a januári Kifőztükben jelent meg, azóta már a februári újság is fent van az oldalon, sőt, nemsokára jön a tavaszváró márciusi számunk is!


Hozzávalók 4 személyre

70-80 dkg zeller
4 tojás
1 teáskanál citromlé
15 dkg lencse
2 babérlevél
1 kisebb fej vöröshagyma
5 dkg vaj
4 dkg liszt
5 dl forró tej
10-15 dkg reszelt sajt
reszelt szerecsendió

őrölt bors

A lencsét alaposan megmossuk, és annyi hideg vízben, amennyi ujjnyira ellepi, főzni kezdjük. Amikor a víz felforrt, ízesítjük a babérral, az apróra vágott hagymával, sóval és borssal. Lefedve addig főzzük a lencsét, amíg meg nem puhul. Közben – ha szükséges – kevés vizet öntünk hozzá. Ügyeljünk arra, hogy a végére ne legyen túl sok leve!
A tojást keményre főzzük, majd a héját eltávolítjuk.
A zellert meghámozzuk, és fél centi vastag szeleteket vágunk belőle. Bő, enyhén sós, citromlével ízesített vízben, újraforrástól számítva, kb. 8-10 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük. 
A vajat felolvasztjuk, a lisztet habzásig keverjük benne. Kézi habverővel beledolgozzuk a tejet, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük, majd a reszelt sajtot is hozzáadjuk. Amikor a sajt elolvadt benne, félretesszük.
A hozzávalókat enyhén kivajazott közepes tepsiben vagy hőálló tálban rétegezzük: zeller - amit még sózunk és borsozunk -, lencse, főtt tojásszeletek, kevés sajtmártás, majd ezt megismételjük. A tetejére öntjük a maradék sajtszószt, és 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje szép piros nem lesz (30-40 perc). 

Tipp: sütőből kivéve szaftos étel, kihűlve viszont szépen lehet szeletelni, majd újramelegítve tálalhatjuk. Ha a tojást elhagyjuk belőle, laktovega fogást kapunk.

2013. február 14.

Kata szelet

Hát hiányozhat a Katakonyha blogról a Kata szelet? ugye nem?;) 
A recept eredetileg a februári Kifőztükben jelent meg. Ha egyszer majd odaérek, jön a másik változata is.




Hozzávalók 25 x 35 cm-es süteményhez:

a tésztához:
50 dkg liszt
15 dkg zsír
10 dkg porcukor
2 tojássárgája
1 csomag sütőpor
csipet só
3-4 evőkanálnyi tejföl
a töltelékhez:
1 kész tésztalap összetörve
2 dl tej
1 teáskanál házi (vagy 1 tasak) vaníliás cukor
10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
2 csapott evőkanál sötét kakaópor
2 púpozott evőkanál pikáns lekvár
1 dl rum
a tetejére:
2 tojásfehérje
csipet só
15 dkg porcukor
csokoládéreszelék vagy  tortadara

A tésztához a liszthez vegyítjük a cukrot, a sót, a sütőport, és összemorzsoljuk a zsírral. Összegyúrjuk  a tojássárgával és annyi tejföllel, hogy puha tésztát kapjunk. Letakarva hideg helyre tesszük, és 1-2 órát pihentetjük.
Három lapot nyújtunk belőle. Sütőpapírral borított tepsi hátán, 180 fokos légkeveréses sütőben, 8-10 perc alatt világosbarnára sütjük mindegyiket. Hagyjuk őket kihűlni.
Kiválasztunk két szebb lapot, az lesz a sütemény alja és a teteje. (Óvatosan bánjunk a lapokkal, mert könnyen törnek!) A harmadik lapot kis darabokra törjük, és leöntjük meleg, vaníliás cukorral elkevert tejjel, és félretesszük. A vajat a porcukorral habosra verjük. Hozzáadjuk a lekvárt, a kakaóport és a rumot, végül belekeverjük a beáztatott tésztát. 
Az egyik tésztalapot tálcára helyezzük, rákenjük a kakaós krémet, majd óvatosan a tetejére csúsztatjuk a másik lapot, és kissé rányomkodjuk. 
Gőz fölött a tojásfehérjéből a sóval és a cukorral együtt habot verünk (ez kb. 10 perc, hogy a fehérje átmelegedjen), és a felső lapra kenjük. Megszórjuk csokoládéval, és egy éjszakát állni hagyjuk, hogy a tésztalapok megpuhuljanak. Másnap szeleteljük.

2013. február 10.

Szív alakú pizza Bálint napra (is)

Nem recept, csak egy ötlet Bálint napra, én is találtam netes barangolásaim közepette, több helyen is. 



Szív alakúra kinyújtott pizza (ebből a tésztából), igaz, nem lett tökéletes. Kicsit "túl" kellett volna nyújtani, mert kelesztés közben némileg összeugrott. A lányom viszont nagyon értékelte!:) 

A leírt tésztaadagból három ilyen pizza jön ki. Biztos van, akinek örömet lehet szerezni vele!:)

2013. február 8.

Csavart tekercs


A recept a decemberi Kifőztükben jelent meg. Nagyon puha, foszlós a tésztája, a feta sajttól pedig isteni íze lett!



Hozzávalók 26 cm-es kerek (torta)formához

50 dkg liszt
2 evőkanál krumplipehely
2,5 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
kb. 2 dl tej
1 dl joghurt
2 kávéskanál só
1 teáskanál 10%-os ecet
1/2 dl olaj

a töltelékhez:
30 dkg krémfehér sajt
1 dl olvasztott sertészsír

a kenéshez:
1 tojássárgája
1 teáskanál tejföl

1 dl cukros tejben az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet, a krumplipelyhet, a sót elvegyítjük, hozzáöntjük az élesztőt, a joghurtot, az esetet és az olajat. Puha tésztát dagasztunk belőle annyi tej hozzáadásával, amennyi még szükséges. Letakarva meleg helyen duplájára kelesztjük.
Lisztezett munkalapon gyengéden átgyúrjuk a tésztát, és 5 részre osztjuk. Mindegyik részből kb. 30 x 13 cm-es téglalapot nyújtunk. Az első négy lapot egyenként megkenjük zsírral és megszórjuk a sajt negyed részével. A készítés sorrendjében egymásra rakjuk őket, nagyjából öt centivel jobbra eltolva. Az utolsó lapot ugyanígy helyezzük rá, de csak zsírral kenjük meg, erre sajt nem kerül. A tésztát alulról felfelé feltekerjük, lazán átgyúrjuk, hogy kicsit vékonyabb és hosszabb legyen, majd meg is tekerjük saját maga körül. Csigaformára tekerjük, és sütőpapírral bélelt formába helyezzük. Letakarjuk, és 30 percig kelni hagyjuk.
180 fokos légkeveréses vagy 200 fokos normál sütőben 40-45 percig sütjük, amíg szép aranybarna nem lesz. Ha túl hamar sötétedne a teteje, akkor sütőpapírral letakarjuk. A sütőből kivéve rácson hagyjuk langyosra hűlni.


2013. február 6.

Majoránnás-húsos zsömle


A januári Kifőztükben jelent meg a recept. Úti-csomagba, piknikre, uzsonnára, reggelire, vacsorára vagy csak úgy, mert finom:) bármelyik alkalomra megállja a helyét!



Hozzávalók 10 zsömléhez

a tésztához:
35 dkg liszt
10 dkg rétesliszt
5 dkg teljes kiőrlésű vagy Graham-liszt
2 evőkanál krumplipehely
2,5 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
kb. 2,5 dl tej
1 dl joghurt
2 kávéskanál só
1/2 dl olaj
a töltelékhez:
35-40 dkg csirkemellfilé
1 fej vöröshagyma
1 csokor friss vagy 1 csapott evőkanál szárított majoránna

frissen őrölt bors
csilipaprika (elhagyható)
1 evőkanál olaj
1-2 evőkanál tejföl
a kenéshez és szóráshoz: 
1 kis tojás
1 marék napraforgómag

Az élesztőt felfuttatjuk 1 dl langyos, cukros tejben.
A lisztet, a krumplipelyhet, a sót elvegyítjük, hozzáöntjük az élesztőt, a joghurtot, az ecetet és az olajat. Puha tésztát dagasztunk belőle annyi tej hozzáadásával, amennyi még szükséges. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
Közben elkészítjük a tölteléket. A hagymát felaprítjuk, a húst vékony csíkokra vágjuk. A felforrósított olajon a hagymát megpirítjuk, hozzátesszük a húst. Bőven szórunk rá borsot, és nagy lángon addig kevergetjük, míg el nem kezdi engedni a levét. Ekkor sózzuk, rászórjuk a csilipaprikát, valamint a lecsipkedett majoránnaleveleket vagy a szárított fűszert. Lefedjük és addig pároljuk, míg a hús meg nem puhul. (Ha esetleg szükség lenne rá, 1-2 evőkanál vizet öntünk hozzá.) A végén a felesleges folyadékot elpárologtatjuk, hogy éppen csak nedves maradjon a hús. Belekeverjük a tejfölt, ha kell, utánaízesítjük, és félretesszük hűlni.
A megkelt tésztát lisztezett munkalapon gyengéden átgyúrjuk, 10 egyforma darabra vágjuk, és mindet kör alakúra nyújtjuk. Közepükbe elosztjuk a tölteléket, a tésztát batyuszerűen összefogjuk, jól összenyomkodjuk, majd az illesztéssel lefelé sütőpapírral bélelt tepsire ültetjük. Letakarva 30 percig kelni hagyjuk.
Felvert tojással lekenjük, napraforgómaggal megszórjuk, és 190 fokos légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

A sütőből kivéve rácson hagyjuk langyosra hűlni.


2013. február 2.

Könyvajánló + Káposztás szabdzsi



Nagy örömmel vettem a kezembe Hémangi legújabb receptkönyvét, amely Ízek, imák, India címmel jelent meg. Talán a blogomból már kiderült, hogy az indiai konyha nagy rajongója vagyok, és most még több - egészen pontosan 108 -  kitűnő, autentikus recept tulajdonosa lettem a könyv által. Vegetáriánus receptek, amelyek még az egyébként nem feltétlenül csak ezt az utat járó emberek számára vonzóak, mert az ízesítés, a fűszerek, a harmonikus ízek kárpótolják az ételt fogyasztókat a hús elmaradásáért. A könyv azoknak is szól, akik eddig nem próbáltak még indiai ételt főzni, mert az alapoktól a bonyolultabb ételekig minden megtalálható benne. A levesektől a édességekig, a kenyérféléken, a zöldségeken és a sós csemegéken keresztül képet kapunk arról, mit esznek Indiában; és ezeket már bárki elkészítheti, mert a hozzájuk való anyagok nálunk is elérhetők. Bátran hozzá lehet fogni a főzéshez! Bíztatok mindenkit, mert ha beszerezzük az alapfűszereket, akkor hétköznapi alapanyagokból is varázslatos indiai ételt főzhetünk. Álljon itt példának a következő recept a könyvből: egyszerű, szép és finom is!:)



Káposztás szabdzsi

Hozzávalók

1 kisebb fej káposzta vékonyra szeletelve (nekem 80 dkg volt készen)
40 dkg krumpli
2 evőkanál olaj vagy ghí
1 kávéskanál fekete mustármag
1 kávéskanál egész római kömény
2 kávéskanál urad dál
2-3 kis csilipaprika (nálam 1 nagyobb)
4 curry-levél
1/2 evőkanál reszelt friss gyömbér
1/2 kávéskanál aszafoetida
3/4 kávéskanál kurkuma
1 kávéskanál őrölt koriander
2 kávéskanál só
a krumpli sütéséhez:
olaj

Nagyobb méretű wokban felmelegítjük a zsiradékot, és kipattogtatjuk benne a fekete mustármagot. Hozzászórjuk a római köményt és az urad dált, és aranyszínűre pirítjuk őket. Beletesszük az apróra vágott csilit és a curry-levelet, majd a gyömbért és az aszafoetidát is (az utóbbi két hozzávaló előtt legközelebb leveszem a tűzről az edényt, mert erősen köpköd, nyilván a gyömbér nedvességtartalmától). 1-2 percig kevergetjük, beletesszük a kurkumát és a koriandert, majd rögtön beleforgatjuk a káposztát is. Sózzuk, lefedjük, és közepes lángon kb. 10-15 percig puhítjuk, néha átkeverjük, a végén kissé megpirítjuk. Közben a megtisztított, kisebb kockákra vágott krumplit bő olajban megsütjük, és a puha káposztához keverjük.

Ez az étel főétel, csapátival illik tálalni. A csapáti receptje a könyvben szintén megtalálható, több más kenyérféle leírásával együtt - tálaljuk.
Bevallom, mi köret nélkül ettük, így pont két adag étel volt; körettel együtt négyen is jóllaknak belőle. 

És egy kis meglepetés: ha megrendelitek a könyvet, és a vásárlás végén beírjátok a KIFŐZTÜK kuponkódot, a végösszegből további 5% kedvezményt kaptok!:)



LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin