2014. november 2.

Vaníliás-meggyes pitetorta

A keresztlányom születésnapjára kerestem tortát, ezt találtam Vikinél. Van némi vonzódásom a hasonló pitékhez (itt, itt és itt találhatók), így nem sokat gondolkoztam. Némi változtatással készült el, és nem volt rá panasz!:)

Viki, köszi!:)



Hozzávalók nálam 20 cm-es piteformához

23,5 dkg liszt
12 dkg vaj
1 csapott evőkanál porcukor
1 csipet só
25 ml víz
a töltelékhez:
1 tasak főzős vaníliás pudingpor
4 evőkanál cukor (ízlés szerint)
5 dl tej
50 dkg fagyasztott meggy, mag nélkül
2-3 evőkanál cukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 teáskanál vaníliakivonat
a tetejére:
1 tojássárgája

A meggyet lábosba rakjuk, és olvadni hagyjuk.
A liszthez vegyítjük a cukrot, a sót, elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, és a vízzel rugalmas tésztává gyúrjuk. Ha nem áll össze, pici vizet öntünk még hozzá. Folpackba csomagolva legalább 30 percre hűtőbe tesszük. A pudingot a tasakon írtak szerint megfőzzük, a végén a vaníliával ízesítjük. Langyosra hűtjük; közben időnként keverünk egyet rajta.

A meggyet meghintjük a cukorral, és feltesszük forrni. Kb. 10 perc alatt jó sok levet ereszt, ekkor a lé nagyobb részét leöntjük (ez kihűlve finom üdítő:)), a sűrű meggyet pedig visszatesszük a tűzre. A keményítőt feloldjuk kevés hideg vízben, a gyümölcshöz tesszük, 1 percet kevergetjük vele, végül a szegfűszeggel ízesítjük. Hideg vízben gyorsan kihűtjük. 

A tésztát 2/3-1/3 arányban kettéosztjuk. A nagyobbik részét akkorára nyújtjuk, hogy a piteformát ki tudjuk vele bélelni úgy, hogy pereme is legyen; a felesleget körben levágjuk. és a másik darabhoz gyúrjuk. A formában lévő tésztára kanalazzuk a vaníliás pudingot, a fűszeres meggyet rásimítjuk. A maradék tésztát vékonyra nyújtjuk, derelyevágóval tetszés szerinti vastagságú csíkokat vágunk belőle, majd berácsozzuk vele a pite tetejét. Lekenjük a felvert tojással, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. Hidegen tálaljuk.



6 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Hmmmmmmmmmm, de szép lett!

Nagyon örülök, hogy ízlett Nektek :-)))

Kata írta...

Köszönöm!:) azt hiszem, magunknak is meg kell csináljam:) Viki, még minden ízlett, amit tőled választottam, így nem volt a dologban semmi kockázat:)

Roza írta...

Kata, én is régen jártam nálad... Most visszanéztem a blogodat, hát, nagyon-nagyon klassz minden! Azt hiszem, lesz egy-két finomság, amit majd tőled viszek el...

Kata írta...

Roza, tündér vagy, köszönöm szépen!:) sajnos az utóbbi időben nekünk is vissza kellett fogni az étkezést, a tiedhez hasonló okok miatt, de a kihívás miatt egész jó dolgok jöttek össze... Szerintem mindenki jól járt vele a családban - egészségesebben élünk -, meg a blogolvasók egy része is:) Minden jót és jó böngészést kívánok neked!:)

Hankka írta...

Vikinél tényleg nem érheti csalódás az embert, én is nagyon szeretem a házias konyháját. :) Szuper lett a pitéd, nagyon finomnak látszik! :)

Kata írta...

Köszi Hankka, és ugyanezt tudom írni a te konyhádról is:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin