2016. június 9.

Stahl magazin különszám – 2016. május

Sokan vannak, akik szeretik Stahl Judit receptjeit, műsorait, én is közéjük tartozom. Egész kis gyűjteményem van már újságokból, újságkivágásokból, ez a szám került be most a sorba.



Könnyed ízek, gyorsan elkészíthető ételek – ezek jellemzik leginkább a magazinban megjelent ételrecepteket. Nagyon tetszik az a rovat, hogy egy ételt miképp lehet többféleképpen elkészíteni, ez sem maradt ki az aktuális számból. Húsos ételek, zöldségek, tészták, saláták és desszertek követik egymást az oldalakon, több is sorra kerül majd nálunk belőlük. 

Amit már elkészítettem, az a sertéshús cseresznyeszósszal. Persze nem nagyon tudok kibújni a bőrömből, a leírásokat ritkán szoktam pontosan követni, de itt majdnem sikerült :) Következzen hát a recept, főleg azért, mert az étel nagyon-nagyon finom volt. Szeretném sokszor ismételni, úgyhogy most szorgalmasan fogom pakolgatni a cseresznyét a mélyhűtőbe :)

Szóval 2 személyre szólóan egy 30 dkg-os sertésszüzet hüvelykujjnyi vastagságú szeletekre vágtam, vékonyra klopfoltam, sóztam, borsoztam, kevés lisztbe mártottam. Felforrósított olajon, nagy lángon mindkét oldalukat megpirítottam, majd tányérra szedtem, alufóliával letakartam, Újabb evőkanál olajon egy nagyobb, félkarikákra vágott salottahagymát sóval, borssal ízesítve megdinszteltem, Felöntöttem fél-fél dl vörösborral és húlevessel, kissé beforraltam a mártást, majd hozzátettem kb. 25 dkg magozott cseresznyét meg 1 teáskanálnyi reszelt gyömbért, és a gyümölcsöt néhány perc alatt félpuhára pároltam, Beletettem a szószba a húst, és további 5 perc alatt összerotyogtattam az ételt. Mi polenta helyett párolt basmati rizzsel ettük, teljes megelégedéssel :)

És itt egy "munkafotó" róla, többre nem futotta, mert ahogy készen lett, negyedóra múlva írmagja sem maradt...


1 megjegyzés:

sedith írta...

Szuper! Mondjuk puliszkát én sem tudnék elképzelni mellé, de rizzsel tökéletes lehetett!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin