2016. július 3.

Alakbarát meggyes pite

Régi Kifőztükös recept, az újság fb-oldalán sok-sok lájkot kapott. És most végre itt van a blogon is, még éppen idejében, és nem csak meggyel, hanem más gyümölccsel is működik.



Hozzávalók 30 x 18 cm-es tepsihez, 15 szelethez

2 nagyobb tojás
10 dkg nyírfacukor
5 dkg puha vaj vagy olvasztott kókuszzsír
1 evőkanál tejföl
kb. 1 dl víz
10 dkg szénhidrátcsökkentett süteményliszt-keverék
10 dkg mandulaliszt
2 teáskanál sütőpor
1 csipet só
1 citrom reszelt héja
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 kávéskanál őrölt fahéj
30-35 dkg magozott meggy
a tepsi kenéséhez:
vaj
liszt
a tetejére:
nyírfaporcukor
őrölt fahéj

A liszteket a sütőporral, a sóval, a citromhéjjal és a fűszerekkel elvegyítjük. A tojást a nyírfacukorral robotgéppel kihabosítjuk, hozzákeverjük először a vajat, kicsit később a tejfölt. Fakanállal beledolgozzuk a szárazanyagokat, majd annyi vizet öntünk hozzá, hogy kissé folyós legyen az állaga. Az előkészített tepsibe simítjuk, a gyümölcsöt a tetején elosztjuk. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük a süteményt. Rácsra téve kihűtjük. Kockákra vágva, kevés fahéjas nyírfaporcukorral meghintve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin