2010. december 5.

Mákkrémes piskótatekercs


Vettem egy karácsonyi Kiskegyed konyháját - nincs ugye itthon még elég szakácskönyv és újság:DD -, mert első lapozásra szimpatikus receptek vannak benne. Sőt, jelentem, még a többedik lapozásra is:) ((ez itt a reklám helye, majd szólok, hova lehet utalni a pénzemet.....))

Elkészült belőle az első sütemény, no persze azért nem kell azt gondolni, hogy teljesen leírás szerint, csak ahogy én szerettem volna, meg ahogy a praktikusság diktálta. A becsületes neve egyébként mákos-mézhabos tekercs. Mivel szállítottam kétfelé is belőle néhány szeletet, ezért nem akartam tejszínes tetőt kenni rá, inkább a mákkrémből kentem rá. Valószínűleg túl nagyot nem tévedtem, ugyanis nagyon finom a sütemény, de nekünk így mézhab nélkül is édes lett, ezért a krémben lévő cukrot és mézet legalább felezni kell. A leírásban már azt a mennyiséget írom, amit én gondolok. Ja, és a piskótát is az én bevált receptem szerint kevertem és sütöttem, nem akartam azon sem változtatni.

Hozzávalók nálam

a piskótához:

4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
2 evőkanál víz
csipet só

a mákkrémhez:

3 dl tej
10 dkg darált mák
csipet őrölt szegfűszeg (vagy fahéj)
csipet só
1 csomag vaníliás pudingpor

15 dkg puha vaj
5 dkg porcukor
2 lapos evőkanál méz
1 mokkáskanálnyi citromaroma
1 teáskanál (házi) vaníliakivonat

a mézhabhoz, ha valaki azt tenne rá:

3 dl habtejszín
2 lapos evőkanál méz

A piskótához a tojásfehérjéket csipet sóval kemény habbá vertem. A tojássárgákat a vízzel és a cukorral nagyon habosra kevertem, majd hozzászórtam és belekevertem a lisztet. A fehérjék negyedével fellazítottam, majd óvatosan hozzáadtam a maradék fehérjehabot.
A sütőt 180 fokosra kapcsoltam, hagyományos alsó-felső fűtésre. A piskótamasszát sütőpapíros gáztepsire kentem, majd kb. 15-20 perc alatt világosbarnára sütöttem (a tetejének tapintásra ruganyosnak, de puhának kell lennie, akkor van készen) .
Nedves konyharuhára borítottam, a sütőpapírt lehúztam róla, majd a rövidebb oldalánál fogva a ruhával együtt feltekertem. Ezt a rövidebb oldalról tekerős ötletet Judith-tól loptam, ő is így készítette az előző, 9. Kifőztük újságban a sütőtökös roládot; sokkal dekoratívabb így a tekercs! A piskótát hűlni hagytam.

A krémhez a pudingport összekevertem annyi hideg tejjel, amennyivel kényelmesen simára lehetett dolgozni. A maradék tejet felforraltam a sóval, beleszórtam a mákot, 2-3 perc alatt megfőztem benne, majd a pudingport is hozzátettem, és amikor felforrt, levettem a tűzről. Időnként megkeverve ezt is teljesen kihűtöttem.
A cukrot a vajjal habosra kevertem, majd a mézet, a citromaromát és a vaníliát hozzáadva simára összedolgoztam. Amikor a mákos krém teljesen(!) kihűlt, a kettőt összekevertem. Isteni habos-mákos krém lett belőle.

A kihűlt tekercset kibontottam, rákentem a mákkrémet (illetve ha kell a tetejére is, akkor kb. az ötödét kell meghagyni erre a célra), majd elég szorosan feltekertem. Én a maradék krémet a tetejére kentem.

Ha mézhab lesz a tetején (lesz nálam is legközelebb, az biztos), akkor a tejszínt félkeményre, majd a mézzel együtt készre kell verni, a tortát kívülről bevonni vele.

Gyümölcsdarabokkal, aszalt gyümölccsel tetszés szerint lehet dekorálni.

16 megjegyzés:

Ami írta...

Én is kinéztem ugyan ezt a sütit! :))
Szóval ilyen guszta lesz és szép lesz a tekercs. Irány a konyha! :)

Tücsök Bogár írta...

Nagyon finom lehet ! Szeretem a mákos sütiket nagyon :) ! A roládod pedig tökéletes ! Gratula !!!

Bianka írta...

Gyönyörűűű

Névtelen írta...

szia:-) hát ez csodálatos, napok óta valami ilyesmit keresek! a méz és a mák tökéletes párosítás. részemről kap még egy kis savanykás meggyes vagy vörösáfonyás mártást. köszönöm! répalány

Andi/cuki írta...

Szuper! Van egy mákimádó sógorom, karácsonyra megsütöm!:-))

családi tűzhely írta...

Imádom a mákosat és ez nagyon guszta:)

Ottis írta...

Hogy ma mennyi finom mákos finomságot láttam a blogokon!Ez a tekercs is valami csuda finom biztos!

Kata írta...

Ami, majd meglátod, ha megcsinálod, hogy a te tekercsed szebb lesz, mint az eredeti:) és még annyit, hogy néhány óra múlva, hűtőből kivéve, szebben lehet szeletelni, de ki bírta akkor azt kivárni?:)

TücsökBogár, Bianka, Családi tűzhely, Ottis, köszi!

Répalány, de jó, hogy megint jöttél, és hogy találtál is valamit magadnak:) a mártás pedig jó ötlet!

Andi, szerintem elégedett lesz a sógorod is:)

Anikó írta...

Nagyon klassz lett,szívesen megkóstolnám, én is láttam az újságban ezt a sütit, mert én is mindig megveszem ezeket, nem beszélve a millió szakácskönyvről, lassan már nem tudom hol tárolni, de mindegyikben van egy pár jó ötlet,bár nem mindig sütök-főzök belőlük, de szeretem csak úgy olvasgatni és nézegetni a képeket is.

Kata írta...

Anikó, akkor hasonló cipőben járunk:))) szerintem süsd meg nyugodtan, ketten is elbántok vele mondjuk 3 nap alatt...

Raindrop írta...

Na ettől mindenkinek mámoros kedve lesz! :D Imádom a mákot!
Nem ismertem ezt a sütit, lehet megcsinálom ajándékba. Igazán különleges...

Gabriella írta...

Jujj, ez nagyon jól hangzik!!! Isteni!!!

Anikó írta...

Méghogy 3 nap alatt, 3 óra alatt talán:-))))

Kata írta...

Anikó :)))

Jade írta...

Nagyon jol nez ki a rolad! Barnim 1 ora alatt vegezne vele :), nagyon szereti a makos sutiket.
Szerintem is sokkal dekorativabb a rovidebb oldalarol tekerve. Ezt mindenkeppen elmentem, koszi!

Kata írta...

Szóval 1 egész óráig tartana?:D

A tekerést meg te csak tudod:) ezentúl semmit nem rollnizok másképpen!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin