2011. március 28.

Kinder Pingvin kocka


Mohánál láttam a receptet, de némileg leegyszerűsítettem. Eszembe jutott ugyanis, hogy mennyire nehezen sikerül nekem szétvágni az olyan sütiket, amelyekben a hab/krémrétegek között szilárd csoki van...hát így jártam, ügyetlen vagyok, de túlélem bizonyára:)
Így két kakaós piskóta között csak tejszínkrém volt, csoki pedig csak a tetején; mégis azt mondom, hogy így is finom volt!

Miután nekem nincs keretes tepsim, ezért széthúzható sütőkeretet (by Aldi) használtam az elkészítéséhez. A keretet a Moha által beírt tepsi méretéhez igazítottam, 38 x 25 cm-re.

Hozzávalók 1-1 kakaós piskótalaphoz (2 ilyen lap szükséges):

3 tojás
3 evőkanál cukor
3 evőkanál víz
3 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál olaj
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 kávéskanál fahéj
1/2 csomag sütőpor
csipet só
krém:
6 dl tejszín
9 lapzselatin
10 dkg porcukor
1 vaníliarúd

csokoládémáz a tetejére:
15 dkg étcsokoládé (Tibi 60%-os)
7 dkg vaj
1 teáskanál olaj


Először két kakaós lapot sütöttem. A tojásokat a cukorral habosra kevertem, beletettem az olajat, a vizet és a sütőporos-sós-fűszeres-kakaós lisztet is. Az első laphoz sütőpapírral béleltem a keretformát. Elsimítottam a tésztát és előmelegített sütőben, alsó-felső fokozaton 180 fokon 12 perc alatt megsütöttem. Kivettem és hűlni hagytam. Amíg sült, összekevertem a második lap tésztáját. A keretformába új sütőlap került, utána a tészta, amit ugyancsak készre sütöttem.

Elkészítettem a tejszínes krémet. A vaníliarúd belsejét kikapartam és összekevertem a porcukorral.
A zselatinlapokat a zacskón lévő utasítás alapján előkészítettem, és kinyomkodva kicsi edénybe tettem, kevés vízzel addig melegítettem, amíg fel nem olvadt. A tejszínt habbá vertem a vaníliás porcukorral, pár kanállal a zselatinhoz kevertem belőle, majd az egészhez öntöttem, átkevertem. Gyorsan a keretben lévő lapra kentem, elsimítottam. Befedtem a másik piskótalappal, picit rányomkodtam, hogy egyenletes legyen.
Erre került a csokimáz: a vajat az olajjal felolvasztottam kis lábosban, levettem a tűzről és beledobtam a kockákra tördelt étcsokit. Kézi habverővel addig kevertem, míg a csoki el nem olvadt. A mázat a süti tetejére öntöttem, elsimítottam.

Hűtőbe tettem, másnapig ott pihent. Kínálás előtt a bejelölések helyén felvágtam, a kést minden vágás után vizes törlővel megtöröltem. És utána már csak ettük a vendégekkel együtt:)

10 megjegyzés:

egycsipet írta...

Szép lett nagyon! :)

Anazar írta...

Egy hideg kockát most szívesen elfogadnék, vagy kettőt ;-)

Bianka írta...

Istenien néz ki

Moha írta...

Nagyon szép lett és valóban kevesebb a macera vele így!

Nelli írta...

De szép magas lett!Éppen tegnap gondolkodtam, hogy kellene sütnöm egyet kókuszos krémmel.

Éva írta...

Nagyon guszta lett !

Anikó írta...

Most te dobhatnál egy kockát ebből a finomságból nekem, imádnám:-)))
Nézz be hozzám légyszí egy szóra:-))))

Éva írta...

Már ma jártam itt , rácsodáltam a sütidre, küldök neked "egy jó szó" játékról biztos hallottál már?

Viki írta...

Ma már én is többször megcsodáltam a sütidet. Nagyon szép és guszti :)

Viki írta...

Ma már én is többször megcsodáltam a sütidet. Nagyon szép és guszti :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin