2015. október 4.

Süllő Molnárné módra, friss salátával

Klasszikus étel, az ízét csak dicsérni tudom :) A recept ugyancsak a szeptemberi Kifőztük Magazinból való. 



Hozzávalók 2 személyre

30-35 dkg süllőfilé
30 dkg apró krumpli
liszt
6 dkg vaj

frissen őrölt bors
petrezselyemzöld
a salátához:
1 marék zöld saláta
2 paradicsom
2 evőkanál fehérborecet
1 kávéskanál olívaolaj
néhány csepp édesítő

őrölt bors

A megmosott, megszárított salátalevelet kisebb darabokra tépkedjük, a paradicsomot felkockázzuk. Az ecetet sóval, borssal, édesítővel elkeverjük, végül hozzáadjuk az olajat, és az öntetet a salátára csurgatjuk. Hideg helyre rakjuk.
A krumplit alaposan megsikáljuk, és enyhén sós vízben kb. 10 perc alatt puhára főzzük. 4 dkg vajat közepes lángon, vigyázva, hogy le ne égjen, megbarnítunk; akkor jó, ha aranybarna a színe, és mogyorós az illata. Ekkor hőálló edénykébe szűrjük, félretesszük.
A halat két- vagy négyfelé vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A szeleteket kevés lisztbe mártjuk, a felesleget leszórjuk róluk, majd a maradék vajon mindkét oldalukat 3-4 perc alatt átsütjük. A leszűrt krumplit összeforgatjuk 2 evőkanál barnított vajjal, aprított petrezselyemmel és kevés sóval. 
A halat és a krumplit tányérokra rendezzük, mellé szedjük a salátát, és az egészet meglocsoljuk a megmaradt vajjal. Azonnal tálaljuk.

Tipp: a megadott anyagmennyiséggel készítve az étel ch-diétába beilleszthető.

1 megjegyzés:

fuat gencal írta...

Merhabalar, çok leziz ve iştah açıcı görünüyor. Ellerinize sağlık.

Saygılar.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin