2019. augusztus 24.

Mozzarellás portobello gomba


Ez veszélyesen finom étel :)



Hozzávalók 2 személyre
4 szép portobello gomba
2 dkg füstölt, húsos szalonna
1–2 újhagyma
1 zacskó mozzarella (125 g)
néhány szál petrezselyemzöld
4–5 ág friss kakukkfű
csili ízlés szerint
őrölt fekete bors

zsiradék

Óvatosan lekapargatjuk/letörölgetjük a gombát, a szárát kitörjük. A szalonnát, a gombatönköt és a hagymát a zöldjével együtt apró darabokra vágjuk. A gombakalapokat belülről enyhén sózzuk, borsozzuk.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, légkeveréssel. Kisebb tepsit vagy sütőtálat vékonyan kizsírozunk.
Serpenyőben csöppnyi zsiradékot forrósítunk, megpirítjuk rajta a szalonnát, majd előbb a hagymát, utána a gombát is hozzátesszük, 2-3 percig dinszteljük. Levesszük a tűzről, és az időközben felkockázott mozzarellát belekeverjük. A felaprított petrezselyemmel és kakukkfűvel, valamint csilivel ízesítjük. Óvatosan sózzuk (mert a szalonna is sós), borsozzuk, majd a gombakalapokba kanalazzuk. Mindet a tepsibe sorakoztatjuk, és kb. 20 percig vagy addig sütjük, amíg a mozzarella meg nem olvad, és kissé meg nem pirul.
Előételként vagy könnyű vacsoraként tálaljuk. Tetszőleges körettel kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin