2010. augusztus 5.

Földieperszószos tejberizs


Könnyű desszert, az "összegyűlt" 15 dkg saját termésű földieper eltüntetésére (nem mintha enélkül nem sikerült volna, de mégis...).
Kutattam a neten, a Borsán akadtam rá egy szimpatikus receptre, Ízbolygó tollából. A hűtőbe betekintve persze kiderült, hogy nincs otthon egy fia tejszín sem (elfagyiztuk). De van egy bontatlan csomag rózsabors a fűszerek között és van finom rozé is, meg egy kis maradék tej. Na, ebből lett az mi desszertünk.

Megmondom őszintén, tettem a rizsbe 5 dkg fehércsokit is cukor helyettesítésére, de annyira nem érződött ki, hogy érdemes lenne róla említést tenni, ezért be sem írom a receptbe; ettől függetlenül ki lehet próbálni, mert azért el nem rontotta:)

Hozzávalók:

4 dl tej
3 púpos evőkanál rizs
csipet só
cukor ízlés szerint


1,5 dl rozé vagy vörösbor
1 teáskanálnyi cukor (bortól függ)
15 dkg földieper vagy málna (fagyasztott is lehet)
8 szem összetört rózsabors

A rizst megmostam, a sóval felforralt tejben lágy tejberizst főztem belőle, cukorral ízesítettem, hagytam kihűlni, időnként megkevertem, majd 2 tálkába osztottam, hűtőbe tettem.

A bort összeforraltam a cukorral és a borssal, kicsit besűrítettem, beletettem a darabokra vágott epret, egy pici rottyanás után ezt is lehűtöttem.

Fogyasztás előtt fél órával kivettem a hűtőből, a rizsekre osztottam a gyümölcsöt.

9 megjegyzés:

Bianka írta...

Hű ez igen, micsoda színe van és a zamata is mennyei lehet

Chef Viki írta...

A betyárját!

Csodás!

Ami írta...

Csodás lett a kép, annyira hívogató! Megenném az egészet :)

egycsipet írta...

Guszta lett, megkóstolnám! :)

Dia írta...

Tetszetős!

Kata írta...

Köszönöm mindenkinek!:)

Egyébként pont a színei miatt került a blogra, egyébként valószínűleg nem rakom fel.

Anikó írta...

Én a múltkor csináltam sima tejszínes tejberizst, csak szeder szósszal, azzal is isteni finom volt, ahogy gondolom az eperrel is.Annyira gyorsan elfogyott, hogy elfelejtettem fényképezni, az utolsó falatoknál jutott az eszembe, de akkor már késő volt.Jó a 6.-ik Kifőztük megint.Szuperek vagytok mind.

Kata írta...

Anikó, akkor te is szereted a tejberizst, ugye?:) érdekes, ha van itthon maradék tej, akkor először mindig az ugrik be róla. Lehet ezzel-azzal kicsit variálni, nekem megunhatatlan.
És szederszósszal is finom lehetett, csak az nálunk sajnos nem terem, csak akkor van, ha sikerül vegyek.

A Kifőztük-ös gratulációt köszönöm mindenki nevében, átadom a többieknek is. Örülünk mindig, ha valaki ilyen kedveset ír nekünk:)

Anikó írta...

A szeder nálam is fagyasztott volt, vásárlásnál mindig veszek pár zacskóval, aztán majd valamikor elhasználom.Imádjuk a tejberizst, rizskochnak is szoktam,majd azt is felteszem egyszer, jó kis baracklekvárral.Szóval nagyon sokféleképpen lehet variálni.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin