2011. március 20.

Narancsos kuglóf




Nagyon finom ízű narancsot vásároltam, gondoltam, sütök is belőle valamit. Találtam itt egy receptet, de a végén - szokás szerint - kicsit más sült ki belőle. De teljesen beleszerettem azokba a sütiformákba, ott a képeken! Illetve rosszul fogalmaztam: nagyon beléjük tudnék szeretni:))

Hozzávalók:

25 dkg puha vaj/margarin
20 dkg kristálycukor
csipet só
4 tojás
kandírozott/reszelt/aprított narancshéj
1 teáskanál vaníliakivonat
25 dkg liszt
2 csapott teáskanál sütőpor
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1 narancs leve (80 ml)

a mázhoz:

1/2 narancs leve
10 dkg kristálycukor

Végig robotgéppel dolgoztam, az elején nagyobb fokozattal, és amikor a liszt és a narancslé következett, akkor váltottam kis fordulatra.
A puha vajat habosra kevertem a cukorral és a sóval. Egyenként beleütöttem a tojásokat, utána a vaníliakivonat került bele, majd apróra vágott kandírozott narancshéjat tettem hozzá.
Közben kisebb tálban összekevertem a lisztet, a sütőport és a szegfűszeget. A szárazanyagokat a narancslével felváltva tettem a habos krémhez.

Szilikonos kuglófformába öntöttem (vagy kizsírozott-kilisztezett más formába is lehet). 175 fokra előmelegített, alsó-felső fokozaton 60 perc alatt megsütöttem. Félidő táján letakartam sütőpapírral, mert elég rendesen kezdett barnulni a teteje.
Még formában, rácson tartva langyosra hűtöttem, majd kivettem. Még sütés közben a mázhoz valókat összekevertem, és amikor arra jártam, mindig kavartam rajta néhányat. Kanállal locsoltam a kész kuglófra.

Lehet, hogy nem annyira szép, mint az eredeti oldalon, de azért jól mutat nálam is, ugye?:)

18 megjegyzés:

Bianka írta...

Isteni lehet. Nekem van hasonló formám mint a másik blogon, de nekem sosem lesznek olyan szépek :)

Ottis írta...

Nagyon szép lett, biztos finom is!

Tücsök Bogár írta...

Kérek szépen egy szeletkét! :) Vagy egy vastagabbat!

Éva írta...

Nagyon szép lett gondolom hamarabb elfogyott mint amennyi idő alatt megsült!

Barbi konyhája írta...

Jaj de gyönyörű! Ezt elmentem magamnak!! :))

Anikó írta...

Gyönyörű lett, én is sütöttem már, csak én narancsos koszorút és nagyon finom, érdemes készíteni, kávéhoz, teához:-))))

Ancsika írta...

Kata! idáig érzem az illatát! :) nagyon guszta!

családi tűzhely írta...

Tökéletes darab.

Névtelen írta...

De szép lett!

Kata írta...

Bianka, köszi! akkor ne is nagyon akarjam azokat a formákat? nem mintha nem lenne itthon néhány...

Ottis, fincsi volt!

TB, sajnos elkéstél, nincs több. És Évának is szól, hogy tényleg gyorsan fogyó süti, az ember csak szeleteli, eszi, szeleteli, eszi...

Barbi, vigyed nyugodtan!

Anikó, akkor te tudod, miről beszélek:) ja, és egy koszorúformára azért még beruházok majd, az sincsen.

Ancsi, de örülök neked!:)) köszi!

Családi tűzhely, Atowneekitchen, köszönöm nektek is:)

Gesztenye receptjei írta...

Kata!
Csodás lett, érzem az illatát.
Ezt a formát láttam valamelyik újságban hirdették, már én is kinéztem magamnak, nagyon tetszik.

Gesztenye receptjei írta...

Kata!
Itt nézd meg:
http://www.gasztroshop.hu/index.php?productID=453

Gesztenye receptjei írta...

Meg még itt is:-)
http://casamobili.hu/hu/szabad-fantazia-silikomart.html#

Jade írta...

Katam, ez gyonyoruen nez ki! Es a receptet vinnem, muszaj lesz kiprobalnom!

Kata írta...

Gesztenye, köszönöm szépen, azt hittem, ilyen nincs is felénk, habár ma már minden kapható, ha jóóó sok pénzünk van, ugye?:)

Judith, hát persze, hogy viheted a receptet:)

Szemi írta...

Nem tudom, milyen lehetett az eredeti, de ez szerintem gyönyörű§
Megint valami , mait muszáj lesz megsütnöm. :))

Kata írta...

Szemi, a poszt elején belinkeltem az eredetit, ott megtalálod!

Szemi írta...

Köszi! Aztán ám amikor mégegyszer visszanéztem a receptet, megtaláltam magamtól is! :) Csak elsőre valahogy átsiklottam felette. :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin