2009. február 20.

Aszalt paradicsomos-kelbimbós ragu


Tegnap valami nyári ízre vágytam, a szemem megakadt a polcon az aszalt paradicsomos üvegen. Jött hozzá az ősz is, egy zacskó fagyasztott kelbimbó. Még előző este kivettem egy kis karajdarabot olvadni, így megvolt a triumvirátus; ez éppen elég egy jó kis raguhoz.

Hozzávalók 4 személyre:

35 dkg sertéskaraj (vagy bármilyen bőr nélküli hús, a főzési időn kívül szerintem nem lesz túl sok különbség), 1 közepes vöröshagyma, fél üveg aszalt paradicsom (10 db), 45 dkg kelbimbó, 1 evőkanál olaj, só, bors, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, őrölt kömény, 1 kicsi chilipaprika, 1 dl tejszín

A hagymát apróra vágtam, és aszalt paradicsom olaján átpirítottam. A kisebb kockákra vágott karajt beletettem, fehéredésig sütöttem, majd a közben feldarabolt, kissé lecsöpögtetett paradicsomok is belekerültek. Sóztam, bőven borsoztam, beleszórtam a többi fűszert - mindegyikből egy keveset -, pici vizet öntöttem alá, és puhára pároltam. Ekkor beleszórtam a kelbimbót, kicsit igazítottam a fűszerezésen (kapott még kicsi sót és borsot), valamint beleöntöttem a tejszínt, ezek után megpróbáltam inkább rázogatni a lábost, mint kavargatni. Pár perc múlva készen volt.
Petrezselymes rizzsel ettük, finom volt!

5 megjegyzés:

duende írta...

Azt el is hiszem, hogy finom volt! :) Imádom a kelbimbót is, az aszalt paradicsomot is, a csilit is, meg minden belevalót... :)
Tetszik! :)

napmátka írta...

De jót főztél!
Az aszalt paradicsom nekem is nagyon fontos egy ideje, ezért jövőre komolyabb mennyiségben kell majd készítenem.

KataKonyha írta...

Napmátka, akkor ezek szerint neked sikerült az aszalt paradicsom, az enyém tavalyelőtt nyáron bepenészedett...kicsit elment a kedvem tőle, csak az árát látva vissza kéne jöjjön;) El tudnám harapdálni csak úgy magában is.

napmátka írta...

Hát én is. Igazából eddig csak kis mennyiségben csináltam, egyszer sütőben, másodszor aszalógépben (Hauser).

KataKonyha írta...

Én kiraktam a napra vagy 3 tepsinyit...és nem sütött a nap rendesen, én meg nem figyeltem rendesen, így esett:( De majd legközelebb...

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin