2009. június 27.

A nagy vegetariánus kihívás I. - Gőzgombóc mákkal


Tegnap este 10-kor majdnem feladtam a dolgot...hihetetlen, de mindenbe kellett valamennyi hagyma, amibe véletlenül nem, abba meg tojás(ok), ha pedig véletlenül az nem, akkor minimum tojásfehérje. A másik, hogy nekem még plusz nehezített pálya volt, hogy a péntekre ígért tűzhelyemből persze semmi nem lett, így aztán a sütőben süthető dolgok is kiestek. Hitehagyottan lapozgattam a kinyomtatott papírjaimat, mikor rátaláltam Cserke gőzgombócára, ami hónapok óta várólistán volt. Tudtam: megvan, amit kerestem! Csupán át kellett alakítani tojás nélküli verzióra, ami teljesen jól szokott működni kelt tészták esetében, és most sem hagyott cserben. Így azután mindenki kedvére finom második fogás született a hagyma nélküli zöldborsó leves után, de az már egy másik poszt lesz.

Hozzávalók:

500 g finomliszt, 2,5 dkg friss élesztő, 3,5 dl tej, 1 evőkanál cukor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg olvasztott vaj, pici só
4 evőkanál szilvalekvár

A tányéron: 2,5 dkg olvasztott vaj, darált cukros mák ízlés szerint

Az élesztőt pici cukorral felfuttattam 2 dl tejben. A lisztbe beletettem a cukrot, a sót és az élesztőt, hozzáöntöttem először még 1 dl tejet, majd elkezdtem a géppel dagasztani, hozzáadva a vajat is. Nekem kellett még fél dl tej, hogy puhább, könnyen dagaszható tésztát kapjak. Letakarva félretettem, amíg duplájára nem kelt.
Elővettem, Cserke utasítása szerint 4 részre osztottam, a részeket kicsit kinyújtottam, a közepébe 1 kanál sűrű szilvalekvárt tettem, majd alaposan összecsippentve a széleket gombóccá formáltam, lisztes deszkára tettem, letakartam.
Egy nagy lábos (24 cm-es, mély) harmad részébe vizet forraltam, rátettem a szintén magas párolóbetétemet, arra 2 gombócot, lefedtem, 10 perc múlva megnéztem...és nagyot néztem, mert gyönyörű, duci, kész gombócok vigyorogtak ki az edényből:))) (Volt már néhány próbálkozásom gőzgombóc ügyben, amik nem lettek ilyen jók...) Kivettem egy tetejes edénybe, beletettem, majd a másik 2 gombócot is megfőztem.
A tányéron olvasztott vajat csurgattunk és mákot szórtunk rá. A fiúk megosztoztak a 4 darabon is, nem maradt belőle.

Cserke, köszi!


11 megjegyzés:

trinity írta...

Ez gyönyörű lett!!!

Valamiről lemaradhattam: a hagymát miért kellett kihagyni??

Renata Kalman írta...

Ez szupi!

Cserke írta...

Örülök, hogy ízlett. Ki fogom próbálni én is tojás nélkül, nagyon guszta lett:)

Unknown írta...

Nagyon guszta! Nálunk is nagy kedvenc a gőzgombóc, bár én nem szoktam megtölteni, de jó ötlet, köszi! Engem is érdekelne, hogy miért kellett kihagyni a hagymát?

Kata írta...

Köszi a dicséreteket, nem csak szép, de finom is volt.

A hagymáról: ezt én sem igazán értettem, de ez volt a kiírásban (klikk a jobb felső oldalon látható képre), ezért... A családom is ezt kérdezte (mert nálunk aztán fogy rendesen mindkét fajta), nekik is csak ezt tudtam mondani.

Cserke, én meg majd a tojásos változatot próbálom, utána egyeztetünk, jó?

Csongi, az érdem Cserkéé, én csak jól leutánoztam:)

Kata írta...

Most találtam Renátánál, olvassátok el, miért nem lehetett hagymát és gombát használni:

http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/06/vaisnava-fozes-1.html

erős ildikó írta...

Ez csodaszép! A mákot meg imádom...no meg a kelt tésztákat!

Kata írta...

Napmátka, köszi:) A kelt tészta nálam is nagy kedvenc.

vegavarázs írta...

Írtam ide korábban, de valami miatt nem jelent meg. Örülök, hogy nem adtad fel, mert hiányoztál volna a csapatból, és szegényebbek lettünk volna egy jó kis recepttel. Köszönöm, hogy velem tartottál!

Kata írta...

Hát nem sokon múlt a dolog, de ha egyszer már bejelentettem a családnak, akkor itthon is ciki lett volna visszakozni...

Vicuska írta...

Én mindig tojás nélkül készítem, de picit hosszabban gőzölöm a gombócokat, nehogy nyers maradjon a közepe- imádjuk! :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin