2010. február 18.

Tarjás csónak + túrós bukta




Lázként söpör végig a blogokon Limara csodás péksütije. Tegnap hozzánk is elért, családilag igazoljuk, hogy tényleg nagyon szuper!

Persze mint mindig, kicsit változtattam rajta. Eszembe jutott, hogy egy időben keverve használtam a liszteket a kelt tésztákhoz és nagyon finomak voltak. Most is van itthon néhány féle, ezért a régi jól bevált mixemet alkalmaztam, valamint a tojást eleve ki is hagytam belőle. Annyi történt még, hogy az itthon lévő házi füstölt hús kevés lett volna az egész adagba, ezért a másik fele a tésztának sima (édes) túrós töltelékkel lett töltve. Sikerült a só-cukor egyensúlyt jól beállítani, mindkét íznek megfelelő volt.
A tészta állaga nagyon jó lett, öröm volt vele bánni, rendkívül könnyen lehetett nyújtani.

Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg sima liszt
15 dkg rétesliszt
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
2 evőkanál burgonyapehely
1 púpos mokkáskanál só
1 lapos evőkanál cukor + 1 csipet az élesztőhöz
2,5 dkg élesztő
140 gramm joghurt
2 dl tej
1/2 dl olaj

A tarjás töltelékhez (4 csónakhoz):

10 dkg főtt-füstölt tarja apró darabokra vágva
10 dkg durvára reszelt sajt a tetejére

A túrós töltelékhez (8 buktához):

25 dkg túró
5 dkg cukor
1 tojás sárgája
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 csipet só

2 evőkanál tej a túrós tetejének megkenéséhez
zsiradék és liszt a tepsi előkészítéséhez

A tésztához az élesztőt 1 dl cukros tejben felfuttattam. A liszteket, a burgonyapelyhet, a sót és a cukrot összekevertem, beletettem először a habos élesztőt, utána a többi tejet és joghurtot is, robotgéppel összedolgoztattam. A végén öntöttem hozzá az olajat, alaposan kidolgoztattam a tésztát, majd letakarva kelni hagytam, míg duplájára nőtt.

Közben elkészítettem a túrós tölteléket, az összes hozzávalót simára kevertem.

A megkelt tésztát lazán átgyúrtam, kettéosztottam. Az egyik felét 4 részre osztottam, majd a Limaránál látott módszer szerint megformáztam; nagyon jó fázisképek találhatók nála, ott lehet megnézni, hogyan kell csinálni. A kész tekercseket kizsírozott-lisztezett tepsibe tettem egymás mellé, a tetejét bevágtam, letakartam, kelni hagytam.
A többi tésztát vékonyra nyújtottam, 8 téglalapra vágtam. Mindegyikre egy púpos kanál túrót tettem, feltekertem, egy kisebb kikent-lisztezett tepsibe tettem őket egymás mellé, ezt is hagytam kicsit kelni.

20 perc múlva a sütőt előmelegítettem légkeveréses 180 fokra. A tarjás csónakok tetejére szórtam a sajtot, a túrósakat megkentem langyos tejjel, majd sütőbe tettem a tepsiket.


25 perc alatt sültek meg, nagyon-nagyon finomak lettek!

Limara köszi szépen!

5 megjegyzés:

Jade írta...

Jujj, Kata, ezek nagyon jol neznek ki. Csak nyelek nagyokat...

szepyke írta...

Mindkettőből jöhet!:)

Chef Viki írta...

Kétpofára zabáltuk...

egycsipet írta...

Én is integetek, látni az előttem állóktól?

Kata írta...

Judith, köszi:)

Szepyke, elkéstél...

Viki, mi is:D

Csipet, látlak, látlak, köszi:))

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin