2010. március 26.

Gombócos savanyú káposzta



Folytatódik a hagyományos ételek sorozata. Nem mintha túl népszerű lennék vele, nekem viszont fontosak, mert ezek az ételek is a családi menük részei, enélkül a konyhanaplóm sem lenne teljes.

A képen három gombóc van; na nem, nem ennyivel laktunk jól:) Isteni finom étel, most is jól sikerült. Lánykori nevén ez is töltött káposzta lenne, csak most éppen nem tekertem bele káposztalevélbe, hanem a töltelék húsba került némi liszt, az fogta össze a gombócot. Ennyi a különbség a töltött káposztám és a gombócos káposztám között, egyébiránt azt is ugyanígy készítem.

A káposztában főzött húsgombócoknak is van egy titkuk: valamennyire zsírosabb hús szükségeltetik hozzá, enélkül száraz lesz. Kezdő háziasszony koromban megpróbáltam megreformálni a töltött káposztát, és nagyon csodálkoztam, hogy sosem lesz olyan, mint anyósomé. Tudomásul kell venni, hogy ez nem egy fitnesz étel, nem a fogyókúra része; majd ha elfogyott, akkor mehetünk sétálni, futni, tornázni, hogy a kalóriákat ledolgozzuk:) Ettől függetlenül készülhet akár pulykahúsból is, csak akkor darálni kell bele némi szalonnát.

Na akkor végre abbahagyom a magyarázkodást, kezdjünk főzni, mert ez az étel ebben a formában már csak néhány hétig esik jól; nyáron kizárólag kovászolt káposztából készítem, a tölteléket pedig paprikákba dugom, úgy azért könnyebb lesz valamivel.

Hozzávalók 6-8 személyre:

1,2 kg zsírosabb darált sertéshús, esetleg fele marhahús is lehet (nálam most egy bőrös sertéscsülök darab, mindenestől ledarálva)
opcionálisan: egy darab füstölt hús darabokra vágva
10 dkg rizs
2 tojás
1 nagyobb vöröshagyma apróra vágva
5-6 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál őrölt édes pirospaprika + csípős ízlés szerint
sok frissen őrölt bors
4-5 mokkáskanál só
fél mokkáskanál őrölt kömény
+ a végén 1 púpos evőkanál liszt

1,2 kg savanyú aprókáposzta
1 teáskanál csombor (elmaradhat)
3-4 dl paradicsomlé vagy 1 doboz paradicsompüré
+ fűszerek, amik nincsenek az éppen feldolgozandó savanyú káposztában ezek közül: egész feketebors, babérlevél, kevés köménymag, illetve jó kis csípős cseresznyepaprika:)

Elkészítés:

Összedolgoztam az első csoportban lévő hozzávalókat, én meg szoktam kóstolni, hogy jó-e az íze; erőteljesebben ízesített masszának kell lennie. Ha rendben van, akkor kell belekeverni a lisztet is.


Elővettem egy jó nagy fazekat; inkább nagyobb legyen, mint kell, ne kelljen félni attól, hogy ki fog futni. Ez az adag kb. 6 literes fazékba fér bele. A fazék aljára tettem a káposzta negyedét. Erre tettem a füstölt hús darabokat, valamint erre kezdtem el gombócolni a húst is; nem csináltam túl nagyokat, inkább olyan 3 falatnyi nagyságúak voltak. Amikor nagyjából tele lett az 1. szint, arra jött egy újabb rész káposzta, és így tovább, végül káposzta fedte be az egészet. A káposzta rétegekre szórtam ízlés és szükség szerint fűszereket.

Erre ráöntöttem annyi folyadékot, ami éppen ellepte; ez állt paradicsomléből, a savanyú káposzta levéből és vízből. Lefedtem, felforraltam és kis-közepes lángon 1,5-2 óra hosszáig főztem. Mire készen volt, addigra csak annyi leve maradt, amennyi szükséges, így nem igényelt rántást sem.

A káposzta érdekes módon "eltűnik" a végére, éppen csak annyi lesz, amennyi körülöleli a húsgombócokat. Friss, puha kenyérrel és tejföllel szoktuk enni. Ja, és kanállal:)))

11 megjegyzés:

Bianka írta...

Imádom. El is mentettem, köszönöm

Rékamanó írta...

Szia Kata.
Szép hétvégét kívánok, és nagyon sokat pihenjél. puszi :))

Ami írta...

Tetszik a recepted!
Naná, hogy népszerű maradsz a hagyományos receptekkel :))))

Anikó írta...

Hát igen.Ez az igazi jó kaja.Nem tudom, hol nem vagy népszerű ezekkel az ételekkel, szerintem a mindennapi életben az igazi hagyományos ételek mennek.Persze néha mindenki csinál valami extrát, de azok csak kirándulások.A legfontosabbak az otthonról hozott ízek, szokások.Jó látnom,hogy más családoknál is megvannak ezek. Idedobhatnál egy tányérral ebből a káposztából. Imádom.

Thrini írta...

Azt gondolom, hogy minden családban megvannak a hagyományos fogások. Jól teszed, hogy mutatsz nekünk a te életedből ilyeneket. Én szívesen olvasom, és ami a kedvemre való hasznosítom. Köszi Kata!!

Kata írta...

Köszönöm a kedves szavaitokat, jólesett:)
Tudom, hogy van némi igény az ilyen és hasonló ételekre, de nem ez a trendi. Én ennek ellenére főzöm és esszük ezeket is, főleg télen. Biztosan jönnek még hasonlók...

Rékamanó írta...

:))

Raindrop írta...

Sok a jó recept, de a gombócos káposztádra ugrottam. :)
Nr1! :))

Unom a trendi dolgok erőltetését.
Titkon mindenki ezt szereti, ezzel lakik jól, ezekből vannak az emlékek, mindenkinek van saját családi receptje! Ez a magyar konyha egyik ékessége!
Már rég nem dőlök be a sznoboskodásnak... Szóval hozzad csak, én jövök rajongani! :)

Kata írta...

Réka, köszi, te is szereted az ilyen ételeket, ugye?

Raindrop, szerintem egy egészséges egyensúlyt kellene megteremteni a hagyományos és különleges ételek között. Nálunk a gyerekek szeretik ezeket a hagyományos ételeket, de megismerkedtek más ízekkel is. így eldönthetik, hogy és mit étkeznek nélkülünk.

Névtelen írta...

Szerinted tojás nélkül is egyben maradna a töltelék, mert én a betekert káposztába nem teszek tojást az allergia miatt. Éva

Kata írta...

Kedves Éva!
Én úgy gondolom, hogy igen; ha megnézed a következő linket: http://katakonyha.blogspot.com/2009/11/vkf-xxxix-portugal-husgombocok.html
liszttel is megmaradtak a gombócok, ott gombócolás után lettek lisztbe mártva; ráadásul abban az esetben szószban vannak! Ha gondolod, mielőtt ráteszed a gombócokat a káposztára, akkor még körbe bemárthatnád vékonyan egy kis lisztbe a biztonság kedvéért. Teljes biztonsággal nem merem állítani, mert még eddig így nem próbáltam, de legközelebb azért is teszek vele egy próbát. Ha te megfőzted, légyszi referálj róla nekem:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin