2010. május 18.

Hagymás-szalonnás pite


Volt egy rosszul sikerült kísérletem, a megszokott pitetésztámat szerettem volna reformosítani, de inkább siralmas lett, mint reformos, ezért másnap nekiugrottam az eredetinek még egyszer, nehogy rossz emlékünk maradjon. Érdemes volt! Annyit azért változtattam, hogy nem kicsi formában sütöttem, hanem egy 30 cm-es kerek pizzasütő tálat béleltem ki ugyanannyi tésztával. Meglepődtem, mert egészen más lett a kisült tészta állaga, finom ropogós, leveles hatású, tehát megtartjuk.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
18 dkg vaj (helyette most margarin, de nem érzek nagy különbséget...)
kevés só
1 tojás
1 evőkanál hideg víz

a töltelékhez:

15 dkg húsos füstölt szalonna szeletelve, darabolva
1 nagy lila hagyma, felezve, vékony szeletekre vágva
15 dkg fetasajt
2 dl zsíros házi tej (tejszín helyett tettem bele)
3 tojás
1 jó marék snidling apróra vágva
1 marék medvehagyma szeletekre vágva
csípős zöldpaprika
csipet só

A tésztához a liszthez szórtam a sót, belekockáztam a margarint, gyors mozdulatokkal összemorzsoltam, beleütöttem a tojást, beleöntöttem a vizet és néhány gyúrással cipót formáztam belőle. Folpackba csomagolva hűtőbe tettem 2 órára.

A töltelékhez a szalonnát serpenyőben félig megsütöttem, beletettem a lila hagymát, megfonnyasztottam, majd félretettem hűlni.
Egy kisebb tálban a fetát villával összetörtem, hozzátettem a tejet, a tojásokat, a snidlinget, a medvehagymát, a paprikadarabokat és a sót.
Lisztes nyújtódeszkán a tésztát kinyújtottam, és kibéleltem vele a formát. Az alját villával megszurkáltam több helyen, beleosztottam a szalonnás elegyet, ráöntöttem a sajtos-tojásos masszát.
200 fokos sütőben 40 perc alatt sült meg.

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Hű ez csodás, a férjem is odalenne érte :)

Chef Viki írta...

Hú de állati jó!!!

Szinte érzem az ízét a számban, és nyelek rettenet nagyokat :-)

Andi/cuki írta...

Tetszik nekem is, próba lesz nálunk is!:-))

Rékamanó írta...

Szia Kata.
Neszegyénkéz,nincs miért Epilepsziás vagyis sok minden más problémával is küzdök. és az idő változásokat megérzem és olyankor rosszul vagyok.
Legyen szép estéd puszi:))

Kata írta...

Bianka, akkor egyet tudok mondani: munkára fel (főleg, ha elfogyott az az isteni kenyérlángos...)

Viki, szépen lassan mindmegettük:)

Andi, csak javasolni tudom!

Kata írta...

Réka, ez nem olyan dolog; tudod, az ember lánya kis dolgokat is megérez, ha nincs nagyobb baja... azután ha lát valami nagyobbat, akkor kezd gondolkozni. Nekem nagy erényem, ugyanakkor nagy hibám a túlzott empátiás képességem, tehát amikor azt látom, hogy neked mennyire nem egyszerű az életed, akkor gondolkozok... egyszer majd megbeszéljük egymás között, jó?
Szép napokat, sőt heteket, hónapokat kívánok neked!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin