2010. július 26.

Vaníliafagyi


Tényleg nem csak fagyit eszünk!!! - de ez itt megint csak az:)

Vaníliára éheztünk, Mandy-nél találtam meg a számomra tetsző receptet hozzá, gyakorlatilag csak só került még bele és egy kis igazi aroma. Gyors változat készült, a máskor szokásos procedúrával ellentétben most nem akartunk várni több órát. Látszik a fotón, hogy nem is lett tökéletesen kemény - nyilván jót tett volna, ha még áll valamennyit, de finom volt, krémes és kellőképpen hideg, vaníliapöttyökkel - ugye, nem is kell ennél több?

Hozzávalók:

4,5 dl házi tej
1 tubus cukrozott sűrített tej (170 g)
2 tojássárgája
4 dkg kristálycukor
1 kisebb rúd vanília
1 teáskanál házi vanília aroma
fél teáskanál Himalaya só

Nagyon egyszerűen készítettem: egy lábosba tettem a tejet, a vaníliarúd kikavart magvait és a rudat, felforraltam. Közben a tojássárgákat és a cukrot kézi habverővel alaposan összekevertem; fokozatosan felengedtem a forró tejjel, visszaöntöttem a lábosba és hozzátettem a sót. Folyamatosan kevergetve kissé besűrítettem, mikor készen volt, az aromát is belekavartam. Hideg vízben kihűtöttem, mélyhűtőbe tettem (-18 fokra!) másfél órára, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen.

Ezután a fagyigép gondjaira bíztam, kb. 40 perc alatt lett készen. Csokiöntettel locsoltuk meg tálaláskor.

4 megjegyzés:

Livi írta...

Imádom a vanília fagyit!!! :)
Pont ilyen krémesen!

Ízlésszindróma írta...

Szimpi a recept, én is vadul tervezgettem vanília fagyit mostanság, de még nem jött össze..guszta lett, nagyon..nyammm:)))

mandy tarragon írta...

Örülök, hogy jó lett, a következő adaghoz én is teszek egy kis sót :)

Vali írta...

Imádom a vanília fagyit.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin