2010. szeptember 10.

Csípős-savanyú zöldségleves


A Nők Lapja Konyhájában jött velem szembe az eredeti recept, Chili&Vanilia tollából, több más thai recepttel együtt, amit mind ki is szeretnék próbálni.

Persze nem így hangzott, de talán nem is én lennék - 499 bejegyzéssel a hátam mögött:)) -, ha úgy főztem volna meg, ahogy le volt írva. A kamra tartalma határozta meg a leves összetételét, de meg kell mondjam, hogy a fűszerek nagy része volt itthon, tehát az ízesítés nem szenvedett (nagy) csorbát. Ilyen finom - távol-keleti ízesítésű - levest még nem sikerült itthon főzni, úgyhogy ezúton is köszönöm Zsófinak!

Hozzávalók nálam 2 személyre:

2 sárgarépa
10 dkg gomba
1 kisebb fej vöröshagyma
1 teáskanál zöld currypaszta
4 cm-es gyömbérdarab
1 teáskanál szárított citromfű
1,5 evőkanál halszósz
6-7 dl húsleves (most fél húsleveskockából...)
1 evőkanál olaj
kevés só
frissen őrölt bors

A tálaláshoz:

néhány csepp zöldcitromlé
negyedbe vágott koktélparadicsomok
apróra vágott petrezselyemzöld

A megtisztított répát (fél)karikákra, a gyömbért gyufaszál-darabokra vágjuk, a gombát felszeleteljük, a hagymát apróra felaprítjuk.
Az olajat felforrósítjuk, a hagymát üvegesre pirítjuk rajta. Hozzátesszük a répát és a gyömbért, néhányszor megkeverjük, picit megsózzuk, majd 1-2 kanál vízzel felengedve lefedjük, és kis lángon 12-15 percig puhítjuk. A fedőt levéve zsírjára pirítjuk, majd hozzáadjuk a citromfüvet és a currypasztát. Néhány kavarás után felöntjük a húslevessel, beletesszük a gombát és a halszószt, megborsozzuk; addig főzzük, míg a gomba puha nem lesz. A főzés végén ellenőrizzük a sót.

Tányérba szedjük, csöpögtetünk bele kevés zöldcitromlevet, teszünk bele paradicsom darabokat és megszórjuk petrezselyemmel.

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Fenségesen néz ki, igazán finom lehet

Chef Viki írta...

Akkor ő az 500. post??? Éljen!!!

Pont ilyen leves kell a morc időben :-)

Kata írta...

Bianka, köszi!

Viki, igen, ő az 500:). Biztosan jobban illett volna valami torta, de hátha hétvégén összejön legalább valami desszert.

Garffyka írta...

Gratula a félszázadik bejegyzéshez! :)

Hol veszel currypasztát és halszószt?
Nagyon tetszik a levest, de pont ez a két dolog nincs itthon, anélkül pedig, gondolom, nem lenne az igazi.

Kata írta...

Garffyka, köszi, aranyos vagy!:)

Neked könnyebb dolgod lesz szerintem vásárolni, mert bemész valamelyik pesti ázsiai cuccokat áruló boltba, ott megkapsz mindent; én meg szoktam itt várni, míg valamelyik (német eredetű) multiban kiteszik őket, mint időszakos, akciós cuccot (L. és A.)

Rékamanó írta...

Szép hétvégét Kata:))
puszi

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin