2010. október 11.

Zellerlevél tartósítása télire



Megjöttek az éjszakai fagyok, tehát itt az ideje, hogy ha úgy szeretitek az ételben ezt a zöldfűszert, mint én, akkor legyen belőle megfelelő mennyiség addig, amíg majd megint kisüt a nap.

Petrezselyemzöldet még csak-csak sikerül vásárolni egész télen is, de zellerlevelet a leghidegebb hónapokban és tavasszal nem nagyon. Ezért már évek óta ezzel a módszerrel teszek a mélyhűtőbe belőle; egyszerű és gyors megoldás, ráadásul ugyanolyan íze lesz az ételben, mint nyáron. Lehet petrezselymet is csokorban fagyasztani, ha valakinek fér a mélyhűtőjébe, kisebb mennyiséget én is szoktam így betenni, de azt leginkább felaprítva, dobozban tárolom.

A módszer pedig az, hogy a zöldeket alaposan - áztatással, utána alapos öblítéssel - megtisztítom és konyharuhán megszárítom. 1-2 szárat összefogok, összehajtok, és egy darab folpackba jó szorosan becsomagolom. Zárható műanyag dobozba teszem, utána pedig a mélyhűtőbe.



10 megjegyzés:

Ami írta...

Pont ahogy a férjem mamájától tanultam :).
De jó, hogy emlékzetettél rá! Köszi Kata! :)

Bianka írta...

Még nem csináltam, de jó ötlet

Daisy írta...

Nekem is ez vált be, már sok éve így teszem le, csak én doboz helyett, hely spórolás miatt zacskóban gyűjtöm.
A petr.zöldet viszont összevágva vajasdobozokban teszem el.
Piacon veszem, mert ott jó nagy csomókat adnak és kb. 35-40 cs. kitart a következőig.

MKata írta...

Szia!

Én mosom, apróra vágom, és zacskóba teszem, amit zacskózáró csipesszel le zárok, és így teszem el. Mivel nincs sok időm, így apránként szoktam betenni, tehát a zacskóba mindig teszek újabb meg újabb adagot, míg meg nem telik, és tényleg ugyanolyan az íze, mint ha frissen szednénk le. Ez a megoldás is jó, mert nem mindig darabolva kell, így ezzel a módszerrel is fogok eltenni egy nagy adagot!
Köszi a tippet!

Anikó írta...

Én fagylaltos dobozba teszem, 1-2 cm-es darabokra vágva, zellerkarikákkal vegyítve, külön zelleres, kapros, petrezselymes dobozaim vannak, de így talán ahogy te teszed, helytakarékosabb.

Vali írta...

Szia!
Én adagokban lezárható zacsiba teszem a zellerlevelet és bazsalikomot is (ráadásul ezek a kertemben teremnek)petrezselymet piacon veszek nagyobb mennyiségben.
Snidlinget apróra vágva, szintén fagyasztok.

Kata írta...

Már ezért is megérte, hogy gyűjtsünk tippeket a zöldek tartósítására; köszönöm mindenkinek:)

Anyucika írta...

Ma vadast csinálok,és gyönyörű zellert vettem,aminek hatalmas levelei vannak,amit vétek lenne kidobni.Ezzel a módszerrel el fogom tenni.Köszi !!!

trendo írta...

Én mikor új hűtőt vettünk, nem dobtam ki a réginek a jégkockatartóit. Meg kaptam is hozzá, így van vagy hat darab ilyen tálcám. Összevágom apróra a zöldfűszereket (petruskát, zellerzöldjét, kaprot) és beleszórom, beleteszem az elválasztó rácsot és felöntöm az egészet híg alaplével, amit csirkemellcsontból, vagy kacsanyakból főzök. Lefagyasztom és mikor kell, egy-két kockát kitördelek belőle (kitörő örömmel), azt dobom a levesbe, vagy mártásba.

Anyucika írta...

Összevágva én is szoktam eltenni,de én csak egy dobozba teszem és ha kellett,abból vágtam mindig.De ez nagyon jó ötlet,petrezselymet így fogok eltenni.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin