2009. január 18.

5 dolog, amire szívesen emlékszem 2008-ból

Gabriellától kaptam a stafétát néhány napja, amit köszönök neki, ideje már válaszolnom rá.

Gondolkoztam azon, mit is írjak, mert nem a tavalyi év volt a legjobb időszak az életemben, de természetesen voltak pozitív történések, dolgok is.

1. Voltunk a férjemmel két remek néhány napos (bor)túrán, tavasszal Sárospatak környékén, ősszel Villányban, ezek nagyon jó élmények voltak, szívesen emlékszünk vissza rájuk.

2. A barátainkkal az idén is sok időt töltöttünk el közösen, remek csapatunk van. Voltak közösen ünnepelt névnapok, szalonnasütések, kártyapartik, hétvégi kirándulások, és sikerült néhány napot a Balaton mellett nyaraljunk.

3. A "nagy családot" (ez nálunk 20 főnél is több, ha összejövünk) sikerült kétszer is majdnem teljes létszámban összehozzuk az idén nálunk, egyszer ősszel és egyszer szentestén. Ezek engem mindig örömmel töltenek el.

4. A tavasszal hosszú gondolkodás-töprengés után (kell ez nekem? tudom én ezt csinálni?) döntést hoztam a blogom elindításáról, a nyár végén pedig igazából is elkezdtem írni. A kezdeti bátortalan lépések után most már azt mondom, kell ez nekem, meg talán egyszer majd jól is fogom csinálni... Kaptam bátorításokat, valamint szereztem ezáltal új kedves virtuális ismerősöket is, ennek nagyon-nagyon örülök.

5. Nekem nagyon sokat jelent, hogy van egy remek férjem és 2 tündéri nagy gyermekem, akikkel a tavalyi évben is kölcsönösen számíthattunk egymásra, és ez bizonyára az idén is így lesz.

A labdát Duendének gurítanám tovább; mi az az 5 dolog, amire szívesen emlékszel 2008-ból?

2 megjegyzés:

duende írta...

Nagyon köszönöm, Kata! :-)
És kívánok Neked nagyon szép 2009-es évet!
Sok-sok együttlétet, munkát, és mindent, amit csak szeretnél!

Kata írta...

Duende, köszönöm:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin