2009. január 30.

Feketeretek saláta


Régebben azt hittem, hogy télen nem nagyon lehet igazán jó salátákat összehozni, krumpli és káposzta kivételével. Ez már a múlté, a héten már 3 igazán jó salátát kóstoltam. Az én konyhámban készült a rozmaringos sült cékla (a második adag úgy, ahogy a bejegyzés végén van), az kihűlve ill. langyosan salátának is simán jó volt. Duendénél láttam és el is készült a balzsamecetes hagyma, amit tegnap dicsértem meg kommentben a beírójának: zseniális! És megint csak nálam készült a feketeretek saláta (amit már néhány írással ezelőtt bezengtem), amit az egész család egyöntetűen finomnak zsűrizett. Az egyik nehéz dolog a retek lereszelése (olyan V-gyalufélén történt), a másik, hogy meg kell várni, míg kicsit összeérik. Az eredmény igazi kárpótlás mindezért!

Hozzávalók:

4 közepes feketeretek, 4 savanykás alma, 1 közepes fej lilahagyma, só

Öntet: 5 ek majonéz, 1 narancs kifacsart leve, kb. 2 dl tormás céklalé

A retkeket és az almát hámozás után gyufaszál formára reszeltem, a hagymát szálasra vágtam, az egészet összekevertem, megsóztam. Az öntethez valókat ráöntöttem az egyvelegre, jól megkevertem, és a hűtőbe rejtettem néhány órára.

Az eredeti verzióben kicsit mások voltak az arányok, másodszorra így készült, nekünk ez volt a kedvesebb. A céklalétől gyönyörű színe lett, és adott az ízéhez is rendesen. Az első adagomhoz én még tettem diódarabokat is (a többiek ezt az ötletet diszkvalifikálták), szerintem illett hozzá, csak a fényképezésre nem maradt, ezt sajnálom.
Érdemes kipróbálni!

Forrás: Anya77 receptje alapján az Nlc fórumról

5 megjegyzés:

duende írta...

Hú, ez nagyon guszta! Most én fogok tőled receptet vinni! :-)
megcsinálom. Feketeretkem nincs, de kerekrépám van, szerintem abból is isteni lesz! Az is kicsit csípőskés frissen, picit hasonlít az íze a retekéhez. Köszi a receptet, ezt tényleg megcsinálom!

P.s.: Örülök hogy ízlett a hagyma!
Ja, és készülök megcsinálni a krumplis-céklás sültedet is!

Vali írta...

Ez fekete retek saláta tetszik nekem is. felvettem a listámra.

Névtelen írta...

ez isteni volt.

Kiskukta írta...

Megcsináltam, nagyon finom volt!

Kata írta...

Örülök, hogy ízlett:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin