2009. február 4.

Krumplis nokedli


Tegnap délelőtt főztem, a fiúk nagy örömére. Azt a verziót írom le, ahogy anyukám is készíti. Próbáltam régebben leegyszerűsíteni, kicsit reformosítani, de mindannyiszor rá kellett jönnöm, hogy úgy nem igazi... Le kell tehát szögezzem, hogy nem diétás ennivaló, van benne kalória bőven, igaz, hogy soha nem számoltam utána:) És azt is, hogy nem expressz gyorsan készül, viszont így elkészítve nagyon finom. Aki nem szokta, próbálja ki; igazi téli idényétel!

Hozzávalók:

8 db közepes krumpli, 1 nagyobb hagyma, só, zsír
25 dkg liszt, 2 tojás, 1,5-2 dl tej, só, bors, tejföl a tálaláshoz

A krumplit meghámoztam, kisebb kockákra vágtam, sós vízben puhára főztem. Közben a hagymát apróra vágtam, kb. 1 kanál jóféle zsíron kis lángon lassan puhára, kissé barnásra pirítottam. (Annyi zsírnak kell lenni alatta, hogy szépen piruljon, oda ne égjen.)
Egy nagy lábosban vizet tettem fel forralni. A lisztet 1 mokkáskanál sóval, a tojásokkal és annyi tejjel kevertem össze, hogy sűrű, keményebb galuskatésztát kapjak. Mikor a víz felforrt, egy kanállal (nekem egy úgynevezett koktélos kanál vált be, amivel kevésbé lehet túl nagy galuskákat szaggatni, de elég hosszú a nyele ahhoz, hogy időnként meg is tudjam kavarni vele) beleszaggattam a tésztát, készre főztem.
Amikor a krumpli megpuhult, leszűrtem, a hagymához tettem. Egy fakanállal nagyjából széttrancsíroztam, tettem még alá egy kis zsírt, hogy ne legyen száraz, átpirítottam, megkóstoltam, szórtam még rá egy kis sót és sok-sok frissen őrölt borsot. A megfőtt nokedlit leszűrtem, hozzáadtam a hagymás krumplihoz.


A tányéron mindenki ízlése szerint borsozta és jól megtejfölözte. Ez az adag 3 jó étvágyú embernek vagy 4 normál adagnak felel meg.

5 megjegyzés:

duende írta...

:))
Újabb egyezés! A krumplis nokedli nekem is nagy kedvencem, kb. 3 hetente gyártok. De az enyém kicsit más, majd fölteszem, ha csinálok.

A tiéd is istenien néz ki! :)

Kata írta...

Kíváncsian várom!

Gabriella írta...

Hát néha a sütés - fözés mellett kevés idöm marad a blogírásra... :-)))

De aztán igyekszem behozni a lemaradást.
Szerintem nyugodtan próbáld ki. De ne mondd neki, hogy kókusz van benne. Az én férjem is utálja, így nem is mondtam neki.
Még csak meg se kérdezte evés közben, hogy ebben van kókusz???
:-))))

erős ildikó írta...

Látom, már látom, hogy Te hogy csinálod. A nokedlivel isteni lehet!

Kata írta...

Szerintem azzal a legjobb, csak kicsit munkás a dolog, de megéri:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin