2009. június 15.

Diófagyi


A következő bejegyzésemnek a lelkes fagyikészítő gasztroblogger társulat az oka, mindenről ők tehetnek:); tavaly még ellenálltam, nem kell nekünk fagyigép, bizonygattam magamnak. Azután az idén már tényleg annyian írtak róla, hogy először a neten indultam vadászatra, utána pedig kerestem egy akciós gépet, hogy kipróbáljuk, milyen is egy ilyen szerkentyű. A múlt pénteken vettünk is egyet az egyik multiban. Szombaton nagy lelkesen rögtönöztünk (volna) egyet, de természetesen buktuk a dolgot, mélyhűtő fagyasztotta le a fagyigép helyett. Tegnap aztán rákészültem rendesen, és egy nagyon finom diófagyi sikeredett!

A recept Lilahangya mandulafagyija alapján készült. Kellett volna bele 7,5 %-os sűrített tej, az nem volt itthon, de hála Vegavarázsnak, tudjuk, hogy lehet itthon is készíteni; a jó zsíros házitejet felére sűrítettem, így már az is volt a projekthez.

Hozzávalók nálam:

8,5 dl tej, 200 ml tejszín, 6 ek (barna)cukor, 8 ek darált dió, 3 csepp fehér mandulaaroma, csipet só

7 dl házitejet egy jó vastag aljú lábosban a cukorral elkevertem, felforraltam, és közepes lángon időnként megkeverve, hagytam forrni, míg a felére apadt (a múltkor észrevettem, ha benne hagyom a lábosban az inox habverős keverőmet, akkor nem fut ki!). Ekkor hozzáöntöttem a maradék tejet és a tejszínt, mikor újra forrt, hozzátettem a darált diót, ezzel még negyed óráig hagytam kisebb lángon bugyborékolni. Amikor elzártam, akkor került hozzá az aroma. Teljesen kihűtöttem, először levegőhőmérsékletre, majd a hűtőben jó hidegre (mert ezen bukott a meggyfagyink...).
Ezután a fagyigép elkészítette nekünk, meg is ettük hárman az egészet...

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Kata!

Én is szemeztem a géppel, mert igauából annál több pénzt nem nagyon szánnék rá, de mivel nem találtam róla fórumos véleményt, nem mertem megvenni. A fagyid nagyon biztató, azért írnál még róla?
Köszi, Piroska

Névtelen írta...

megkérdezhetem, hogy milyen gépet vettél?
üdv. Erzsébet

Névtelen írta...

jaj, bocs most látom már milyet vettél

szepyke írta...

Én ezek szerint vak vagyok, mert nem látom... Imádom a diót, fagyiban is! Kérek! :D

duende írta...

Hm... nyáron fagyin meg tudnék élni...
én is szemezek a fagyigéppel. De csak szemezek, sajnos nincs akkora mélyhűtőm...

Kata írta...

Sajnos most látom, hogy az új szövegkörnyezetben nem annyira látszanak jól a linkek...szóltam az illetékesnek, hátha tud valamit alakítani rajta...

Szepyke, az 1. hasábban az "egyet" szó rejti a linket, hogy milyen gépet vettem. És bocs, de lecsúsztál róla...legközelebb szóljak?

Piroskának: Én azért választottam ezt, mert abszolút nem voltam biztos abban, hogy ez nekünk állandóan menni fog, és sajnáltam volna több pénzt rá. Ez egy tök egyszerű gép, van a fagyasztó tál, amit egyben kell a mélyhűtőbe berakni (Duende, nem is olyan nagy darab, mi is nagyobbra gondoltunk, mielőtt megnéztük). Ezt minimálisan 8 óráig kell ott tartani, mielőtt beletennénk a fagyimixet, és 40 percet mond, ami alatt folyamatosan kavargatva hűti tovább a már hidegre lehűlt folyadékot. Amikor kivesszük, rá kell szerelni a motorházat, a tetőt és a lapátot, el kell indítani, és utána beleönteni az összekevert alkotókat.
A diófagyinknak kb. 30 perc kellett, akkor elkezdte a gép váltogatni a forgásirányát, és látszott is rajta, hogy masszívabb állaga lett.

szepyke írta...

Köszönöm, megtaláltam. Nekem a saját robotomhoz kellene fagyigép, már nézegetem egy ideje, de még nem döntöttem...

Chef Viki írta...

Brühühü, nekünk is miniatűr mélyhűtőnk van, az a kis lenyitható fajta, a rendes hűtőbe építve.

Ebből a finomságból idegurulhatna igazán 1-2 gombóc :-))

lúdanyó írta...

Egyik kedvencem a diófagyi, ki fogom próbálni a recepted :) Úgy is lehetne, hogy előtte kicsit megpirítjuk a diót vagy karamellizáljuk a cukorral.

szepyke írta...

A következőbe én kérhetek rumot? Rumosdió fagyit szeretnék enni, mint gyerekkoromban, de mostanában olyan flancos fagyik vannak, csak rumosdió nincs. :(

trinity írta...

Elmentve a fagyi:)
Muszáj lesz körülnéznem fagyigép-ügyben!

Renata Kalman írta...

Még idén csak kétszer csináltam fagyit, de el kellene kezdenem rendesen, mert nyúznak érte.

Lilahangya írta...

ugye, hogy ugye? :) Orulok, hogy izlett!

Max írta...

Szuper!! De tényleg próbáld ki úgy hogy egy kicsit megpirítod a diót elötte, és nem daráltból, hanem durvára vágottból készíted.

Szepyke: csak hogy (tovább)borzoljam a kedélyedet:
rumos dió fagyi, amaréna meggyel és étcsokival? opera fesztivál néven, nálam a fagyi pultban:))

szepyke írta...

Max, már a neve is tetszik!!! És mennyei lehet. Az étcsoki meg a dió, meg a rum, meg az amaréna...

Névtelen írta...

Köszönöm! : )

Kata írta...

Na nézzetek már, ilyen vihart kavar egy fagyi? Ezentúl tán csak fagyis posztok lesznek:))) Habár Lilahangyát nem fogom tudni utolérni ez ügyben:)))

Viki, legközelebb hívlak, ha lesz ilyen. Sőt, mert már tanácsokat is kaptam, még finomabb lesz; a diópirítás nem jutott most eszembe, de Max, ahogy mondod, egy kis rumos meggyen igazán gondolkodtam, de amíg nem tudtam, mit csinál a gép, nem akartam bekavarni neki elsőre...
Az opera fesztivál fagyit pedig tán inkább élőben próbálnám ki, ha véletlenül odajutnánk arrafelé.

Piroska, nagyon szívesen:)

Ancsika írta...

he-he, látom megfertözödtél!!! :))) Szuper ez a recept! Mentettem és kipróbálom!

Kata írta...

Mian, a kis kárörvendő:)))) látod-látod, az egyik oka te vagy éppen:))
De ezt nyugodtan felvállalhatod, jó kis fertőzés ez!

erős ildikó írta...

Van is dióm!! Köszönöm az ötletet!!

http://www.szamitogep-karbantartas.hu írta...

nagyon gusztusosan néz ki, mindenképpen ki fogom próbálni így karácsony előtt.

Kata írta...

Kedves Karbantartó, szerintem sikered lesz vele:)

Eszter írta...

Most Agárdon Lidliben lehet venni 20000ft-ért olyan fagyigépet, aminek a tartályát nem kell fagyasztóba tenni. Szuper

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin