2009. június 17.

Pakora karfiolból és zsenge tökből


Megint bekattantam az indiai konyhára...jaj a nálam étkezőknek, mert akkor nekik is azt kell enni! Szerencsére még bírják a gyűrődést:)

Pakorára régóta készülök; megvettem hozzá a csicserilisztet is, és ma hozzákezdtem a megvalósításnak. Vegavarázs receptjét készültem egy az egyben megvalósítani, de mégiscsak homokszem került a gépezetbe... Olvastam, hogy 20 dkg csicseriliszt...de hát én 1 zacskó 25 dekásat vettem - szembesültem mindjárt a problémával -, és annyi mindent akartam abból készíteni! Úgyhogy ez mindjárt töröltem, elővettem 15 dkg normál lisztet és 5 dkg kukoricalisztet, azt kevertem az összes fűszerrel... de itt megint meg kell álljak egy kicsit. Kalinji és hing, na az még nem volt a konyhámban eddig, de utánanéztem; a kalinji a hagymanövény, a hing pedig fokhagymára hasonlító ízt ad. Itt aztán már fogtam 4 gerezd fokhagymát és egy kisebb darab hagymát, és apróra vágva belekavartam a már kész palacsintatésztába, lesz, ami lesz alapon. Tettem ezt mindazért, mert az indiai konyha használja ezt a 2 fűszert rendesen, a krisnások nem, gondolom, ezért került Vegavarázsnál az említett 2 fűszer bele...de majd csak jön ő ide, és megbírálja a döntéseimet:)

A lényeg az, hogy megsütöttem apróra vágott karfiolrózsákat és egy hoszzúkás, vékony zsenge tököt szeletekre vágva. Nagyon-nagyon finom lett! Nagy meglepetés volt a számomra, hogy tojás nélkül is milyen szépen összeállt a palacsintatészta, és finom, ropogós lett. Érdemes nekiállni, megpróbálni, egészen új ízélmény a hagyományos bundázott-rántott zöldségek után. Arról meg ugye nem is beszélve, hogy miután nincs előre megfőzve és megsózva, benne marad az eredeti íz.

A Vegavarázsnál leírt paradicsomcsatnival ettük.

6 megjegyzés:

duende írta...

De jó! Akkor már te is kóstoltad! Ugye milyen isteni finom? Nekem nagy kedvencem lett, sokszor fogom csinálni ezután! :)

trinity írta...

Én is beterveztem-akkora kedvet csinált Duende...De ezek szerint Vegavarázstól indult....
Most megerősítettél az elhatározásomban:))))

Vegavarázs írta...

Bárhogy készítetted – ha ízlett – örülök neki! Valamennyire igazad van a hagymával és asával kapcsolatban, bár a pakorába Indiában sem tesznek hagymát :-) Én azonban azt mondom, ha a család szerette, akkor nem mindegy? Talán nem egy autentikus pakora recept, de kit érdekel, ha örültek neki! Csak így tovább :-)

Vegavarázs írta...

Ó, még annyit javasolnék, hogy egyszer azért próbáld ki csicseriborsóliszttel. Annak teljesen más az íze, de önmagában is annyira finom, hogy szinte fűszer sem kell bele!

Vegavarázs írta...

Egy egész napos gyűlés után jutottam végre ide, ezért nem tudom befejezni a kommenteket. De ez az utolsó. Még azt akartam mondani, hogy nagyon csinos kis darabok lettek :-)

Kata írta...

Duende, már az összes ismerősömnek bezengtem, hogy ez milyen finom...

Trinity, szerintem ha kipróbálod, nem csak egyszer fogod elkészíteni:)

Vegavarázs, gondoltam, hogy lekapod a fejemet, de te egy tündér vagy, mert mégsem:) Ha előbb elolvasom, hogy miért a csicseriliszt, biztosan rászánom... Csak ha tudnám, hogy fogok itt nálunk is kapni, meg nem annyit fizettem volna érte, amennyit (most néztem, jobban jártam volna a ti csomagküldőtökkel...). Legközelebb biz'isten autentikusan készítem, mert ha így is ennyire jó volt, akkor azzal még jobb lehet. Meg lenyűgözött az egyszerűsége is; csak csobbant a zöldség a tésztában, kissé lecsöpögtettem, máris ment az olajba!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin