2009. augusztus 28.

Aszalás II.



Aszalunk ezerrel, most már férj is rákattant. Amikor nem voltam itthon, kitett megmosva egy tálca szilvát is kb. 1 hete. Azóta volt már sütőben is és a napon. Amikor megtöppedt egy kicsit, kimagozta, de még mindig nincs készen, úgy tűnik, ezzel van a legtöbb macera.

Viszont az alma nagyon bejött, rendkívül gyorsan megy. Pedig nem is igazán aszalásra való, ez az úgynevezett nyári piros alma. Az idén rendkívül sok termett, ezért férj először tett egy kis adaggal próbát. Jó lett, azóta folyamatosan van kint egy-egy adag a napon. Nemes egyszerűséggel a kimagozott-felvágott almát egy kissé ecetes vízbe tette bele. Az utolsónak elkészült almától számítva 5 perc múlva lett a rácsra téve az összes. Ebben a jó időben 3 nap alatt kiszárad. Ha valakinek van ilyen almája, bátran kísérletezzen vele!

6 megjegyzés:

Dulmina írta...

Én a szilvát félbevágva szoktam kirakni, vágott felével felfelé - így jobban szárad, mint a héján keresztül. Most is van kint 5 kilónyi nagyszemű, muskotályos szilvám - ezt szeretem legjobban erre a célra, de bármilyen nem túl lédús fajtából működik. 5-6 nap biztos kell neki, de végülis munka csak annyi van vele, hogy reggel kirakom, este meg behozom.
Paradicsomot is csináltam már az idén, az alma viszont még hátravan.

Renata Kalman írta...

Férjem is ezt csinálja non-stop.
Én erre már nem tudok időt szakítani.

Gabriella írta...

Még nem próbáltam sütöben aszalni, de biztos fini lehet....

trinity írta...

Nekem a sütő marad a macsekok miatt...

erős ildikó írta...

Én idénre terveztem komolyabb mennyiségben, de most meg pont nem hoztak gyümölcsöt a fáink. Nem baj, majd csak sor kerül rá. Addig marad a paradicsom és a gombafélék.

Kata írta...

Dulmina, köszi a szilvára az ötletet, jövőre megfogadom.

Reni, milyen jó, hogy a férjek is beszállnak:)

Gabriella, lehet a sütőben is aszalni, csak pl. az én sütőmhöz adott aszalási idők abszolút nem helyesek, több kell nekik sajnos. Ha a feltételek adottak, akkor talán jobb és gazdaságosabb a kombinált, napon és sütőben is aszalás.

Trin, hát akkor tényleg csak a sütő marad...

Napmátka, mi is azért kezdtünk bele, mert sok termett az idén, és nem akartuk, hogy bármi veszendőbe menjen. Ellenkező esetben csak éppen beraktam volna őket üvegbe vagy fagyasztóba. A gombák viszont izgatnak, de nem tudom, megérné-e megvenni és úgy aszalni őket...?

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin