2009. szeptember 3.

Paradicsomlé és lecsó befőzése



Talán még nem késő... Olvastam már több helyen, mindenki másképp csinálja, természetesen én is:)

A paradicsomlé készítése nálam rém egyszerű, de tényleg. Hosszú évek óta így csinálom, és működik a dolog. A paradicsomokat legalább két léből alaposan megmosom, az üvegeket és az eltevéshez szükséges eszközöket tisztára mosom-öblítem. A paradicsomokat legalább négybe vágom, ha gyanús sérülést találok rajta, inkább kivágom. Amikor kész, akkor a képen látható - immár 2 éve nálunk szolgáló - elektromos húsdarálóra szerelhető passzírozóval levet facsarok belőle. Ezután a nagy fazekamban felforralom, nagyjából 10-15 percig forralom, és a tiszta üvegekbe szedem. Az üvegeket lezárom, szárazdunsztba teszem úgy 3 napra. Nem tévedés, nem teszek bele semmit, így eláll akár 2 évig is.

A lecsó készítése ugyanígy indul, paradicsomlét készítek. Ahány liter a lé, kb, annyi kiló paprikát - lehetőleg piros színű érettet - vágok fel keskeny csíkokra, és a rotyogó paradicsomlébe öntöm. Nagyjából negyedórát főzöm, amíg kicsit összeesik, utána "igazságosan" a paradicsomlével együtt különböző nagyságú üvegekbe merem. Ez azért fontos, hogy egy kis adag pörköltbe is legyen egységnyi mennyiség, de egy nagy bográcsba se kelljen sok kicsi üveggel felbontani. Ebbe sem teszek sem fűszert, sem tartósítót, és ugyanúgy megy dunsztba, mint az ivólé.

Az alsó képen már a kamrapolcon láthatók:

9 megjegyzés:

Vegavarázs írta...

Nagyon klassz!

Timie írta...

Szia !
Érdeklődni szeretnék, hogy ezt a paradicsom passzírozó feltétet hol lehet kapni? És milyen márkájú húsdarálód van? Válaszodat előre is köszönöm. Timi

szepyke írta...

Ennek még soha nem futottam neki. Nálunk nem fogy annyi, hogy értelme legyen. De ez valami pazar, hogy milyen színben pompázik!

Ancsika írta...

Gyönyörüen sorakoznak a kamra polcán! :) Ügyes vagy! Nálunk holnap lesz paradicsom fözés! :)

Kata írta...

Timie, Bosch gépünk van, kerestem egy linket neked a kieg.-re:
http://www.argep.hu/product_559256.html

Mi minden évben nagyon sok paradicsomot és lecsót főzünk be; sőt rájöttünk, hogy remek szőlőlevet is tudunk vele készíteni.

Szepyke, tényleg szép piros:)

Mian, nem irigyellek...

jókaja írta...

Fantasztikus feketeribizli szörpöt is csinálhatsz vele. Célszerű felforralni a ribizlit, hogy a héja jobban kiadja a színét. Az egész gépet le kell takarni, mert igencsak nyomjelzős a fröcskölése.

Kata írta...

Az ötlet jó! már csak a ribizlit kéne felhajtsam hozzá...évek óta nem láttam sajnos:(

Renata Kalman írta...

Kata!
Nagyon ügyes vagy!
Én gyerekkoromban rengeteg fekete ribizlit szedtem (pedagógusföldünkön). Ha megérzem a szagát (illatát) eszembe jut a napon való egész napos szauna...

Timie írta...

Szia Kata!
Nagyon szépen köszönöm a válaszodat, anyukámnak szeretném a munkáját megkönnyíteni és örültem, hogy megtaláltam nálad ezt a képet és köszönöm az infót, meg is fogom venni ezt a feltétet :)
Üdvözlettel Timie

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin