2010. május 31.

Búvár túrós


Ez a süti néhány évvel ezelőtt az Nlc-s fórumok egyik sztárja volt, onnan tanultam. Amikor először sütöttem, nem sikerült igazán jól; a túrós része annyira híg volt, hogy nehezen akart megsülni. Akkor kicsit átigazítottam a receptet, egy ideig sűrűn asztalra került, utána pedig a feledés homályába:)

Hétvégén volt egy zacskó túró a hűtőben, és hirtelen eszembe jutott ez a süti. Eredetileg mazsola volt a túrótöltelékben, de most volt néhány szem keményebb eper otthon, ezért hirtelen felindulásból arra cseréltem; szerintem jó ötlet volt, jól is nézett ki benne és egy kis plusz ízt is vitt bele. Az viszont biztos, hogy nagyon leveses dolgot nem lehet beletenni, nehogy felhígítsa a túrós masszát.

Ha azt az adag túrót teszitek bele a tésztába, amit beírtam ide, akkor jó sűrűn túrós, jó nagy tepsi süti lesz, az enyém 35x27 cm-es. Ha megfelezitek a tölteléket, akkor valamivel kisebb tepsit használjatok hozzá (kb. 30x22-est).

Ami még jó dolog benne, hogy nem feltétlenül kell elővenni hozzá a robotgépet sem, egy kevés izommunkával kézi habverővel is könnyen ki lehet keverni.

Hozzávalók:

A tésztához:

1 nagyobb tojás
20 dkg cukor
2 teáskanál vaníliás cukor
1,5 dl étolaj
35 dkg liszt
2 kicsit púposabb evőkanál kakaópor
csipet só
1 teáskanál szódabikarbóna
50 dkg kefír vagy joghurt
(esetleg 1-2 evőkanál tej)

A túrótöltelékhez:

50 dkg túró
5 dkg cukor
reszelt citromhéj
2 tojás
1 teáskanál vaníliás cukor
10 dkg olvasztott vaj vagy margarin

10 dkg mazsola (vagy némi keményebb gyümölcs)

A tepsi kikenéséhez zsiradék és liszt

Először a tölteléket készítettem el. Egy nagyobb tálban villával összekevertem az alkotórészeket. Mint írtam, most a mazsola kimaradt, ha az kerül bele, azt ekkor kell beletenni.

A tésztához egy kisebb tálban elkevertem a lisztet, a kakaót, a szódabikarbónát és a sót. Egy másik nagyobb keverőtálban kézi habverővel a tojást a cukrokkal kicsit jobban összekevertem (de elő lehet venni nyugodtan a gépet is...), adagokban hozzáöntöttem az olajat is. Ezután felváltva hozzátettem a lisztes elegyet és a joghurtot. Jó sűrű, de kissé folyékony tésztát kell kapjunk; miután ez függ a tojás nagyságától is, lehet hozzátenni egy kevés tejet, ha szükséges.

Kikent-kilisztezett tepsibe borítottam a tésztát, egyenletesre elsimítottam. Egy evőkanállal halmokat raktam a túrós töltelékből a tészta tetejére, ami belesüllyed a tésztába, ettől lesz búvár:) Az epreket darabokra vágtam (jó nagyok voltak), és a fehér részek közepébe dugdostam egyet-egyet.

180 fokos légkeveréses sütőben kb. 35 perc alatt sül meg.

12 megjegyzés:

Dia írta...

Finom lehet!

Felhőlány írta...

Hmmm.... nagyon jól néz ki!:) Imádom a túrós édességeket, mentem a receptet, köszi! :)

Bianka írta...

nagyon gusztán néz kie, kérhetek egy kicsit ebéd utánra :D

Ami írta...

Én még nem hallottam erről a sütiről, de meg tudom érteni, hogy ekkora sikere volt :).
Imádjuk a túrót, tutira ki fogom próbálni :)

Mónika írta...

Ez finom süti, bizonyíthatom én is.:))

Anikó írta...

Erről még nem hallottam, de nagyon jól néz ki, guszta, biztosan meg fogom csinálni:)

Latsia írta...

Régóta nézegettem a Búvár túróst (ha jól emlékszem Margit2 receptje), de most, hogy megláttam benne azokat a piros gyümiket...hmmm, most már biztosan megsütöm!
Nagyon szép lett a Tiéd, most látom, hogy epres!:-)

Ottis írta...

Hű de jól néz ki!!!

Kata írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!

Igen, finom volt, sajnos kóstolót már nem tudok adni belőle...

Móni, akkor te tudod, hogy miről beszélek:)

Latsia, megmondom őszintén, nem tudom, kinek a receptje, de simán lehet, hogy Margit2-é volt. Én amikor átalakítottam, akkor kiírtam egy kézzel írt füzetbe, azóta onnan sütöm. Az eper viszont most jutott eszembe, még sosem próbáltam így.

Belly írta...

Nálunk nagy családi kedvenc.
Nagyon guszta,jó lenne egy kis kocka.

Latsia írta...

Katám, nem azért írtam!;-)

Tökéletes ez az epres megoldásod, biztosan nagyon feldobja!

Kata írta...

Belly, akkor ti is szeretitek, szerintem akkoriban rengetegen kipróbálták.

Latsia, tudom, de engem szokott bántani...általában mindenhol ott van a forrás (rengeteg összegyűjtött receptemnél pont te vagy:)
Az eper viszont tényleg feldobta.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin