2012. január 20.

Kolozsvári rakott káposzta

Ez a recept is a Kifőztük magazinban jelent meg még ősszel, kár lett volna kihagyni, mert nagyon-nagyon finom étel, érdemes kipróbálni!


Hozzávalók 5-6 személyre

1 kg savanyú káposzta
őrölt kömény
bors
babérlevél (elhagyható)
70 dkg darált sertéshús
25 dkg vékony füstölt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
10 dkg rizs
10-15 dkg füstölt húsos szalonna
5-6 dl tejföl
2 evőkanál olaj
1 evőkanál pirospaprika
csípős pirospaprika (elhagyható)
1 teáskanál borsikafű (csombor)
őrölt bors

az edény kenéséhez:
zsiradék

Az ízlésünkhöz igazítjuk a savanyú káposztát, és szükség esetén csipetnyi őrölt köményt, néhány szem borsot, valamint 2-3 babérlevelet teszünk bele. 1-2 dl víz hozzáadása után lefedve 20-25 perc alatt megpároljuk.
Szeletekre vágjuk a kolbászt, pici olajon mindkét oldalukon átpirítjuk a karikákat, azután tányérra szedjük őket.
Apróra vágjuk a vöröshagymát. A nagyobbik részét üvegesre pirítjuk kevés olajjal kipótolt kolbászzsíron, majd hozzáadjuk a darált húst, amelyet fehéredésig sütünk. Beletesszük a zúzott fokhagymát, az őrölt borsot, a sót, a pirospaprikát (ízlés szerint édeset és csípőset). Kevés vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor majdnem kész, beleszórjuk a borsikafüvet.
Kisebb edényben evőkanálnyi forró olajon átforgatjuk a rizst. Belekeverjük a maradék vöröshagymát, felöntjük 2 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk. Megkeverjük, lefedve 6-8 percig főzzük, azután elzárjuk alatta a lángot, és hagyjuk, hogy fölszívja a nedvességet.
Zsiradékkal kenünk egy tepsit vagy jénai tálat. A tejfölhöz öntjük a hús levét, összekavarjuk. Az edény aljára simítjuk a savanyú káposzta harmadát, rátesszük előbb a rizs, majd a kolbász, végül a darált hús felét is. Erre kerül a káposzta újabb harmada, amelyet meglocsolunk némi tejföllel. Rátesszük az újabb rizs-, kolbász- és darált húsréteget, végül az egészet lefedjük a maradék savanyú káposztával. Eloszlatjuk rajta a többi tejfölt, a tetejére tesszük a füstölt szalonnaszeleteket.

180-200 fokra melegített sütőben 30-40 percig sütjük.

5 megjegyzés:

Anikó írta...

Na most itt én nyelem a nyálam, minden káposztás étellel úgy vagyok, mint a savanyúságokkal, mindet imádom.A tiéd is nagyon guszta:-)))))

trollanyu írta...

Nagyon guszta:) Mindig gondban vagyok, melyik káposztát hogyan is nevezik, de akkor én a kolozsvári rakott káposztát nagyon szeretem:)

Éva írta...

Nagyon guszta! Az íze nagyon finom tud lenni! Szoktam hordoskáposztával készíteni, csak nem kolbásszal hanem hússal. Holnap pedig rakott kelkáposztát fogok !

Petra írta...

Ó, micsoda finomság! :)

Hankka írta...

Guszta, biztosan nagyon finom! :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin