2010. május 27.

2 éves lettem én...


...illetve a blogom és én, együtt:) Pont 2 év telt el azóta, hogy nagy félve bepötyögtettem az első sorokat, de ne higgye senki, hogy közzétettem volna...na nem, addig nem terjedt a bátorságom, addig még kellett várjak további 3 hónapot. Azt hittem én kis balga, hogy ha kiteszem a hálóra, akkor majd mindenki azt fogja olvasni... Persze nem így történt, elég sokat kellett várjak az első kommentekre... Persze azóta történt egy és más, úgy érzem, szereztem virtuális, sőt személyes ismerősöket és barátokat is a blog által. Sajnálom, hogy a távolság miatt nehezen tudok eljutni összejövetelekre, szívesen mennék többször is. Reménykedek, hogy össze is fog jönni!

Most pedig a jöjjenek a száraz statisztikai adatok, hogy lehessen jövőre mihez mérni. A mystat főszámlálója túlhaladta a 200.000-t, ezenkívül a plusz oldalletöltések száma is jelentős lehet. Tegnap estére 120 rendszeres olvasóm lett, ami nekem igen nagy számnak tűnik ahhoz képest, hogy nincs csilivili blogom... Ja, és ez a 449. bejegyzésem, ha kicsit figyeltem volna, lehetett volna kicsit egészebb számú is, de azért biztos nem ez a lényeg...

Köszönöm mindenkinek, aki benéz hozzám, igyekszem még jobban folytatni, a fotózást pedig gyakorolom, hogy jövőre a képek is szebbek legyenek!

/a képet itt találtam/

33 megjegyzés:

sedith írta...

Isten éltessen sokáig, Benneteket! A blogon meg nem a csiliviliség számít, hanem a tartalma és mögötte az ... Ember!:)
Gratulálok és még sokszor ennyi szülinapot!:)

Araniel írta...

Nagyon boldog blogszülinapot kívánok! :)))

mariam írta...

Gratulálok Kata! :-)

Gabojsza írta...

Boldog blogszülinapot!:-)

Niki írta...

Boldog szülinapot:)))További sok posztolást,és hozzá kitartást,energiát,és főleg kedvet:)))

Bianka írta...

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT

Padparadsa írta...

További sok örömet a blogírásban! Boldog születésnapot! :)

Ami írta...

Nagyon boldog 2 blogszülinapot! :)
És még sok sok sokat!!!

Dia írta...

Gratulálok! Sok ilyet még :-) !

Maimoni írta...

Boldog szülinapot!:))

Chef Viki írta...

... meglepetés e költemény :-)

Boldog blogszületésnapot, még további sok-sok gyertyát kívánok!

Andrea írta...

Gratulálok!

mandy tarragon írta...

Boldog születésnapot :)

egycsipet írta...

Boldog szülinapot, boldog szülinapot, boldog blogszülinapot, boldog szülinapot! (szépen éneklő szmájli) :) :*

Kiskukta írta...

Sok-sok boldog szülinapot még!

Alexa írta...

Boldog születésnapot!!:)) és sok rendszeres olvasót, még több fini recepteket kívánok!:))

Gál Edith írta...

Én is gratulálok és még sok sok boldog szülinapot kivánok Nektek!!!

Felhőlány írta...

Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked! :) Sok bejegyzést, sok-sok jó receptet, még több látogatót és olvasót! És még nagyon sok szülinapot! :))
(Most már értem a múltkori kommentedet...Te is szülinapos!)

ildikebak írta...

Nagyon sok Boldog Szülinapot Kívánok!!! :-)

lúdanyó írta...

Gratulálok! Töltsetek együtt még sok-sok évet :)

Belly írta...

Gratulálok!

Kata írta...

Hűűűű, de jó volt erre a sok jókívánságra hazaérkezni:))
Köszönöm szépen nektek, nagyon jólesett olvasni!

Anikó írta...

Gratulálok a blogszülinaphoz, még több finom receptet, sok-sok olvasót/látogatót kívánok, gusztust csináló szép fényképekkel.

Viki írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok a "közös" születésnapotokhoz. Érjetek meg még nagyon sok ilyet. Szaporodjanak a látogatók, s a receptek mellett a gyertyák is.
Magamnak is kivánnék valamit, ha lehet: Én pedig még sokáig jöhessek a konyhádba és élvezhessem a jó kis receptjeid.
Mégegyszer nagyon sok Boldog 2. Blogszülinapot !

Viki írta...

Ja! és valami lemaradt: "Nem a ruha teszi az embert" sokkal többet ér a tartalom és az, aki ezeket mind megalkotta !

Andi/cuki írta...

Gratulálok, s még sok Szülinapot kívánok!:-))

pitypang írta...

Boldog blogszülinapot!!!!!
továbbiakat is!!!!!:)

Garffyka írta...

Gratulálok! :D
Két év nem kis idő egy blog/ger életében :D

Ízlésszindróma írta...

Nagyon boldog blog szülinapot! Nagyon szupi recepteket termeltél 2 év alatt:)))

Thrini írta...

Klassz, ha egy blog megélhet 2 évet, mert azt jelenti, hogy a tulajdonosa tele van ötletekkel és kitartással. Nyilván szükséges az is, hogy olvassanak, kedveljenek, életben tartsanak:).
Azt mondjuk, hogy a saját magunk szórakoztatására is írjuk a blogot, de az is nagy öröm és jó érzés, ha járnak hozzánk nézelődni, kedves, barátságos emberekkel ismerkedünk meg, még ha csak virtuálisan is.
Így van Kata? :)

Kívánok még Neked és blogodnak sok-sok kellemes élményt, újabb bejegyzéseket, és olvasókat!

Gizi írta...

Gratulálok!!! Még Nagyon Sok Blogszületésnapot Kívánok!!!!:)

Kata írta...

Igazán köszönöm a délutáni köszöntőknek is a jókívánságokat, sok mosolyt csaltatok az arcomra:))

Thrini, teljesen úgy van, ahogy leírtad, és ez mindenkire vonatkozik, arra is, aki most kezdi és arra is, aki már több éve írja kitartóan. Ha jönnek a pozitív visszajelzések, akkor az ember újult erővel kezdi másnap, máskor meg jól jön a biztatás, a gödrökből akkor könnyebb kikecmeregni...

Én is kívánok nektek minden jót, sok mosolyt és kedvességet, finom ízeket!

Piszke írta...

Nahát, én azt hittem, öregebb vagy nálam :))! Boldog szülinapot!!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin