2010. május 21.

Rakott zöldséges tepsi


Biztosan ismerős lesz néhány embernek a történet; egy normális árú karfiol pottyant a bevásárló kosaramba, "majd lesz belőle valami" jelszóval. Több, mint 1 kg-ot nyomott, "néhány" levéllel körülvéve. Amikor otthon levágtam a körítést, alig 60 dkg körüli volt, pedig én igazán csak azt szoktam eldobni belőle, ami abszolút nem illik az ételhez.
Levest most nem akartam belőle, inkább valami rakottasra éheztem. Ekkora karfiolból ez azért nem megy, így elkezdtem kombinálni. Valakinél láttam előtte karfiolt krumplival összerakva, sőt ez a kombináció indiai ételben már nálam is bizonyított régebben. El kell mondjam, a késztermékkel nem volt gond, nagyon finom lett!

Hozzávalók 4 személyre:

8 közepes krumpli, kockákra vágva
2 répa, kockákra vágva
60 dkg karfiol rózsáira szedve
1 hagyma apróra vágva + 1 kisebb hagyma négybe vágva
1 nagy csokor petrezselyemzöld apróra vágva
2 dl tejföl
3 dl tej
40 dkg darált hús
1 evőkanál olaj + a tepsi kikenéséhez
kevés csípős pirospaprika
3 szem borókabogyó késsel szétnyomva
só, bors

A krumplit és a répát sós vízben együtt 10 perc alatt előfőztem, kiszedtem szűrőkanállal. Beletettem a karfiolt, azt kb. 8-10 percig pároltam, azt is kivettem egy külön tálba. A főzőlevet nem szabad kiönteni, nagyon jó alaplé pl. zöldséglevesnek.
Az olajon az apróra vágott hagymát megfonnyasztottam, rátettem a húst, fehéredésig kevertem. Sóztam, borsoztam, csípős paprikát szórtam rá, kicsi vizet öntöttem alá, lefedtem, kb. 15-20 perc alatt megpároltam.

Egy közepes tepsit kikentem vékonyan olajjal. Beleszórtam a krumpli-répa párost, kicsit sóztam, borsoztam. Rászórtam a hagymadarabokat, arra osztottam el igazságosan a húst szűrőkanállal, a leve nélkül. Erre kerültek a karfiol darabok, sóztam, rászórtam a borókabogyót.
A hús levéhez hozzákevertem kézi habverővel a tejfölt és a tejet, sóval és borssal ízesítettem, beleszórtam a petrezselymet is, majd ezt ráöntöttem az egész tetejére.

Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 35 perc alatt készre, pirosra sütöttem.

9 megjegyzés:

Dia írta...

Jól néz ki és biztosan nagyon finom is!

Bianka írta...

Csodás, kérhetek egy adagot ebédre?

Rékamanó írta...

Szia Kata.
Köszönöm a jó kívánságokat, nagyon jól eset olvasni.:)
Persze,rendben van majd megbeszéljük!? Legyen szép napod és csodás hétvégéd:)) puszi neked!!

Andi írta...

Imádom az ilyen kajákat, el is mentettem! Csodás a fotó!!!

Vali írta...

Nagyon biztatóan hangzik ez rakottas.

Kata írta...

Köszönöm szépen mindenkinek és jó hétvégét kívánok:)

Rékamanó írta...

Köszönöm, neked is:)))

Ízlésszindróma írta...

Jujj,annyira ennék pár napja karfiolt, nagyon jól hangzik ez a rakottas:)

Kata írta...

Ízlésszindróma, most már lesz karfiol bőven, én örülök neki, lehet majd kísérletezni.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin