2010. június 7.

Gombás-húsos töltött hagyma


Ez az étel a Kifőztük 3. számában jelent meg; azóta már a 4. szám is letölthető, keressétek a szokott helyen, a kifoztuk.hu oldalon!

Gondoltam előre, hogy jó lesz, de még így is meglepett a finom íze! Nem túl egyszerű, de szerintem megéri, hogy egy kis plusz munkával tetszetős ennivalót tegyünk az asztalra.

Update: szénhidrátszegény körettel (pl. zellerpürével) fogyasztva cukorbetegek étrendjébe beilleszthető.

Hozzávalók:

6 jó nagy fej vöröshagyma
25 dkg darált (pulyka)hús
3 közepes nagyságú gomba
1 evőkanál zsemlemorzsa
1 evőkanál reszelt sajt
1 tojás
só, bors, oregánó, rozmaring
a tetejére: 2 dkg vaj
a sütéshez: 1+2 evőkanál olaj

A zöldségeket megpucoltam, a gombát apró darabokra vágtam.
Egy lábosban 1 kanál olajon a húst megpirítottam, sóztam, borsoztam, tettem bele ízlés szerint oregánót, rozmaringot, és kicsi vizet aláöntve puhára pároltam. Amikor már majdnem készen volt, hozzátettem a gombát is. Mikor készen volt, lehűtöttem, majd hozzákevertem a sajtot, a zsemlemorzsát és a tojást.
Közben az egész hagymákat kicsit sós vízben 10 perc alatt előfőztem. Amikor nagyjából kihűlt, középen kettévágtam, az alján vágtam egy kicsi talpacskát. A szélén meghagytam 2-3 réteget, a közepét kiemeltem. Ilyenkor alul keletkezik egy kis lyuk, ezt a kijövő szeletekből egy vékony réteggel befoltoztam.



Egy közepes tepsibe öntöttem a maradék olajat. A fél hagymákat belesorakoztattam úgy, hogy a külsejüket körben beleforgattam az olajba. A tölteléket kiskanállal tettem az üregekbe, a tetejükre helyeztem egy kis darab vajat.


180-200 fokos sütőben 30 perc alatt lesz készen. Ízesített tejföllel vagy hollandi mártással leöntve nagyon finom, krumplipürével komplett főfogás. Mi répás krumplipürével ettük.

Tipp: a kimaradt hagymát tegyük el, felhasználhatjuk bármilyen ételbe.

És a mártás receptje is itt van; jóformán semmi macera, semmi gőz fölötti főzés...én azt nem szeretem.

Egyszerűsített hollandi mártás

Hozzávalók:

2 tojássárgája
1 mokkáskanál mustár
2-3 evőkanál citromlé
8 dkg olvasztott vaj
só, bors

A tűzhelyen dolgoztam. Nagyon kell figyelni arra, hogy a láng inkább a közepes alatt legyen kicsivel, mint fölötte, és soha ne hagyjuk ott egy pillanatra sem!
Egy kislábosban kézi habverővel összedolgoztam a tojássárgákat, a mustárt és a fűszereket. Folyamatosan kevergettem a hőforrás fölött, hozzáöntöttem a citromlevet is. Amikor már meleg a mártás, részletekben beletettem a folyékony vajat; addig kavartam, amíg közepes sűrűségű nem lett, majd levettem a lángról, időnként kevertem rajta egyet a tálalásig.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon guszta. Finom lehet

Dia írta...

De "jófejek"! És biztos finom is!

Kata írta...

Lányok, szerintem egy húsos tálon is simán elmegy.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin