2010. június 4.

Rebarbarás-meggyes morzsasüti


Folytatom a rebarbarás recepteket, hátha valaki most még hasznát veszi.

Ez egy "fúziós" recept, az alapját Szepykétől loptam, a tetejét pedig Piszke útján Mammától:) Kimondottan fincsi volt, ismétlésre méltó, még ha az majd már más gyümölcsökből lesz! Egy probléma van csak vele: nem túl nagy adag, 4 személynek éppen csak elég, de ezt lehet orvosolni!

Hozzávalók a vadiúj 23 cm-es piteformámhoz:

A gyümölcsös alaphoz:

25 dkg tisztított, szeletelt rebarbara
3 evőkanál barnacukor
néhány szem (friss) meggy
1 evőkanál rum

A morzsához:

8 dkg finomliszt
8 dkg darált mandula
6 dkg kristálycukor
10 dkg vaj
csipet szegfűszeg
csipet só

kevés vaj a forma kikenéséhez

A barnacukrot száraz serpenyőben felolvasztottam, rádobtam a rebarbarát. Kicsit összerottyantottam - ez néhány perc volt mindössze. Beleöntöttem a rumot, beletettem a magozott meggyet és késznek nyilvánítottam. Félretettem, kihűtöttem.

A morzsa készítéséhez elővettem az aprítógépet, nekem a kicsi űrtartalmú van, de visítva belefért ez az adag. Beletettem az összes anyagot; a lisztet, a mandulát, a felkockázott hideg vajat, a cukrot és a fűszereket, majd néhány gombnyomás után készen állt a morzsatészta. Betettem a hűtőbe (azonnal is fel lehet használni). (Ha valakinek nincs aprítógépe, akkor a szárazanyagokat össze kell keverni, belekockázni a vajat, majd gyors kézmozdulatokkal vagy villával morzsa állagúra kell összedolgozni.)

Amikor úri kedvem úgy kívánta, a piteforma alapját kikentem egy kis vajjal. Szétosztottam a gyümölcsöt egyformán, a tetejére szórtam a morzsát.

180 fokos légkeveréses sütőben 20 perc alatt készre sült. Nem egy fotogén étel, de az íze az nagyon ott volt.

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet, guszta és olyan nekem való :)

Melinda írta...

Soha nem ettem még ilyen morzsás sütit, de olyan sok jót írtok róla, hogy most már ki kell próbálnom!

szemirámisz írta...

Ez nagyon gusztán néz ki!

Én a napokban csináltam almás morzsasütit, de nekem nem lett olyan jó morzsálódós a tésztája... inkább ragacsos. Talán túl sokáig gyúrogattam?

szepyke írta...

Szaftos, fűszeres, imádnivaló! Kell ennél több?:)))) Jah, egy kis fagyi mellé, de azt küldtem reggel!:)))))

írta...

Fincsi!!

írta...

Szép hétvégét kívánok neked. puszi

Kata írta...

Igen, finom volt, nekünk ízlett!

Szemirámisz, elképzelhető, hogy sokáig gyúrmoltad, tényleg nem szabad. Próbáld meg inkább villával, ahogy írtam; vagy most jutott eszembe, hogy a kelt tészta dagasztóspiráljával is össze lehet dolgoztatni!

Szepyke, kösz a fagyit (és a rebarbarás fagyi receptjét is, mert isteni volt, ketten a Zurammal megettük:)

Ré, köszi, remélem, neked is jó volt!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin