2008. augusztus 23.

Fonott kalács + ostoros kalács diós-lekváros töltelékkel


50 dkg liszt
7 dkg porcukor
8 dkg vaj
3 dl tej
2 tojássárgája
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál só
és a tetejére kevés cukros tej

1 dl langyos tejben kevés cukrot feloldunk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. A lisztet az élesztővel, a maradék tejjel és a többi hozzávalóval bedagasztjuk. A már bedagasztott tésztát cipóvá formáljuk, és a duplájára kelesztjük (kb. 1 óra).

A tésztát ezután ketté vettem.
Egyik felét hat részre osztottam, és hatos fonású kalácsot formáztam belőle (ez tulajdonképpen egy kísérlet volt, hogy sikerül-e egyáltalán...hát sikerült!:).
A másik felével a következőképpen jártam el:

A megkelt tésztát kb. 20x30 cm-es téglalappá nyújtottam. A középső egyharmadára halmoztam a tölteléket. A két oldalán kimaradt tésztát 2 cm-es csíkokra bevágtam a töltelékig ferdén, és a töltelékre hajtottam felváltva a két oldalról.
Töltelék: 10 dkg darált dióba belekevertem kb. 5 dkg kicsire darabolt marcipánt és annyi barack lekvárt, hogy ne túl folyós, de kenhető massza legyen belőle.

A formázott tészták tetejét cukros tejjel megkentem, majd kb. fél órányi pihentetés után előmelegített 200 fokos sütőbe tettem és kb 30-35 perc alatt megsütöttem.

/Forrás: Tavasz75 receptje az Nlc fórumról/

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin