2008. augusztus 30.

Kukoricakrémleves tojással



Ezt a levest is Ancsa21 tette fel az Nlc Mit főzzek holnap topikjára. Nagyon tetszenek az általa publikált, leginkább vegetariánus receptek, már többet elkészítettem, és még mindegyik sikert aratott a családban. Picit alakítottam rajta, leginkább a hozzávalók hiánya miatt.

Hozzávalók:
2 doboz kukorica konzerv, az egyik KRÉM típusú!
1 kisebb fej lilahagyma, finomra aprítva
1 piros chili nagyon finomra aprítva
2 ágacska kakukkfű aprítva
1 kávéskanálnyi vaj + pici olaj
2 kávéskanál ételsűrítő
1 tojás, habosra felverve
húsleveskocka

Miután én még nem találkoztam krém típusú kukoricakonzervvel, ezért az egyik doboz tartalmát kis levével együtt aprítógépben pépesítettem.
A pici vajon és olajon megpároltam a lilahagymát, a chilit (illetve most nyáron jó erős, piros színű paprikából néhány karikát) és a kakukkfüvet.
Hozzátettem a kétféle kukoricakonzervet, felöntöttem vízzel, és ízesítettem egy húsleves kockával. Kb. 15 percig alacsony hőmérsékleten összefőztem őket.
A felvert tojást egy villa hátán belecsurgattam a levesbe. (Ezt Ancsa beírásából lestem, ettől sokkal habosabb lesz a tojás a levesben, írta ő, és abszolút igaza van!)
A ételsűrítőhöz adtam egy pici vizet, összekavartam, majd beleöntöttem a levesbe, elkevertem alaposan, majd el is zártam a tüzet.
Tálalásnál kevés kakukkfűvel díszítettem (mert nekem nem volt salottahagyma száram, mint Ancsának...)
Finom, egyszerű csípős leves (csak nem annyira fotogén).

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin