2009. július 8.

A 10 legkedvesebb növényem

Renáta kérdezett róla. Nehéz erre gyors választ adni...

Induljunk talán onnan, hogy a gyümölcsöket már gyerekkoromban is nagyon szerettem. Nem voltam viszont ily nagy barátságban a zöldségekkel; volt néhány kitüntetett - krumpli, zöldborsó, káposzta, lencse, szárazbab, zöldbab -, de olyanok, mint pl. a tök, a kelkáposzta, a spenót, na azok közelembe sem kerülhettek. Manapság a spenót kivételével rendben vannak, sőt a kíváncsiságommal együtt jöttek új "szerelmek" is, pl. a kínai kel, a cékla (nem savanyúságként!).

Jelen pillanatban van ugye egy pici kert a házunk udvarán, amit már többször mutattam, itt leginkább virágok és fűszernövények vannak. Ezenkívül van egy gyümölcsös kertünk kicsit messzebb tőlünk, ahol kb. 30 fa próbálkozik több-kevesebb sikerrel terméssel ellátni bennünket. Az idén elég jól sikerült, volt cseresznye, meggy, sárgabarack is. Most érik az őszibarack, és úgy látszik, szilva is lesz rendesen.

Ennyi bevezető után megpróbálkozok tíz kedvencet kiválasztani, a sorrend nem jelent egyben értékrendet is!

1. Friss gyömbér
Nem tudom megunni! Több éve szembesülök azzal az érzéssel, hogy amikor belereszelem a friss gyömbért a forró olajba és megérzem az illatát, egyszerűen el vagyok veszve.
Ha beütitek a blogom keresőjébe a gyömbér szót, biztosan jó néhány találatot ad, gyakorlatilag mindig van itthon, ha máshol nem, a mélyhűtőmben néhány meghámozott darab.
( a képet innen kölcsönöztem)

2. Málna
Azt hiszem, talán ez a kedvenc...a többi gyümölcs azért szorosan ott liheg a nyomában! Imádom magában, sütiben, fagyiban, mindenhogy. Nemrég feltettem egy képet, amin a mi első szem málnánk nőtt meg, de arra, hogy mennyiség legyen belőle, még sajnos néhány évet várni kell...



3. Levendula
Ez nosztalgia virág a számomra. Emlékszem, hogy nagymamám kertjében hol volt pontosan a helye, milyen alakú ágyás volt, és máig érzem az illatát... Egy szerencse folytán van 2 tövem belőle, cserépben. Minden évben lesz belőle egy csokornyi, amit beviszek a házba, és ahányszor ránézek, a gyerekkorom és a nagyszüleim jutnak eszembe róla.


4. Orchidea
Új szerelem. Évekig nem izgatott, ha olvastam róla, vagy ha láttam valahol. Azután tavaly kaptam egy kedves barátnőmtől egy cseréppel. Azóta megváltozott a viszonyom vele, sőt már gondolkodtam újabb példányok beszerzésén is.

5. Paradicsom
Egyszerűen imádom! Már alig vártam, hogy legyen napon érett, finom friss paradicsom a piacon! Szeretem nyersen is és főve is, magában és társítva más zöldségekkel, valamint megint csak egy új kedvenc, aszalt paradicsom formájában is.


6. Petrezselyemzöld
Na ezt nem szerettem még kiskoromban! Képesek voltak a finom levesből icipici zöld darabkák az ember lányának szájpadlására tapadni, onnan nem mozdulni, különben is semmi íze! - ez volt a véleményem akkor róla. Na, ma meg mindenbe szeretnék tenni belőle, a fűszerágyásomba vetett egy sor semmire nem elég, most próbálkoztam még egy sort vetni, talán lesz is valami belőle, mert már kikelt néhány magocska.

7. Chilipaprika
Meg tulajdonképpen a csípőstől az erős paprikáig jöhetne az egész sorozat. Tudom, nem feltétlenül nagyon egészséges, de szeretem/szeretjük! Ahová csak lehet, belecsempészek legalább egy keveset belőle. Sőt, a chilis csokit is nagyon szeretem!

8. Citrusfélék
Bocs, itt csalnom kellett egy kicsit, mert nem tudnék sorrendet felállítani, főleg a citrom és narancs között. Mindkettőt szeretem, hol az egyik élvez elsőbbséget nálam, hol a másik. Szerencsére a citromról soha nem kell lemondani, a narancsot szoktam nyáron hiányolni; de éppen nemrég vettem egy zacskó narancshéjport, hogy nyáron is tudjak belecsempészni édességekbe ha mást nem is, de legalább egy kis feelinget...

9. Sárgarépa
Ez sem volt régen a kedvencem. No persze leginkább levesekbe főzve ettük, másként nem került asztalra. Mostanság a levesekbe is jó nagy adag jut belőle, de leginkább a sült változatok a kedvencek, illetve reszelve egyéb ételek alkotójaként; komoly mennyiséget használunk belőle évek óta.

10. Rizs
Nem tudom, hogy alakult ez ki nálunk, de fej-fej mellett halad a krumplival. Rengeteget eszünk belőle másokhoz képest, azt tudom csak lemérni a beszélgetésekből, írásokból. De csak a "lédig" változat jöhet nálunk számításba, zacskós őrületeket nem használok. Szerintem az egyik legnagyobb becsapás az úgynevezett "gyors rizs"! Annyi idő alatt simán el lehet készíteni egy normál változatot, olyan ízesítéssel, amit szeretünk és illik ahhoz az ételhez, amihez fogyasztjuk. Ha valaki egyszer ráérez az elkészítésére, akkor mindig egyformám finom lesz. A rizs főzése a blogomon is volt már téma, itt.

Hát ennyi a történet. Nem tudom, hogy máskor is ugyanezt a tízet választanám-e, de most ezek jöttek.

Kérdezném a témáról Ancsikát, Valit és Vikit: nektek melyik a 10 kedvenc növényetek?

7 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Vannak hasonlóságok: levendula, paradicsom...
a petrezselyemmel én is így voltam, mint Te, ma már szeretem..

Vali írta...

Kata amint visszajöttünk játszom. Ma megyünk a Finomániázni. Csoki és sör lesz az alap. Lányaimmal kicsit együtt főzünk.

Chef Viki írta...

Bő egy hónapja kaptam életemben először egy orchideát, halvány rózsaszínt. Most ott tart, hogy ledobta az összes virágát...

Napfényt kap, vizet kéthetente, nem pang alatta. Fog vajon új virágot nyomni?

Vegavarázs írta...

Igen, vitathatatlanul a friss gyömbéré az első hely :-)

erős ildikó írta...

Petrezselyem: imádom.
Gyömbér: nem az én világom, de bizonyos ételekbe egy picike jól jön.
Orchidea: milyen szép a képed! Csodálom ezt a virágot (is.)

Kata írta...

Vali, megvárom:)

Viki, én az orchideámat hetente egyszer szoktam locsolni, kevés vízzel. És eltelt majd 1 év, amikor újra virágzott, úgyhogy légy türelemmel!

Vegavarázs, viheted te is a stafétát nyugodtan: mik a te kedvenceid?

Napmátka, anyukám is kb. így áll hozzá a gyömbérhez, mint te:)

Vegavarázs írta...

Elnézést, most láttam a kérdést, amit nagyon köszönök. Ezek a kedvenceim:
gyömbér, korianderlevél, bazsalikom, alma, cseresznye, görögdinnye, jázmin, citromfű, gardénia, banyanfa

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin