2009. október 15.

Padlizsánsaláta


Hétvégén elkészült a legjobb padlizsánsaláta, amit eddig kóstoltam, ráadásul nem csak nekem ízlett, lelkesen ették a vendégek is. Az ötlet Zsuzsitól származik, kicsit változtattam rajta.
Viszont nagyon úgy néz ki, hogy vége van a szezonjának, az idő kibabrál vele:( Tavaly emlékszem, még október végén is simán lehetett kapni...

Hozzávalók:

7 kis padlizsán
1 nagy doboz (450 g) joghurt
5 gerezd fokhagyma
1 mk őrölt római kömény
1 marék friss bazsalikomlevél
1 jó nagy csokor petrezselyemzöld
friss csípős paprika (piros színű a mutatóssága miatt) ízlés szerint

frissen őrölt bors

néhány evőkanál olaj a sütéshez

A fokhagymát megpucoltam, összezúztam. A petrezselymet és a bazsalikomleveleket megmostam, apróra vágtam. A csípős paprikát egészen apróra daraboltam.

A padlizsánokat nem sóztam be előre; a pucolásnál megkóstoltam őket az aljukon, nem voltak keserűek, így egyből sütésre kerültek hámozás és kb. 1 centi vastagra szeletelés után.

Egy jó nagy teflonserpenyőbe 1 nagy evőkanál olajat forrósítottam, a padlizsánkarikák mindkét oldalát éppen csak belemártottam, majd mindkét oldalukon megsütöttem, egy tányérra szedtem őket. Kihűlés után falatnyi darabokra vágtam.

A joghurtot sóval, borssal ízesítettem, beletettem a fokhagymát, a paprikadarabokat és a zöldfűszereket, majd beleforgattam a padlizsánt.

Hűtőbe tettem néhány órára.

5 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Örülök, hogy ízlett!

Chef Viki írta...

Szerdán a csarnokban 400 Ft/kg áron láttam,kinn a kőpadoknál pedig 200-ért vettem egy bácsitól :-)

Azt mondja: lelkem, abban a cudar időben szedtem a kertben (keddi vihar), mert nem maradhatott kinn a szabadban! Harmatos, karcsú darabjai voltak, vettem is 3 kg-ot belőle :-)

Szeretek néniktől, bácsiktól vásárolni :-)

Kata írta...

Zsuzsi, köszi:)

Viki, az enyém is bácsitól volt, 200 pénzért kilója... Én is igyekszem, mert ráadásul jól is érzem magam tőle, hogy kicsit segít az ember nekik is...

Rékamanó írta...

Szia Kata:)
Szép estét és hétvégét kívánok neked:) puszi jó éjt...

Vali írta...

Szia!
Ilyenkor úgy sajnálom, hogy mi nem szeretjük, olyan csábító, azaz a lányaim igen.
Légyszíves néz be hozzám.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin