2009. április 2.

Piskóta tortalap alaprecept

Leírom egy tortalap receptjét, ugyanis jön utána majd egy torta is, és erre fogok hivatkozni. A receptet valamelyik fórumról másolhattam le évekkel ezelőtt. Ilyenkor szoktam kicsit szégyellni magamat, hogy nem tudom, kinek a beírása volt, főleg azért is, mert csúcs, mindig sikerül és nagyon finom. Nemcsak a nemsokára beírott tortához használtam már, hanem többféle piskóta alapúhoz is. Elég szilárd ahhoz, hogy jól lehessen szeletelni és díszíteni.

Hozzávalók 26 cm-es tortaformába:

6 tojás, 25 dkg porcukor, 1 ek van. cukor, 2 ek meleg víz, pici só, valamint egy külön edénykében 12,5 dkg liszt+7,5 dkg étkezési keményítő összekeverve

A forma aljába egy picivel bővebb sütőpapírt vágok, szépen beigazítom.
Egy jó nagy 3 literes keverőtálban a 6 tojásfehérjét pici sóval félkeményre verem, hozzáadok 12,5 dkg porcukrot, nagyon kemény habbá verem
Egy kisebb (kb. 1,5 literes) tálban a tojások sárgáját 2 ek meleg vízzel, 12,5 dkg porcukorral és 1 ek vaníliás cukorral nagyon habossá verem.
A fehérjehabhoz teszem a sárgahabot, majd óvatosan, alá-alányúlva apránként hozzákeverem a lisztes keveréket (vészesetben csak liszttel is jó, de így lazább lesz).
A tortaformába öntöm, a masszát lapáttal kihúzom a szélére.

Előmelegített 180 fokos alsó-felső sütésen sütöm, kb. 30 perc. Akkor jó, ha a teteje közepén picit megnyomva szilárdnak érezzük.

23 cm-es formában ugyanilyen magasságú tortát lehet sütni a következő arányokkal:

4 tojásfehérje, 5 dkg porcukor, pici só
4 tojássárga, 8,5 dkg porcukopr, 1 púpos tk. vaníliás cukor, 1 1/3 ek. meleg víz
8,5 dkg liszt + 5 dkg étkezési keményítő

Nekem ez is 30 perc alatt sült meg.

Lehet kakaós piskótát is sütni belőle; a kisebb tortánál 2 dkg lisztet cserélek ugyanannyi kakaóra, a nagyobbnál 3 dkg-ot.

13 megjegyzés:

Ági írta...

Szia Kata!

Nagyon köszönöm ezt a receptet. Sok tortát sütöttem már, de ez a piskóta lett a legjobb. Pont olyan, amilyennek lennie kell: Puha, finom, könnyű vele dolgozni és teljesen egyenletes a teteje. Kisütés után sem süpped be a teteje.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Mégegyszer ezer köszönet.
További jó munkát és szép napot kívánok Neked!
Üdv: Ági

Kata írta...

Ági, örülök, hogy jó lett a piskótád és annak is, hogy megírtad:)

Hajni írta...

Szia Kata!

Csak ismételni tudom, amit már Ági is megjegyzett. Fantasztikus ez a piskóta.
Azt gondoltam, nekem már nem lehet újat mutatni, mert alapvetően nem volt gondom soha a piskótával.
De ez! Ez valami csoda!

Köszönöm mégegyszer.

Kata írta...

Hajni örülök, hogy tetszett, nagyon szívesen! Remélem, mást is ki fogsz próbálni:)

Névtelen írta...

Nagyon szuper a piskóta recepted. Kakaósan is kipróbáltam, tökéletes lett. Ha diósan szeretném megsütni, akkor milyen hozzávaló arányokkal tegyem?

Kriszti

Névtelen írta...

Szia Kata!

Az előző bejegyzés is tőlem származik. Most azért jelentkezem újra, hogy köszönetet mondjak a mi kicsiny városunk háziasszonyai nevében. A legutóbbi jelentkezésem óta csak nőtt a piskótalapod rajongóinak száma. A barátnőm egyszer piskótát sütött és természetesen , mint ahogy ilyen alkalomkor szokott, nem sikerült neki... Tőlem kérdezte, hogy tudnék-e neki segíteni. Ekkor adtam meg a Te receptedet, de nem szóltam semmit....:) Másnap pedig begyűjtöttem a valójában téged illető dicséretet. Azóta ez a recept jár kézről kézre, és nem lehetünk eléggé hálásak érte.
Hajrá, csak így tovább!!!!!
Üdv: Ági

Kata írta...

Szia Ági! Tudod, az ilyen visszajelzésekért érdemes blogot írni!:) ilyenkor az ember újult erővel folytatja!
Így azután én ugyanolyan örömmel köszönöm a visszajelzést, mint ti a receptet, használjátok továbbra is megelégedéssel!:)))

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon köszi ezt a piskótareceptet, amióta rátaláltam csak ezt használom, és mindig tökéletes. Most épp azért kerestem rá, mert többen kérték! Szóval nálunk is nagy sikere van.
Cien

Kata írta...

Kedves Cien, nagyon örülök, hogy nektek is bejött:))

Névtelen írta...

Szia Kata!
A kedvenc piskótámat szeretném elkészíteni a nagymamámnak, de egy 18 cm-es tortaformába. Ekkorát még nem készítettem. Te mennyi tojásból javaslod elkészíteni?
Köszönettel: Ági

Kata írta...

Szia Ági! Tudnom kéne, hogy milyen magas tortát készülsz sütni, hány lapra szeretnéd vágni? Így látatlanban azt mondom, hogy 3 tojásból készítsed el, és ha sok lenne, akkor azt levághatod belőle; jó lesz desszert alapjának, vagy egy minitortának magatoknak - megkenitek egy kis krémmel, tesztek rá tejszínhabot, vagy esetleg somlóihoz is jó lehet.

Unknown írta...

Ez a kedvenc torta piskotám.Eddig mindig nagyon jól sikerült és nagyon finom, puha. Nagyon köszönöm a receptet!

Kata írta...

Kedves ismeretlen, szívesen, örülök, hogy neked is tetszett :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin